Futnak a fák

Rohan az országút

A végtelenségbe.

Egyedül vagyok

Lassan ballagok

Hozzá vénülök

A tölgyesekhez

Hegyekhez-erdőkhöz

Völgyekhez.

Nincs miért

Kiért sietnem

Az élet lassan

Velem is elbánik.

Hiába az isteni

Ember feletti szeretet

Szívemben-lelkemben

Kárba vész akaratom.

Bár szaladnék én is

Futnék az idő elől

Igaz utolérne

Nem kímélve!

De legalább

Megpróbálhatnám?

Be kell látnom

Fölösleges sietnem!

Mint mondottam

Szalad az idő

Futnak a fák

Rohan az országút

Helyettem is

A végtelenségbe!

Büntetnek a jelenben rémálmaim.

Biztos magasröptű tévelygés

Mely rabul ejt, s kínoz létemben.

Hol csapódik le ifjú kori létem hibája?

Mit mutat távolba látó szemem?

Tőled kérdem, édes Istenem!

Most kell mindenért szenvednem?

Figyelem a sors csapását: lelkem izzadását

Mi boldogság veszett el szívemben?

Szívvel - lélekkel

Ámodozó szerelemmel.

Ha szerelmet kapok,

Kék szemeim tükre ragyog.

De ha nem...?

Kétségbeesem,

Forr a lelkem,

Úgy érzem, felrobbanok.

Máskor repülök,

Akár a szirti sas,

Hegyeket, erdőket látok,

Gyönyörködöm a természetben.

Onnan fentről szép a kép

Beragyog mindent a napsugár.

Szülőföldem szívébe zár.

Ha ölelő karomba veszlek,

Szerelmem, életem virága,

Én akkor vagyok boldog s szeretlek,

Imádom égő szemed nézni,

Így kívánok s szeretek:

VELED PUCÉRAN ÉRINTKEZNI!

Karcsú tested, álmom világa,

Szállt felém s belém tested remegése,

Szép voltál, csillagos ég tündöklése,

Együtt mentünk el:

S lebegtünk föld felett ingázva,

Kicsi virág, szűzi leánya:

TE VOLTÁL ÉLETEM VIRULÓ VIRÁGA!

Nem találtam fákat, helyette betonszörnyek

Emelkedtek a magasba, nem ismertem

Meg szülővárosom, oly kedvetlen lettem,

Hullottak szemeimből a könnyek!

Vigasztalhatatlan így a szív s az élet értelme

Minek az emlék, ha eltűntek a gyermekkori napok,

Mit neked!

Síri csend.

Imára kulcsolom kezem

Halkan szólítom Istenem.

Bánt az élet

Bántanak remények.

Beteg vagyok!

Beteg a szívem

Fáj a lelkem.

Minden órám zsugorodik

Másodpercekké változik.

Hosszú és szomorú

Másodpercek.

Látom az üres síromat

Nehéz nékem minden gondolat.

A fények régen eltüntek

Csak dübörög a föld

Sikít, üvölt koporsóm.

A szemfedél sem a régi

Félrecsúszik arcomról.

Megmutatja a teljes valóságot

Ezt az összezúzott tükröt:

Mely magam voltam.

Művész keze által karcsúsodik az alak,

S mint élő ember, úgy lát a szívekbe

SZERELEM, MEGTALÁLTALAK!

Hogy lehetnék márvány, szent istennőd,

Hogy járhatnék, mint egy ősi bálvány,

Bevésve nevem a földbe, mely gyönyöröd

S CSILLAGOS LÁTVÁNY.

A szépség szelídsége kelne életre,

A tengernyi álomittas ámulat,

Az a fellegekből földre érkezett kéksége

SZEMEKNEK KÁBULAT.

zöldül a rét, virágzik a föld s üdén

könnyezik az égi fénylő szemünk -

élj és virulj örökké, hazám s szülém.

Előtted térdepelnek a hegyek,

síkságok pózolnak s vágtat szürke mén,

hozzácsapodik a szürkület -

élj és virulj örökké, hazám s szülém.

Ünnepi ruhákban, lejtik táncaikat

Villanó szentek szállva kopogtatnak. Sőt -

Ismerem őket, szeretteim! Virágcsokraikat

Lengeti a szél, így kérve kimenőt:

ISTENTŐL, FÖLDI ÜNNEPEIK MIATT!

Angyalok holtjai éljetek! Hisz földre szállva

Haza jöttetek, te is - ő is...

Mikor érted meg vérem s hazám,

Nem születhettem senkinek, erősnek

Kellett lennem, muszájból lázadtam:

Szabadságért kiáltoztam a levegőnek!

Ördög paripáján lovagolt lelkem,

Ha kellett, letagadtam a csillagokat -

Is az égről, hogy szabadságunk:

Őszinte ígéret legyen, átéltem kínokat!