A félnotás ember csíkbogara…

Ahol volt, hol nem volt, volt egyszer egy félnótás ember, aki meg látott embert hajladozni a kis tavacska felett, kezében nagyítóval. Kíváncsi lett mit is csinál az ott. Ez az ember egy híres bogártudós volt, és így válaszolt. Csíkbogarakat keresek.

Nézd csak, ott is van egy.

Hát ez a félnótás ember még kíváncsibb lett. Aztán mit eszik ez a csíkbogár.
Mindenféle rovarlárvát, meg pici növendékhalakat hangzott a válasz.
No és ha volna egy csíkbogaram, betaníthatnám halfogásra is. Sok halat összefogdoshatna nekem.

A tudós jót nevetett, és így tréfálkozott vele. Ilyenfajta esetről még nem hallottam, de ha a bolha képes meglepő mutatványokra a bolhacirkuszban, talán a csíkbogár is sok mindenre képes lehet a Vizi cirkuszban.

De ám arra vigyázz, hogy ne, hogy jöjjön a halőr, mert még megbüntet a csíkbogárral való, engedély nélküli halászatért. Ám azokból a pici halakból nehezen gyűlne össze neked egy kiadós vacsorára..

De tudós uram mit, ahogyan a mondás is mondja, sok kicsi sokra megy, bölcselkedett a félnótás. Amikor a tudós elment, a félnótás is fogott egy csíkbogarat, és sokáig beszélt a sárgaszegélyű gúnyát viselő bogár lelkére halfogás ügyében. Utána bedobta a vízbe és várta, hogy majd hallal jön vissza. Ám az meg nem igen jött. Így kiáltott, a tó elrabolta a csíkbogaramat.

Meg kell büntetnem ezt a tavat, mérgesedett meg a félnotás ember. Felkapott a part menti csónakból egy evezőt, belegázolt a tóba és iszonyú haraggal csapkodta a vizet.

Közben véletlenül egy-két nagytestű pontyot is kupán ütött az evezővel, kidobta a partra. Amikor lecsillapodott, összegyűjtötte a szárazra került halakat, tüzet gyújtott és elkezdte őket nyárson sütögetni. 

Hát a  kellemes illatra egy medve is ami  igen szelíd fajta  nagy dörmögve kijött az erdőből, halat koldulni. Hát a félnotás ember igen megijedt, azt kérdezte tőle.

Uram, Ön halőr.

A medve rábrummogott.

Ezek a halak bánatukban kiugrottak a partra, és felszúrták magukat a nyársra. Tisztelt halőr úr, én ártatlan vagyok. Elhiszi. A medve erre is rábrummogott. A félnotás ember megkínálta a halőrnek hitt medvét sült hallal.

A bundás illetlen csámcsogással ette a sült halat, de a félnotás embert ez nem zavarta. Egészen összebarátkoztak, bár a félnotás ember kissé különösnek találta, hogy a halőr nyáron is bundában jár, és mindenre csak brummog.

Később már a városban a félnotás ember nyakra-főre mesélte, hogy ő bármikor foghat halat a tilosban is, engedély nélkül, mert ő a halőr a barátja.

Eljutott ez a beszéd a városi főtanácsos urak fülébe. Behívatták, kérdőre vonták a halőrt. Az esküdözött csukára, pontyra, fogatlan rókára, meg miegymásra, hogy ő ártatlan.

Hanem az urak úgy döntöttek alaposan ki kell vizsgálni a dolgot. Beidézték a félnotás embert is. Az jött is, nagy hanggal. Hanem amikor meglátta a halőrt, tiltakozott. Ez nem a halőr. Ez nem az én barátom. Az nyáron is bundában jár, barátságosan dörmögő a hangja, és olyan nagy csámcsogással eszi a sült halat, hogy az csak, na.

Ez az ember nem visel bundát, nem dirmegő, dörmögő a hangja, és lefogadom, ha sült halat adnának neki, nem csámcsogna. Adjanak neki sült halat, és menten kiderül az igazság. A szigorú főtanácsos urak mosolyogtak, a hallgatóság viszont dőlt a kacagástól.

Az igazi halőrtől az urak bocsánatot kértek. A félnotás embert sem büntették meg, mert örültek, hogy félnotás létére nem csinál ennél sokkal nagyobb kalamajkákat.

Sajnos, vannak, akik viszont nagyonis csinálnak helyette is.