Himnusz szobor angyala 

 V. MAJZIK MÁRIA

Képzőművészként életem folyamán sok-sok angyalkát készítettem, de most egy olyan történetről szeretnék beszélni, ahol nem a gondolataimmal, szívemmel, lelkemmel, kezemmel készült angyalkákról van szó.

Évekkel ezelőtt, mikor a Himnusz szobrán

dolgoztam, egy barátom által eljutottam egy vidéki városba, annak is az egyik templomába, hogy az ottani tiszteletessel beszéljek.

Már a templomban észrevettem, hogy új padokban ülünk, és amikor kimentem a templomkertbe, akkor láttam, hogy a fészerben vannak a régi padok. Még gondoltam is, vajon mi lesz ezekkel, kidobják, vagy elégetik őket?

És akkor úgy átfutott rajtam az a gondolat, milyen lenne ezekből elhozni egyet a műterembe és ott megőrizni.

Akkor nem szóltam semmit, de később beszéltem azzal a barátommal, akinek a révén eljutottam oda és elmondtam neki ezt a gondolatomat.

Eltelt egy pár hét, mikor felhívott a barátom és azt mondta, mehetek a padért, vár a tiszteletes úr. Persze azonnal nem tudtam menni, de mikor újra eljutottam ebbe a városba, kimondottan a padért mentem. Tiszteletes úr azt mondta, hogy válasszak abból a pár darabból, ami még megmaradt.

Több mint száz éves, már ki kellett cserélni, és akinek a nagymamája vagy hozzátartozója ült mondjuk a 38-as számú padban, emlékként hazavitték, úgyhogy én is választhatok.

Hazahoztam két padvéget, betettem a műterembe.

Telt az idő, én dolgoztam

a Himnusz szobrán.

Tudni kell, hogy állandóan foglalkoztatott az a gondolat, hogy valóban a nemzeti imánkat meg kell-e jeleníteni képzőművészeti formában.

Ha igen, most van itt az ideje?

Nekem kell ezt megtennem?

És sokszor a barátaim előtt hangot is adtam e gondolataimnak, de aztán tovább folytattam a munkát.

Úgy nyár végén eszembe jutott, hogy le kellene vágni a félig lefűrészelt padot a padvégről. Ezt meg is tettük, megcsodáltam a régi, száz éves kovácsoltvas szegeket, és amikor kihúztuk a fából, a pad felső része ketté nyílt és kihullott belőle a földre egy egész kicsire összehajtogatott papír.

Felemeltem, kihajtogattam a régi,

elsárgult papírdarabot,

amelyre az volt írva, hogy:

Adventi himnusz.

Tudni kell, hogy az eredeti terv szerint ádvent első vasárnapján szerettük volna szentelni a Himnusz szobrát, csak különböző akadályok miatt ez nem valósult meg.

Megfordítottam a papírt.

A másik oldalán az állt:

Himnusz.

A megdöbbenéstől csak álltam az udvaron, remegő kezemben a régi kis papírral. Még a szám is kiszáradt.

Ezt a történetet elmeséltem egy kedves barátomnak, aki miután meghallgatta, azt mondta nekem:

Ez az én angyalkám története.

Majzik Mária

Forrás: Majzik Mária művésznő

            hírmondóbudakeszi.hu

Kedves Barátnőm megtapasztalásait érdemes lelkünkbe varázsolni, miként Ő alkotta Isten által vezéreltetve a "HIMNUSZ" szobrot, ahol Jókai Anna is sokat "bábáskodott". olgi szerk.

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia