A táncos lábú János...

Reményi Menahem Győző

Még valamiben kitűnt a többiek közül, ő volt a legjobb táncos Szépszőlőfürtösön, amit a lányok nagyon értékeltek, a legények pedig irigyelték.

Egyszer aztán egyik évben kártevő gomba támadta meg a szőlőtőkéket, tönkrement nemcsak a termés, de az egész szölösültetvény is, mindenütt. Búslakodott emiatt a falu. Azt mondta Jánosnak a bíró egyiklegényfia, félig meddig kesernyésen tréfából. No, most elmehetsz tánctanárnak, az is jobb, mint a koldustarisznya az oldaladon.

Ez aztán szöget ütött ez János fejébe. Miért is ne. Néhány évvel ezelőtt átböngészett egy képeskönyvet, amelyik ezt a címet viselte, a nagyvilág táncai.  Megbeszélte barátjával, Csipkebogyós Bertalannal, hogy az ő tönkrement szőlője helyére ültessen barackfákat.

Magához vett ezt, azt, felugrott a lovára, elindult hát a nagyvilágba.  Legnagyobb meglepetésére kicsit sem ment rosszul a sora, mint tánctanárnak. Egy világvégi helyen ugyan a karakulpóki feketeszénbőrűek félreértették őt, amikor nem karakulpóki nyelven, hanem szépszőlőfürtösi táncmozdulatokkal magyarázta nekik mesterségét, és meg akarták ezért verni.

Az akarás azonban nem mindig sikerül úgy, mint a vakarás. János úgy elbánt a mintegy húsz feketeszénbőrű legénnyel, hogy azok mindjárt másként bántak vele, rögtön meg is választották törzsfőnöknek.

A törzsfőnökség mellett tánctanároskodott is, kapott is értékes elefántagyarokat, ezeket más törzseknél ezüsttárgyakra váltotta, így szegényedés helyett tovább gazdagodott.

Egy napon azonban a karakulpóki legények és leányok már minden táncot megtanultak, még a János által kitalált furcsa nagymacskaugráltatóst is, így János elindulhatott hát más tájakra világot látni... 

Egyszer csak egy végtelen nagynak látszó erdőbe érkezett. Alkonyat után kikötötte a lovát, beburkolódzott a szúnyoghálójába, lefeküdt. Ám különös zajra lett figyelmes, így kiburkolódzott, felállt. No, hát láss csudát, csudák csudája, mit nem látott. Táncolnak körülötte az erdő magas fái, de még énekelnek is. Ami persze így hangzott.

Hát ez a legény nem megy tovább.
Neki hiába van a táncos lába.
Bűvös, ami erdőnk, ő már fogoly
Fekete este jő már valahol.
Hát egy kicsit megijedt János, de nem túlságosan. A fák fura tánca jobban érdekelte, mint gondolnátok. Ő is táncba kezdett, de még milyen sebesben. Ki bírta jobban, a fák vagy János.
Elárulom nektek, hát János. Ekkor egy sötétruhás alak lebegett elő, kis körszakállal, de nagyon ködös beszéddel.
Kit választasz, bökd már ki itt.
Talán azt a Lassú Lilit.
Elröppenő Pannát, aki
teáskannáját hozza, viszi.
Vagy épp ő kell, Korom Kata.
No, hát akkor ha, ha, ha, ha.
Ha ő kell nagyot nevetek.
A határig veled mehet.

Látta Kurjongatós János, hogy a sötétruhás alak valami szellemféle lehet, akivel nem jó kukoricázni, különösen ott, ahol nincs is kukoricaföld, érett kukoricával.
Hát így szólt.

Lassú Lilit nem, mert, ha lassú, mindig várnom kell rá, a sok várás pedig már,már megbánás. Elröppenő Pannát sem, mert ide röppen, oda röppen, a végén elröppen, és akkor nem tudom, hogy örüljek-e vagy sírjak. Korom Kata, ha a neve találó, kormos ugyan, de majd lemosom, ha nem mosakszik meg magától meg mosom én. hát őt választom. A sötétruhás valaki nevetett, kicsit rémisztően, kicsit bíztatóan, kicsit megvetően, kicsit elismerően. János szempillái hirtelen lecsukódtak. Reggel nem talált semmi különöset. Álom volt az egész gondolta magában. A bükkfán ugyan így fecsegett a szajkó.
Eperestorta, habosostorta.
Jön már a kis boszorka.
Pisze orra nagyon kormos.
Orcácskája piszokfoltos.
Ruhája agyagpecsétes.
Ki véli, hogy a csókja édes.

János sok leányt látott már életében, de ilyet még nem látott ő sem. Első pillantásra olyan volt, mint tisztátlan dombocska, amelynek láttán felhúzza orrát a vak macska. A leány bemutatkozott, ő Korom Kata. Kész elvezetni Jánost a határig.

A legény megköszönte a segítséget, de magában arra gondolt, no, ez a leány nem kellene neki feleségül, még akkor sem, ha nem volna más leány a Föld kerekség golyóbisán. Hanem hát nem mindig marad nem a nem. Katáról kiderült gyönyörű a hangja. 

Az is kiderült oly sokat tud erdőről, állatokról, növényekről, de még mindenféle másról, erdőn túli emberi dolgokról is, hogy János csak ámult. Hamar észrevette azt is milyen kecses mozgása, jó alakja van Katának. Elkezdte az udvarló szavakat, nem is tudta abbahagyni.

Rájött beleszeretett Katába, nem kell neki többé más leány. A leány is egyre kedvesebb lett Jánoshoz. Egy erdei tavacskánál Korom Kata lemosta magát, oldaltáskájából tiszta ruhát öltött, és ki állt ott nagy hirtelen János elé. Tündéri szépség volt. A leány így szólt. Hát elérkeztünk a határhoz.

János azt hitte az erdő határához. Úgy kétségbeesett, hogy azt még a kétség is kétségen kívül megsokallta volna. Hanem a leány felvilágosította ez nem az erdő határa, hanem a szívszerelem határa.

Ezt a felismerést csókok követték. A csókokat lakodalom. A lakodalmat születő gyermekek. Ők már nemcsak apjuktól tanultak táncolni, hanem gyönyörű szép tündérédesanyjuktól is.

Boldogan élte és táncoltak, meg a sok gyerekük is..