A TÜCSÖK meg a HANGYA…

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Tücsök meg egy Hangya. De sajnos beköszöntött a tél. a hangya lábait dörzsölgette, de nem a hideg miatt, földkunyhójában elég meleg volt, hanem megelégedettségében. Mindjárt jön a tücsök, mint Ezópus híres meséjében, nagyalázatosan búzaszemet kérni. no, kioktatja majd a helyes nyári viselkedésről. Dolgozni kell, nem muzsikálni. Gabonát, persze, nem ad neki egy szemet sem, de mint a mesében azt nem tiltja meg számára, hogy táncoljon az elmúlt nyár muzsikájára. A hangya várt, egyre várt, de a tücsök csak nem akart megérkezni. Vette hát kabátját, sapkáját és elindult a tücsöklak felé. Lehet, hogy éhen halt az a zenés éhenkórász. Akkor talán olcsón megveheti telkét az örökösöktől.. Első meglepetése az volt, hogy a szegényes tücsökházikó helyén hatalmas palota terpeszkedett. Hogyan került ez meg ide.  A kapun rézveretes névtábla újgazdag neve hivalkodott. Vitéz fűszáldombosi Tücsök Pál, a Hegyen Völgyön Muzsikakultúra Lovagja. Mi a csudacsigabiga ez, hogy történhetett meg.  Meresztett óriásszemeket a hangya.

Második meglepetése az volt, hogy a kapucsengő hangjára nem Tücsök Pál nyitott neki ajtót, hanem egy hatalmas termetű szarvasbogár gorilla. Ő volt a palota őre is egyúttal, mint kiderült Tücsök Úr főkomornyikja. Elkomorult a hangya, előbb nyikkanni sem mert, később is csak hebegethabogot.a szarvasbogár gorilla erre mit sem szólt, csak bevezette a palota szalonjába. Itt jött a hangya harmadik meglepetése. Tücsök Pál bársonyszékben ücsörgött, elegáns öltözetben, de azért illemtudóan felállt és leereszkedő jóindulattal vállon veregette a vendégét. Üdvözlöm, Folytondolgozoszomszédomat. Szereti a mazsolás kakastejes kalácsot és erjesztett szamócalevet. A hangya mindkettőt szerette, de a belészorult irigységtől és megdöbbenéstől csak hohohógyolt. A tücsök lekezelő barátsággal újfent vállon veregette. Azt akarja kérdezni miként, tengetem napjaim szerény lakomban. Hát megvagyok, megvagyogatok valahogy.. No de inkább eszegessünk, iszogassunk egy kicsit.

A hatodik pohár erjesztett szamócalé után a hangya némileg magához tért és óvatosan elkezdte meg tudakolni mióta ilyen jövedelmező a nyári tücsökhegedülés, amit közismerten nem szoktak megfizetni mással, csak Vatikáni valutával, vagyis Köszönömmel.

Azé má szamócaitalos szeszes tücsök akkorát ütött a hangya vállára, mintha a Völgyön hegyen Robotmunka kultúra Lovagjává akarta volna ütni, a hangyát, de egyrészt nem karddal tette ezt, másrészt nem is ez volt valójában a szándéka. Rákacsintott az Ezópust ábrázoló óriási falfestményre. Végül csak felnyitotta szemem ez a meseszépen szóló rabszolga. Tudni kell, ám merre kell dőlni, melyik fülbe hegedülni. No és hogy mit. Tejeltek is azok a bogártehenek svájci bankszámlájukról, rendesen. Ha a mese ezópusi, kijár ám annak a puszi, csak előbb el kell gondolkozni ezen-azon, mert különben nincsen haszon.

A hangya hat ingatagon ingó bongó lábán nagy nehezen hazaért, de már útközben kezdett az általa addig ugyancsak tisztelt, sőt, hőn szeretett Ezópusról merőben másként vélekedni. Otthon levette a falról a meseíró arcképét, hat darabra tépte szét, majd minden darabra külön-külön gondosan rátaposott.

Itt a vége és most ne fuss el végre…