Aprónak tűnő kis történetek.1

Három tündér beszélget.

Három tündér üldögélt a kristályvizű hegyi tavacskánál. Jócselekedeteikről beszélgettek.
Egy szegény kisleánynak, ott a túlparton, meghaltak a szülei. Most magára maradt házikójában. Igyekszik megállni saját lábán, de azért bizony gyakran felkopik az álla. Találkoztam vele, két héttel ezelőtt. Segítettem rajta. Halat fogtam neki a tóból, megsütöttem, odaadtam. No, hogy milyen jó étvággyal ette. Öröm volt nézni!  mondta az egyik tündér.
A másik tündér csodálkozva kapta fel a fejét. Ó. Egy hete én is találkoztam ezzel a kislánnyal. Én is adtam neki sült halat, de látod én arra is gondoltam mit eszik majd másnap. Otthagytam neki egy szép hasú pontyot a következő napra... A harmadik tündér mosolygott.
No, tegnap én is ugyanezt tettem, de valamivel még többet is megtanítottam arra miként foghat ki halakat a tóból! A közeli fenyőágon piros szárnyú kismadár hallgatta a beszélgetést és így csicsergett. Kedvesek, jószívűek vagytok mind a hárman, de szerintem most a harmadik tündér cselekedett közületek legokosabban. Életünkben nem csak ma van és holnap, a holnapután okra is számítani kell. Milyen igaz rebbentek fel a tündérkék a levegőbe. Gyerünk, tanítsuk meg ezt a kisleányt mindenféle hasznos dologra.

A kútnál.

Rettentő nagy volt a hőség. Egy vándor erdei kútra lelt, de csak szomorúan üldögélt mellette. Nem volt ugyanis semmiféle alkalmatossága, amivel vizet lehetett volna felhozni a mélyből.
Hamarosan másik vándor is odaért. Annál volt egy széles nyakú üveg, de megmaradt a gond miként juttathatnák le a víz színéig, és megmerítés után hogyan jutassák azt vissza. Karjuk nem ér le odáig, kötelük nincsen... Most már ketten szomjaztak, szomorkodtak a kútnál.
Eltelt egy búsító álmosító félórácska. Megint jött valaki, vidám füttyszót röpített a légbe. Újabb vándor érkezett. Van köteled. Törte meg a csendet kérdésével a másik kettő. Ha igen ihatunk. Itt a kút, üveg is van. Kötél kell. Azon leengedhetjük az üveget a kútba...
A harmadik vándor kiforgatta zsebeit. Talált is egy madzagot, de túl rövidet ehhez a feladathoz. A másik kettő elcsüggedt, de ő nem. És nevetett. Ha a kötél nem elég hosszú, egy ötlet meghosszabbíthatja mondta. Letörünk egy száraz ágat, az üveget rákötözzük a végére és máris kész a fura kútágas tótágas. Vizet merítünk, iszunk. Így is tettek. Mindhárman eloltották szomjukat. Látjátok. Tette hozzá a jókedvű vándor. Kút, üveg, ötlet. külön-külön most egyikkel sem értünk volna el célunkig, de mindhárommal együtt hozzájutottunk az áhított vízhez. Gondolkozzatok el azon, hogy mire tanított bennünket ez a kis kútmelletti mese,a három vándorol..

Az óra és a kép beszélget.

Fényes barna asztalkán csinos ébresztőóra üldögélt. Így büszkélkedett a falon levő képnek.
Te egész nap csak ott lógsz a szegen, lustálkodsz, ráfestett erdőddel, őzeiddel, meg azzal a piros kendős kislánnyal. Unlak már. Semmi hasznod. Bezzeg én minden hétköznap időben emlékeztetem, gazdámat a kötelességére, fel kell kelnie, várja a munka... Nélkülem azt sem tudná, hogy hány óra van. Akinél nincs óra, lóghat annak orra. A kép szelíden csak ennyit válaszolt. Ha te meguntál is, itt maradok a helyemen, amíg gazdánk meg nem un. Azért elmondhatom engem is érdeklődéssel nézegetnek gazdánk vendégei. No, persze, nem az én érdemem, hogy olyan híres festő ecsetje nyomán születtem. A te hasznod kétségtelen, de azért mégsem helyes, ha csak magadnak tulajdonítod. Kinek a keze húz fel minden este, hogy reggel kivághasd azt a hosszú csirricsörit. Nem a gazdánké. Ki vitt el múltkor az órásdoktorhoz, amikor megbetegedtél, mondta szerényen a kép.