Aprónak tűnő kis történetek.2

Beszélgetnek az ördögök.

Az egyik ördög már régóta járta a földi tájakat, a másik csak nemrégen jött fel a pokolból, de már ő is sok kegyetlenkedést tapasztalt. Mi teszi az embereket emberré, kérdezte a nemrég jött ördög a másiktól. Hiszen sokszor kíméletlenebbül bánnak egymással, mintha ördögök volnának. A másik eltűnődött és így szólt. A szeretet. Akiben senki iránt nincs szeretet, az nem ember, ha kívülről hasonlít is rá. Ha a pokolban született volna, ördög lenne.
A szeretet. Csodálkozott a társa. Mi az a szeretet. Ilyen érzést nem ismerek.
Tudom, hogy van, de érezni én sem érzem. válaszolta a tapasztaltabb. Nem is érezhetünk ilyet, hiszen a pokolban születtünk. E két dolog miatt vagyunk mindketten ördögök.

Medve mama okítása.

Fatönköt sodort a sebes vizű folyó. A tönkön rémült nyuszi ült, és már messziről így kiáltozott. Állítsátok meg. Állítsátok meg. A vízpart szélén nagy, lompos medve sütkérezett, medvefiával együtt. A kiáltás hallatán erősen bámult, még a száját is eltátotta.
A fatönköt a nyuszival tovasodorta a víz. A medveoktató hangon brummogta fiacskájának.
Látod milyen csacska állat a nyúl. Állítsátok meg. Állítsátok meg, kiáltozta, de azt nem mondta, hogy mit állítsunk meg, a fatönköt vagy a folyót.

Az üveg meg a bögre..

A vízben ketten kerültek egymás mellé egy bádogbögre és egy hosszúnyakú üvegpalack. A tenger csendes volt, lassan haladtak előre, azaz, lehet, hogy hátra,  a tenger közepén nincsenek irányjelző táblák. Én vagyok a Bádog Böske, kurjantott a bögre. Te ki vagy.
A palackköszönésképpen bólintott egyet, de nem válaszolt. Nem válaszolhatott. Szájában ugyanis ott volt a dugó, belsejében pedig írás egy szigetre menekült hajótöröttektől, akiknek ez az írás volt a reménységük, hátha emberek kezébe kerül valahol, hátha segítenek rajtuk.
A bögre nem sértődött meg az elmaradt válasz miatt. Vicceket kezdett mesélni. Úgy dülöngélt, úgy nevetett saját történetein, hogy közben akaratlanul nyelt egy-egy cseppet a tengervízből. Az egyik pillanatban még egy pindurka, ügyetlen repülőhalacska is beleesett. Igaz, hamarosan ki is ugrott belőle. A palackaggodalommal, figyelmezetően intett neki hosszú nyakával, de a bögre ügyet sem vetett rá. Úgy gondolta, hogy mi az a pár csepp víz, van elég hely öblös belsejében. Igen, de sok kicsi sokra megy. A bögre lassanként megtelt vízzel, és elsüllyedt.  Az üvegpalack viszont folytatta útját, vitte belsejében az írást, a reménykedők reményét, a távoli part emberi felé, és arra gondolt, bárcsak partot érhetne, bárcsak még tovább is eljuthatna, egészen a segítőkész jóakaratig.