Az 1848/49 -es forradalom és szabadságharc története

Kapcsolódó cikkünk: A reformkor és Kossuth Lajos élete

Előzmény: a reformkor

Gróf Széchenyi István (1791-1860) 1830 januárjában megjelent Hitel című munkája volt a szikra, mely ráébresztette a magyar reform mozgalom formálódó rétegét – mely Európában sajátos módon nem a polgárság, hanem a liberális köznemesség volt – hogy Magyarország és saját boldogulásuk érdekében - változásokra van szükség. Előbb Széchenyi maga, majd Kölcsey, Wesselényi, Deák és végül Kossuth Lajos voltak azok, akik a reformkor éveiben, 1830 és 1848 között „kijelölték” a szükséges változások programját. Ennek legfőbb 8 eleme: a magyar nyelv hivatalossá tétele, a közteherviselés bevezetése, a jobbágyfelszabadítás, az önálló, magyar országgyűlésnek felelős nemzeti kormány megteremtése, az Erdéllyel való unió, a királyi városok egyenlő szavazati joga, a sajtószabadság, és a feudális kötöttségek – mint az ősiség, a 9-ed, 10-ed és robot – végleges eltörlése volt. A felsorolt reformokért folyó harc az egymás után zajló négy országgyűléseken zajlott, az 1830/1836 –os, az 1839/1840-es az 1843/1844-es és végül az 1847/1848-as diétákon. A liberális reform nemességnek az országgyűléseken azonban nem sikerült megvalósítaniuk a kitűzött célokat, az egyetlen igazi eredmény csupán a magyar nyelv hivatalossá tétele volt az 1843/1844-e országgyűlésen.

Azonban Kossuth Lajos (1802-1894) a sátoraljaújhelyi megyeháza jegyzője, majd az első reformországgyűlésen távollévő főrendi követ, új lendületet adott a küzdelemnek, amikor 1841-től 3 éven át a Pesti Hírlapban mutatta be az ország népének a reformokért folyó küzdelmet.A reform kor legfontosabb országgyűlése az 1947 novemberében kezdődő diéta volt. Az alsóházban Kossuth, a felsőházban pedig Batthyány Lajos vezette, reformokért küzdő képviselők törekvései azonban megint elakadtak, az udvarhű konzervatívok ellenállásán. Az első áttörést az 1848 március 1-én Pozsonyba érő párizsi forradalom híre hozta, mert ezt követően Kossuthék végre összegezhették, és írásba foglalhatták legfőbb követeléseiket. Ezután a Bécsben is kirobbant forradalom hírére megijedt konzervatívok jóváhagyták a követeléseket az alsóházban, majd a felsőházban is. Azon a napon – 1848 március 15-én – mikor a pozsonyi magyar országgyűlés 72 tagú küldöttsége Kossuth és Széchenyi vezetésével ünnepélyes keretek közt indult el Bécsbe, hogy a királlyal hagyassák jóvá a Magyarország új polgári berendezkedését jelentő reformokat, Pesten is kirobbant a forradalom. A Petőfi Sándor és Jókai Mór nevével „fémjelzett” márciusi ifjakhoz csatlakozó liberális nemesek, mint Nyári Pál elérték, hogy a Helytartótanács átvegye a Kossuthék Bécsbe vitt követeléseit is tartalmazó 12 pontos petíciót és a cenzúra eltörlését.

Amikor V. Ferdinánd a bécsi és pesti forradalom miatt meghátrálva jóváhagyta a reformokat tartalmazó felirati javaslatot, majd szóban hozzájárult az első felelős magyar kormány felállításához, Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, és az ezt követően létrehozandó törvények szentesítéséhez, a magyar forradalom törvényessé vált. 1848 tavaszán megszületett, és április 11-én szentesítésre került az a 31 április törvény, mely biztosította Magyarország polgári modernizációját, az elavult és fejlődést gátló feudális kötöttségek megszüntetését, és az ország birodalmon belüli önállóságát.

Az áprilisi törvények:

A harmincegy áprilisi törvény két csoportra osztható: a társadalom szerkezetét megváltoztató törvények és a politikai berendezkedést átalakító jogszabályok. Az előbbihez sorolhatók: az úrbéres szolgáltatások eltörlése ( IX.tc. ), a papi tized megszüntetése ( XIII.tc. ), közös teherviselés bevezetése ( VIII.tc. ). A politikai berendezkedést átalakító főbb jogszabályok: felelős magyar minisztérium alakítása ( III.tc. ), évenkénti országgyűlés ( IV.tc. ), országgyűlési követek népképviselet alapján történő megválasztása ( V.tc. ), nemzetőrség megteremtése ( XXII.tc. ), Részek visszacsatolása ( VI.tc. ), unió Erdéllyel ( VII.tc. ), szabad királyi városokról szóló törvény ( XXIII.tc. ), sajtótörvény ( XVIII.tc. ), ősiség eltörlése ( XV.tc. ), hitelintézet felállításának szándéka ( XIV.tc. ) és az úrszéki bíráskodás megszüntetése ( XI.tc. ).

A Pozsonyban szentesített harmincegy törvény lerakta a polgári Magyarország alapjait, bár voltak hiányosságai. Ilyen volt a 12 pontban is említett Nemzeti Bank ügye, a parasztság nem úrbéres szolgáltatásainak megszüntetése, a céhek felszámolása, a birodalmi államadósság ügye és legfőképpen négy olyan kérdés, amelyek megoldatlansága az áprilisi törvényeket követő néhány hónap központi témái lettek: 1.) a magyarral együtt szintén nagyobb önállóságot követelő nemzetiségek ügye; 2.) a Magyarországon állomásozó csapatok felsőbb parancsnokságának kérdése; 3.) a pénzügyminisztérium kérdése; 4.) Magyarország és Ausztria viszonyának kérdése.

Az első felelős magyar kormány:

A létrejött első felelős magyar kormány névsora: miniszterelnök: Batthyány Lajos gr. ; miniszterek: Szemere Bertalan (belügy), Kossuth Lajos (pénzügy), Mészáros Lázár (hadügy), Széchenyi István gr. (közlekedés), Eötvös József br. (vallás és nevelésügy), Klauzál Gábor (földművelés, ipar, kereskedelem), Deák Ferenc (igazságügy), Esterházy Pál hg. (a király személye körüli ügyek). A kormánynak négy főnemes és öt köznemes tagja volt, összetétele tükrözte a politikai irányzatokat és felfogásokat a liberális balszárnytól a dinasztia iránti lojális magatartásig.

Az 1848/49 –es szabadságharc kezdete

A szabadságharc tényleges kirobbanása előtt 1848 május és augusztus közti időszakban bekövetkezett az, amitől Széchenyi gróf a legjobban félt, és óva intett, a bécsi udvar megváltoztatta döntését. Bár Batthyány és Deák májusban és júniusban még sikeresen tárgyaltak követjárásaik során az udvarral a Magyarországon állomásozó haderő magyar minisztérium alá sorolásáról, júliusban már bekövetkezett a fordulat. A bécsi udvar elhatározta ugyanis, hogy ellentámadásba megy át, és először fékezi, majd visszafordítja a magyarországi átalakulást. A döntés hátterében az állt, hogy az osztrákok 1848 július végére visszanyerték erejüket, a bécsi forradalmat visszaszorították, és itáliai birtokaikon fényes győzelmet arattak Custozzónál.

A fordulatot jelezte, hogy az évek óta magyarellenes fellépéseiről híres, és Horvátországnak a Magyar Királyágtól való elszakadását akaró Josip Jelasics altábornagyot - 1848 március 23-óta horvát bánt - jelentős támogatásban részesítették, és a magyar kormány tiltakozása ellenére fegyverkezésre biztatták. Ugyancsak az udvar Magyarország ellen fordulását jelezte, hogy az 1848 június 12-én a Ferenc csatorna mentén kirobbant magyarellenes, és önálló Szerb vajdaságot követelő szerb felkelést szintén támogatásban részesítették.

A fenyegető horvát támadás veszélye és az egyre súlyosabb szerb felkelés hatására a magyar kormány 1848 májusában 10 honvédzászlóaljat hozott létre, majd július 5-én megkezdődött az első népképviseleti országgyűlés. (A korábbi rendi gyűlésektől eltérően ezen az országgyűlésen cenzusos választójoggal képviselői székhez jutó polgári származású honatyák is résztvehettek.) A diétán Kossuth július 11-én megtartott híres beszédében pénzügyi támogatást és 200 ezer újonc fegyverbe szólítását kérte.

„ … Uraim! a haza veszélyben van. … felhívom önöket ezen határozatra:  mondják ki önök azt, hogy … a szükséghez képest 200.000 fegyverest állíthasson, vagyis a jelen disponibilis haderőt 200.000-re emelhesse s ezen első perczben 40.000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit a szerint s úgy, mint a szükség fogja kívánni

Kossuth beszédének vége, miután a diéta megszavazta kéréseit:

…Ezt akartam kérni, de önök fölállottak; s én - leborulok e nemzet nagysága előtt! Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!”

Az udvar és a magyar kormány közti végső szakításra 1848 augusztus 31-én került sor, amikor a Bécsbe érkező Batthyány és Deák kérelmével ellentétesen, a császár elutasította a katonaállítási és pénzkibocsátási törvényjavaslatok szentesítését. Bár a magyar diéta 9 nappal később újra megkísérelte – ezúttal 100 tagú küldöttség Bécsbe menesztésével – a két kulcsfontosságú törvényjavaslat elfogadtatását, nyilvánvalóvá vált, hogy Bécs a magyarországi átalakulás eltiprására készül. A kormány úgy érezte a diplomácia terén kudarcot vallott, így Batthyánnyal együtt 1848 szeptember 11-én Szemere, Kossuth és Mészáros kivételével, lemondott. Szeptember közepén az ügyeket ideiglenesen továbbvivő kormány mellé hattagú bizottságot: az Országos Honvédelmi Bizottmányt választották, melynek elnöke Kossuth lett.

Bár Batthyány néhány nappal később István nádor kérésére rövid időre még visszatért miniszterelnöki székébe és népfelkelést hirdetve jelentős szerepet játszott a nemzetőrökből, honvédekből és régi sorezredekből létrejövő magyar hadsereg felállításában, 1848 október 2-án véglegesen lemondott tisztségéről, és innentől a végrehajtó hatalom az OHB kezébe került.

1848 szeptemberében Magyarország megkezdte az előkészületeket a hamarosan várható császári támadás elhárítására. A felkészülés során Szemere királyi szentesítés nélkül elrendelte az újoncozást, Kossuth pedig szeptember 24-é az Alföldre ment katonák toborzására. Közben megindult a Kossuth-bankók kibocsátása is. Az országgyűlés megpróbálta megnyerni a parasztság támogatását, és szeptember 15-én eltörölte a szőlődézsmát.

A horvát támadás

A császári udvar Magyarországra először Jellasics horvát bán támadásával sújtott le. A bán már 1848. április 19-én kikiáltatta a horvát tartományok Unióját, amelyben egyesültek: Horvát-Szlavón Királyság, Isztria és Dalmácia és kimondatta Horvátország elszakadását a Magyar Királyságtól. Később 1848 májusában Zágrábban megalakította a Báni Tanácsot. Miután az uralkodó szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában, szeptember 11-én 35 ezer főnyi seregével átkelt a Dráván, és kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy a Habsburg-Lotharingiai-ház katonájaként érkezett. A bán sejtetni engedte, hogy császári parancsra jár el. A drávai hadsereg parancsnoka ekkor, gróf Teleki Ádám volt.

A magyar hadsereg megkezdte a visszavonulást Székesfehérvár felé. A visszavonulást a magyar vezetés nem nézhette tétlenül: Teleki Ádámot felmentették hadsereg-parancsnoki beosztásából és a fővezérségre előbb István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, aki ugyan találkozóra hívta Jellasicsot, azonban a bán nem jelent meg, így a nádor szeptember 22-én a nádor elhagyta az országot és lemondott hivataláról.

Közben az udvar teljhatalmú biztost nevezett ki Gróf Lamberg Ferenc Fülöp személyében, aki szeptember 28-án érkezett – kíséret nélkül – Budapestre, az udvar nevében átvenni a hatalmat. Kinevezését és megbízatását azonban a magyar kormány ellenjegyzése nélkül történt, így az országgyűlés nem ismerte el. Sőt a feldühödött pesti tömeg a hajóhídon felismerte és felkoncolta.

István nádor után az új hadseregparancsnok Móga János császári és királyi altábornagy lett, aki kinevezése után azonnal, szeptember 28-án haditanácsot hívott össze Sukkorón. A tanácsban hosszú vita zajlott arról, hogy a császárra felesküdött főtisztek fordulhatnak e a császári zászló alatt támadó Jellascs ellen. Ám végül a döntés megszületett, és a hadsereg vezetése vállalta a harcot. A támadás másnap reggel bekövetkezett. A magyar csapatok úgy foglaltak állást, hogy a főváros felé vezető utakat lezárják. A magyar hadrend a következő volt:

A hadműveleteket irányító vezérkari főnök Joseph Kollmann császári és királyi százados, jobb szárny: Joseph von Milpökh császári és királyi ezredes és Kiss Ernő császári és királyi ezredes egy-egy gyalogezred, összesen mintegy háromezer fő és egy üteg élén. Közép és balszárny: Franz Holtsche császári és királyi vezérörnagy és Répásy Mihály császári és királyi alezredes összesen nyolcezer-ötszáz fő és harmadfél üteg élén. Tartalék: Teleki tábornok négyezer főből és két ütegből álló serege. Perczel Mór négyezer főnyi különítményét a Velencei-tótól délre helyezték el.

A pákozdi csata 1848. szeptember 29-én kezdődött. Jellasics terve az volt, hogy a magyar sereg jobb szárnyát felmorzsolja vagy a közép felé szorítja, majd egy frontális támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba szorítva megsemmisíti. A támadást Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer főnyi hadosztálya indította meg. Rövid közelharc után ugyan a Guyon Richárd vezette nemzetőröket kiszorították Pátkáról. Miután a közvetlen támadás nem járt sikerrel, Kempen tábornok a jobb szárny átkarolásával próbálkozott. A sikertelenséget látva Jellasics déli tizenkét óra körül húszezer főnyi főerejével támadást indított a magyar közép és balszárny ellen.

Jellasics délután három óra körül beszüntette a harcot. A tüzérségi párbaj még estig elhúzódott, de Jellasics fokozatosan visszavonta erőit és fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.

Közben közeledett a térség felé Jellasics kisebb, 9 ezer fős alakulata is. A két csapattest közti kapcsolatot gróf Zichy Ödön és öccse titokban próbálta biztosítani, ám a helyszínre érkező Görgei és serege elfogta a főnemest, majd mindenki számára megdöbbentő és váratlan módon felakasztatta az árulóvá lett grófot. Kossuth ekkor figyelt fel az alig 30 éves fiatal tisztre, és úgy gondolta, hogy elkötelezettsége példás, így a későbbiekben fokozatosan egyre magasabb rangba és egyre komolyabb beosztásokba emelte.

A Jellasics felett aratott győzelmet teljessé tette, hogy október 7-én az ozorai ütközetben Perczel Mór tábornok és Görgei Artúr őrnagy vezetésével a magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették a Karl Roth vezérőrnagy vezette 9 ezer fős horvát tartalék hadtestet is. Jellasics fegyverszünetet kért, mely alatt Győrön át elhagyta az országot. Kossuth ekkor léptette elő Görgeit ezredessé, majd hamarosan (október 15-én) tábornokká.

Közben október 4-én V. Ferdinánd feloszlatta a magyar országgyűlést, s Jellasicsot kinevezte Magyarország katonai biztosává. Ám az udvar számára újra kedvezőtlen fordulat következett be, amikor 1848 október 6-án megint kitört Bécsben a forradalom (az 1848-as évben már a harmadik) A bécsi tömeg felakasztotta a magyarok ellen mozgósító Latour hadügyminisztert, a király pedig október 7-én Olmützbe menekült.

A magyar sereg Móga tábornok vezetésével követte a visszavonuló Jellasicsot, s október 30-án átlépve a Lajtát, osztrák területre érkezett. Ekkor megnyílt annak lehetősége, hogy a bécsi forradalmi erők, és a magyar sereg egyesüljön, és közösen végleg legyőzzék a császári erőket.  Ám ekkor Windisgratz herceg jelentős haderőt vont Bécs köré, majd Schwechatnál megütközött a magyarokkal. A schwechati csata október 30-án katasztrofális magyar vereséggel zárult

A vereség után, 1848 november 1-én  a feldunai sereg parancsnoka, és így a magyar haderő legfontosabb vezetője Görgey Artúr lett. Ám Kossuth-al való kapcsolatát néhány nappal később már az állandó viták jellemezték, például arról, hogy a várható császári támadást hol állítsák meg. Kossuth politikusként és nem katonaként gondolkozva idealista, naiv és átgondolatlan kérésekkel bombázta Görgeyt, aki igyekezett megfelelni az OHB vezetőjének, de ugyanakkor nem akart katonai hibákat sem elkövetni.

A schwechati győzelem ismét az udvar számára kedvező fordulatot teremtett, így az osztrák államtanács megkezdte kidolgozni Magyarország térdre kényszerítésének új tervét. A Félix Schwarzenberg herceg vezetésével 1848 novemberében felálló új osztrák kormány tanácsára lemondott a magyarok forradalmát törvényesítő V. Ferdinánd, és a trónt testvérének fia, az alig 18 éves Ferenc József foglalta el. Az új és energikus uralkodó 1848 decemberében egy átfogó támadásra adott utasítást, mely három irányból indult meg.

Az osztrák intervenció

Az osztrák intervenció északi szárnya a Franz Schlick tábornok vezetésével Galícia felől, Kassa térségében hatolt az ország területére. Itt a védelmet kezdetben Mészáros Lázár, majd 1849 januárjától a fiatal Klapka György próbálta megszervezni. A második szárny a felvidéken, Nagyszombat térségében indult támadásra Simunics tábornok vezetésével, Guyon Richárd védekező dandára ellen. A harmadik és egyben legfőbb támadó erő pedig Windisgratz irányításával, és körülbelül 55 ezer fős sereggel a Duna déli partján kezdte meg támadását. A három magyarországi osztrák erő mellett Erdélyben a szebeni főhadparancsok Anton Puchner indította meg csapatait, és vette be Kolozsvárt.

A Duna mentén december 14-én kezdődő osztrák előretörés rendkívül gyorsan ért el sikereket Görgey [képen] hátrálni kényszerülő erőivel szemben. Győr már december 26-án elesett, és a császári csapatok néhány nap után már Pestet fenyegették. A pánikba eső Kossuth, nem hallgatva Görgey józan tanácsaira, Perczel Mórhoz fordult segítségért, akitől minden áron győzelmet kért, és akit egy felesleges csata vállalására ösztönzött. A Kossuth-al baráti viszonyt ápoló és Görgeyt kezdetektől nem kedvelő Perczel végül Mór városánál megpróbálta megállítani az osztrákokat, ám mivel nem volt hajlandó Görgeyvel egyeztetni, a háromszoros túlerő elsöpörte csapatait. A móri vereség december 30-án reménytelen helyzetbe hozta a Görgei vezette erőket, mert Perczel Mór könnyelműsége miatt most már nekik kellett a Fehérvár – Budapest vonal teljes hosszában védekezniük.

Kossuth 1848 december 31 –én egy rögtönzött országgyűlést hívott össze, melynek zárt ülésén ismertette a móri vereség tényét, és meggyőzte a képviselőket arról, hogy bár számítani lehet Pest elestére, a harcot így is folytatni kell tovább. A diéta 3 fontos döntést hozott, egyrészt határozott az országgyűlés Debrecenbe költözéséről (első ülésük Debrecenben, január 8 –án lesz) másrészt elfogadta a békepárt azon javaslatát, hogy kíséreljenek meg egy fegyverszüneti tárgyalást Windisgratz-el, harmadrészt pedig egy új csapatösszevonási területet jelölt ki a Felső-Tiszán, ahonnan tavasszal megkísérelnek majd egy ellentámadást. A döntések értelmében a képviselők elhagyták Pestet, és a békeküldöttség 5 tagja – Majláth Antal, Majláth György, Lonovics József egri érsek, Batthyány Lajos és Deák Ferenc – elindult Windischgratz bicskei táborába. Az osztrák főparancsnok azonban nem volt hajlandó fegyverszünetről tárgyalni, és bár a küldöttség négy tagját elengedte, Batthyányt azonnal letartóztatta és a budai várba záratta. (Batthyányt itt végezték ki 9 hónappal később.)

A december 31-én megszületett haditervnek több hiányossága is volt, de a legnagyobb hibáját az jelentette, hogy nem rendelkezett a legfőbb magyar katonai erőről, Görgey feldunai seregéről. Így Görgey semmit sem tudott Kossuth terveiről, így miközben csapataival Pestet próbálta védeni, elhatározta, hogy felkeresi az OHB vezetőjét eligazítást kérni. A magyar tábornok Pesten ekkor már nem találta meg Kossuthot, mert Perczel csapatainak fedezete mellett már elutazott Debrecenbe. Így végül Görgey a hadügyminiszter helyettes Vetter Antallal és Csány László főkormánybiztossal 1849 január 2-án haditanácsot hívott össze. Görgey itt ismerte meg Kossuth haditervét, melyet elfogadott és kiegészített. A terv rendelkezett a délvidékről, és a Baja-Szeged vonalig történő kiürítésről határozott. A kiegészítésben szerepelt még Kassa egy dandárral történő megerősítése, illetve a Görgey kezén lévő sereg felvidéki hadjáratának terve is. A felvidéki hadjárat terve szerint Görgeynek is a Felső Tiszához kell vonulnia, de a Felvidéken keresztül, így azt a látszatot keltve, hogy Bécset fenyegeti. Az elképzelés legfőbb előnyét az jelentette, hogy a Görgey sereg észak felé mozgása által jelentett fenyegetés garantálta, hogy Windisgratz nem fog Debrecen felé törni, mert nem meri majd kockáztatni Bécs elfoglalását.

A váci nyilatkozat (1849 január 5)

Görgey [képen] végül 1849 január 4-én indult el Vácra, ahol másnap kiadta híres váci nyilatkozatát. A sokat vitatott iromány egy napiparancsból és egy 4 pontos nyilatkozatból állt. A napiparancs összefoglalta a dunántúli hadjárat hibáit, a nyilatkozat pedig megakadályozta a sereg felbomlását. Legfőbb pontok a következők voltak: 1.) van legitim vezetése a seregnek, mely az alkotmányért folytatja tovább a küzdelmet; 2) Görgey tábornok nem fogja eltűrni a köztársasági izgatók tevékenységét; 3) a hadsereg csak a hadügyminiszter vagy helyettese által kiadott parancsoknak fog engedelmeskedni, és végül 4) a hadsereg vezetése csak azon alkudozás eredményét fogja elfogadni, mely biztosítja az alkotmányt és az áprilisi törvényeket.

A váci nyilatkozat minden katona számára világossá tette, hogy a sereg erős és átgondolt parancsokat követő vezetés kezében van, mely vezetés folytatja a harcot a magyar alkotmányért. A tisztek megnyugodtak és megállt a sereg széthullása. A nyilatkozat bár szükségszerű volt, Kossuth mégis félreértette, és néhány héttel később – január 29-én – hatására leváltotta Görgeyt.

A téli hadjárat (1849 január 3-február 10)

Görgey 13 ezer fős hadteste, mely Aulich Lajos, Guyon Richárd és Kmetty György hadosztályából állt Vácról Körmöcbányára, majd onnan a Szkalka hegy alatt húzódó bánya alagúton keresztül Besztercebányára vonult. A bányavárosok vidékén 2 szlovák zászlóalj is csatlakozott a magyarokhoz. Besztercebányán a Görgey vezette sereg kettéválva külön úton folytatta keletre vonulását. Az északi seregrész – Görgey, Aulich, Kmetty részvételével – a strueci hágón keresztül tört Lőcséig, míg a déli seregrész Guyon vezetésével a Garam völgyében menetelt a lőcsei találkozási pontig.

Mindkét útvonalon történtek azonban incidensek. Görgey csapatait a Rózsahegynél ugyanis váratlanul felkereste fel Windisgratz követe Hrankay József nyugalmazott huszárkapitány, és feltétel nélküli megadást kért tőle. Természetesen Görgey elutasította a követelést, de később a rejtélyes találkozó tovább növelte Kossuth bizalmatlanságát Görgey felé. A másik útvonalon haladó Guyont Iglónál lepte meg a lőcsei helyőrség, és okozott jelentős veszteségeket. Végül Görgey Lőcse városánál, miután újra egyesültek csapatai, haditanácsot tartott. Itt új haditerv született, mely szerint nem a Hernád völgyén át, hanem a Branyiszkói szoroson keresztül fognak Kassához vonulni annak érdekében, hogy elvágják Schlick tábornok erőit. A bekerítést délről Klapka biztosította volna.

A branyiszkói áttörés február 5-én Guyon Richárd nagy diadalát hozta, így Görgey csapatai a terv szerint február 10-én Kassára érhettek. A siker ellenére azonban Schlick bekerítése mégsem sikerült, mert a Görgey leváltása után kinevezett új főparancsnok Dembinszki nem járult hozzá a Klapka vezette erők nyugatra mozdulásához.

Az 1849-es esztendő első hónapjában a téli hadjárat sikere mellett Erdélyben is kedvezőre fordult a helyzet, ugyanis az erdélyi sereg főparancsnokságát a tehetséges Bem József vette át, aki a csucsai szorosból kiindulva ellentámadást intézett az osztrákok ellen, és 1848 karácsonyán visszavette Kolozsvárt, majd február 9-én Piskinél is nagy győzelmet aratott. Ezt követően Bem dicsőséges hónapjai következtek, hiszen a február és június közti hónapokban biztosítani tudta Erdély túlnyomó részén a magyar seregek uralmát, és március 11-től Szeben magyar kézen tartását.

A kápolnai csata (1849 február 26-27)

Az 1848 december 31-én megtartott zárt ülésen eltervezett tavaszi ellentámadás előkészítéseként Dembinszki a legnagyobb magyar erőket a Pest-Miskolc útvonal közelébe, Mezőkövesd térségébe vonta össze. Ám csapatait túlságosan szétszórta és a Pest felől közeledő osztrák erők pontos helyzetét sem kísérte figyelemmel. Így váratlanul és felkészületlenül érte amikor Windis-gratz seregei lerohanták szétforgácsolt hadosztályait. Mivel a csata során Dembinszki hibát hibára halmozott és nem tartotta a kapcsolatot a hadosztályparancsnokokkal sem, a magyar vereség után tisztikara Tiszafüreden (március 3) felmondta felé az engedelmességet. Amikor Kossuth értesült az eseményekről, és arról, hogy a tisztlázadásban Görgey is résztvett, azonnal Tiszafüredre indult, hogy Görgeyt példásan megbüntesse. Azonban a helyszínen Szemere Bertalan kormánybiztos beszámolója után, megismerve Dembinszky leváltásának körülményeit, mégis hozzájárult ahhoz, hogy Dembinszky helyett ideiglenesen Görgey vezesse a csapatokat. Átmenetileg Vetter Antal (március 8-31) majd Görgey lett hivatalosan is a főparancsnok.

A tavaszi hadjárat (1849 április 2 – május 21)

Windisgratz alaposan túlértékelte a kápolnai csatában aratott győzelme jelentőségét, amikor a csata után a magyar felkelés teljes felszámolásáról tett jelentést Ferenc Józsefnek. A sikeren felbátorodva az uralkodó Olmützben új, oktrojált alkotmányt adott ki (1849 március 4-én) melyben felszámolva Magyarország municipiális rendszerét, egy 5 tartományból álló centralizált birodalmat hozott létre. (Visszavonása csak 1851-ben történt meg) Kossuth már ekkor, azaz 1849 március 4-én egy „csattanós” válaszon törte fejét, melyben egyszer és mindenkorra tudatosítaná a világgal Magyarország különállását, és ugyanakkor lehetetlenné tenne minden háta mögött tervezett külön megegyezési lehetőséget. Azonban a függetlenség kikiáltásához márciusban még nem voltak meg a szükséges feltételek. Kossuth tudta, hogy csak egy nagyszabású és sikeres ellentámadás, illetve Pest felszabadítása hozhatna olyan körülményeket, melyek hatásossá tennének egy ilyen horderejű bejelentést. Így sürgetni kezdte az új haditanács megtartását, mely az ellentámadás részleteit tervezné meg. A megbeszélésre végül 1949 március 31-én Egerben került sor.

A tavaszi hadjárat haditerve szerint Tiszafüredről Gáspár András 7. hadtestének Gyöngyös és Hatvan városain keresztül, míg Klapka György, Aulich Lajos és Damjanich János hadosztályainak Jászberény, Tápiobicske és Isaszeg településein át kellett Pest alá, Gödöllőhöz vonulnia.

A terv egyik első célja Windisgratz erőinek bekerítése volt. A három döntő győzelem április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápiobicskénél és április 6-án Isaszegnél ugyan nem hozta meg az osztrákok bekerítését, de mégis óriási dicsőséggel ruházta fel a szabadságharcot, és Kossuth titkon dédelgetett terve is elérhető közelségbe került.

A trónfosztás (1849 április 14)

A Grassalkovich kastélyban április 7-én tartott gödöllői haditanácson Kossuth és a hadsereg vezetői már Pest felszabadításáról tárgyaltak. A megbeszélés előtt Kossuth négyszemközti találkozóra hívta Görgeyt, melyen felajánlotta a 16 évvel fiatalabb tábornoknak, hogy tegeződjenek össze, majd felkínálta számára a Grassalkovich kastélyt is. A meglepett Görgey először nem értette Kossuth igazi célját, majd kiderült számára, hogy felettese egy fontos dologban akarja segítségét kérni. Ugyanis Kossuth ekkorra eldöntötte a függetlenség kimondását, ám ehhez nagy szüksége volt Görgey és a hadsereg támogatására is. Így előrevetítette Görgeynek, hogy várható a függetlenség kimondása, majd a haditanácson megjelent tisztek előtt is megismételte bejelentését. A tisztek látva Görgey nyugodt viselkedését, elfogadták a később esetleg kialakuló helyzetet. Kossuth ezt követően Debrecenbe sietett, és április 13-án az országgyűlés zárt ülésén már a hadsereg nevében kérte a függetlenség kimondását. A Habsburg-Lotaringiai ház trónfosztását 1849 április 14-én a debreceni nagytemplomban közfelkiáltással szavazta meg és fogadta el az országgyűlés, mely Kossuthot kormányzói jogkörrel ruházta fel.

A döntés írásba foglalására február 19-én került sor, ekkor született meg a függetlenségi nyilatkozat. Újabb két hét múlva, 1849 május 2-án pedig új kormány alakult, melyben a miniszter elnöki és belügyminiszteri tárcát Szemere Bertalan, a külügyminiszteri tárcát Batthyány Kázmér, a a pénzügyminiszteri tárcát Duschek Ferenc, a közlekedési tárcát Csány László, a vallási és közoktatási tárcát Horváth Mihály, az igazságügy miniszteri tárcát Vukovics Sebő, a hadügyminiszteri tárcát pedig Görgey Artúr kapta.

A tavaszi hadjárat folytatása:

A gödöllői haditerv új célokat tűzött ki, Pest felszabadítását és az osztrák erők bekerítését. A terv szerint Aulich egyetlen hadtestének látványos és megtévesztő támadása közben a tényleges főerőknek Vácon keresztül kell megkerülnie Pestet, és Komáromig hatolva bekeríteni a fővárost és Windisgratz seregét. A hadjárat újra sikereket hozott, amikor április 10-én Vácon, majd április 19-én Nagysallónál is győzelmet aratva a magyar seregek április 22-én bevonulhattak Komáromba. Bár az osztrákok bekerítése ezúttal sem sikerült, az ország nagy része magyar kézre kerülhetett.

A tavaszi hadjárat harmadik haditanácsa április 29-én Komáromban zajlott. A megbeszélés témája ezúttal az országból távozó császáriak üldözése és a főváros ostroma közti dilemma eldöntése volt. A haditanács végül a főváros visszavétele mellett foglalt állást, hiszen a seregek kimerültsége, az utánpótlási vonalak hosszúsága és a függetlenségi nyilatkozat által megkövetelt politikai célszerűség is ezt diktálta.

Buda ostroma azonban nem várt módon május 4 és 21 közt, két hét hosszúságúra nyúlt, de végül siker koronázta. Az ostrom alatt, 1849 május 9-én I. Miklós cár nyilatkozatban jelentette be, hogy Ferenc József kérésére az orosz csapatok megindulnak a magyar szabadságharc leverésére.

Görgey harcai Komáromnál

Görgeyt I. Miklós bejelentése arra ösztönözte, hogy a várható orosz támadás előtt kierőszakoljon egy áttörést Komáromból Pozsony felé. Így 1849 június 20-án a Duna mindkét oldalán támadást indított a Rába, és a Vág átkelőinek megszerzésére. A hadművelet a Rábánál sikeres volt, de a Vágnál kudarcot vallott, és bár a peredi csatában (június 20) magyar győzelem született, végül az osztrák túlerő illetve az egyes parancsnokok hibái miatt visszavonulással végződött.

Az orosz intervenció

1849 június 15-én több irányból összesen 193 ezer főnyi orosz, és 66 fős osztrák haderő zúdult a már egy éve folyamatosan hadban álló Magyarországra. Az oroszok északon a Jablonkai és Duklai hágókon keresztül, az Eperjes – Kassa – Miskolc útvonalon közeledtek Pest felé, Erdélyben pedig Lüders vezetésével a Tömösi, Törcsvári illetve Grottenjelm vezetésével a Borgói és Radnai szorosokon át indultak Szeben irányába. Eközben a harmadik nagy haderő Julius von Haynau főparancsnok vezetésével Pozsony alól indult meg a Duna jobb partján Győrön át Pest felé.

Az intervenció elleni védekezés megszervezése céljából először június 24-én, majd június 26-án ült össze Pesten a minisztertanács. Az első megbeszélésen még csak a pillanatnyi katonai helyzetet vitatták meg, de a másodikon már elfogadták Görgey haditervét. A fiatal főparancsnok terve szerint a magyar erők legfőbb összevonási területe Komárom lett (1, 2, 3, 7. hadtest és a Kmetty hadosztály) de megerősítették az északról közelgő oroszokat feltartóztatni próbáló Wisocky hadtestet is, kiemelve, hogy amennyiben a délvidéken Vécsey, vagy Erdélyben Bem győzni tud, úgy legfontosabb feladatuk Jozef Wisocky megsegítése kell legyen.

Erdélyi összeomlás

Bem azonban nem tudott győzni Erdélyben, csupán azzal próbálkozott, hogy a Szebennél állomásozó Lüderst elvonja az Alföld irányába történő kitöréstől. Ennek érdekébe betört Moldvába, és elérte, hogy Lüders kelet felé támadjon. Azonban az orosz és osztrák erők szervezetten és szisztematikusan Erdély középső területeire – Segesvár és Marosvásárhely térségébe – szorították csapatait, majd a segesvári csatában július 31-én megrendítő vereséget mértek Bem csapataira. A megfogyatkozott és nagy veszteségeket szenvedett erdélyi erőket ezután Bem Szeben felé vezette, de Lüders utolérte őket, és Nagycsűrnél augusztus 6-án újra vereséget mért rájuk.

A végső haditerv

Kossuth június végén, mikor hírét vette Győr és Miskolc elestének pánikba esett. Azonnal összehívta a minisztertanácsot, melyen Görgey távollétében Perczel és Dembinszky tanácsára egy teljesen új haditervet fogadtak el. Ez alapján az új összevonási körzet Komárom helyett Szeged lett. A terv fő hibája, a felvidék és Dunántúl harc nélküli feladása mellett az volt, olyan terepre vitte a szabadságharc végső csatáinak helyszínét, melyen semmilyen védekezést könnyítő természetes akadály nem létezett. A terv egyetlen előnye az volt, hogy vereség esetén a Török Birodalom elérése könnyen és gyorsan lehetővé válhatott. Az új haditerv vázlatait Kossuth küldöttséggel, - melyet Kiss Ernő, Aulich Lajos és Csány László alkotott  - azonnal elküldte Görgeyhez, azzal az utasítással, hogy ő is haladéktalanul induljon meg az új összevonási pontra, azaz Szegedre.

Közben Görgey mit sem tudva az új koncepcióról, levélben kérte Kossuthot arra, hogy tartson ki a komáromi csapatösszevonás terve mellett. Mikor megérkezett hozzá a küldöttség és Kossuth utasítása, fejet hajtott az új parancs előtt, bár kijelentette nem ért vele egyet. Ekkor újabb levelet írt, melyben közölte, hogy engedelmeskedik az utasításnak. Ám Kossuth ekkor már kézhez kapta első levelét, mely a komáromi terv előnyeiről szólt, így azt hitte Görgey magtagadja parancsát. Az eredmény Görgey azonnali leváltása lett. Az új főparancsnok előbb Mészáros Lázár (július 1-24) majd Dembinszky lett.

Görgei utolsó harcai Komáromnál

Bár Görgey már június 30-án kézhez vette a szegedi összevonásra felszólító parancsot, a kezén lévő erőkkel csak 12 nappal később indult el a találkozási pontra. A két időpont közt előbb július 2-án, majd július 7-én is megkísérelte az áttörést Komáromnál. Közben az első komáromi csatában egy lovasroham vezetése közben megsérült a fején, és amíg lábadozott, főtisztjei elérték Kossuthnál, hogy Görgei megtarthassa a feldunai sereg főparancsnoki címét. Végül július 12-én a két sikertelen komáromi csata után a Duna bal partján elindulva megkezdte nyári hadjáratát, hogy Komáromból Szegedre jusson.

A nyári hadjárat (1849 július 12 – augusztus 5):

Görgey Vácnál járva botlott először az orosz csapatokba, amikor a Hatvannál járó orosz fősereg elővédje tűzharcba kezdett előörseivel. Bár a váci csata július 16-án döntetlennel végződött, Görgeynek rá kellett döbbennie arra, hogy a legrövidebb úton, azaz a Duna-Tisza közén át, nem mehet Szegedre. Részint azért nem, mert Haynau erői július 13-án elfoglalva Pestet, pont ugyanezen az útvonalon terveztek haladni Szeged felé (július 22-én el is indultak) részint pedig, mert az oroszok útját állják. A hadjárat útvonalát így a felvidéken jelölte ki. Ezzel maga után vonta a teljes orosz fősereget, mely így az alföld északi részén maradva, távol tartotta magát Szeged térségétől. Balassagyarmat, Losonc, Rimaszombat után július 22-én ért csapataival Miskolcra. A hadjárat sikeréhez az is hozzájárult, hogy közben Perczel Turánál (Hatvan alatt) csatát vállalt az oroszokkal, és bár győzni tudott, a túlerő elzárta az utat attól, hogy a tiszai csapatok egyesülhessenek Görgeivel.

Görgey július 29-én Tokajnál, az őt követő oroszok pedig július 27-én Tiszafürednél keltek át a Tiszán. Közben Haynau július 29-én érte el Szegedet. A szabadságharc csapatainak mozgástere egyre szűkebb területre összpontosult. Ekkor úgy tűnt az oroszok el fogják zárni Görgey útját és nem fog tudni lejutni Szegedre. Ezért új tervet talált ki, mely szerint Nyíregyházán megosztja erőit, és miközben csapatainak kisebb része Nagysándor József vezetésével Debrecenen keresztül tör Várad felé, addig a főerő velük párhuzamosan, tőlük 20 km-el keletebbre, a fedezetük alatt érkezik ugyanoda. A terv bevált, és bár Nagysándor József hadtestét, ahogyan számítani lehetett rá valóban orosz támadás érte augusztus 2-án Debrecennél, a főerők a csata alatt, és harcoló társaik fedezete mellett elérték Váradot. A csatát vállalt hadtest 2 ezer fő veszteséggel augusztus 5-én Váradon egyesült újra a főerőkkel. Görgey itt értesült arról, hogy miközben ő az oroszok elől próbált délre jutni, addig Haynau elérte Szegedet és Szőregnél győzve kiszorította a tervezett összevonási területről Dembinszky seregét. Így új parancsa szerint már nem Szegedre, hanem Aradra kell vonulnia.

A szabadságharc utolsó csatái:

1849 augusztus 1-én a közelgő Haynau miatt Dembinszky harc nélkül adta fel Szegedet, és a várostól délre Szőregnél vállalt csatát az osztrákokkal. A szőregi csata augusztus 5-én teljes kudarccal zárult. Új haditervre volt szükség, ekkor született meg a döntés, hogy minden magyar sereget Aradra vonjanak. A kormány és Kossuth már augusztus 1-én, Dembinszky a szőregi csata után, Görgey pedig augusztus 5-én indult el az új összevonási területre.

Dembinszky azonban közben meggondolta magát, mivel úgy gondolta előnyösebb összevonási terület lehet Temesvár, mert itt állomásozik a Vécsey hadosztály, és a nagycsűri vereség után az erdélyi erők is ebbe a térségbe tartanak. Így csapatait Arad helyett Temesvárra vonta, a tüzérséget pedig még délebbre, Lugosra irányította. A tervtől azonban hiba volt eltérni, részint azért mert az Aradi vár magyar, míg a temesi vár osztrák kézen volt, részint pedig azért mert így a közben Aradra érkező Görgeyvel nem egyesülhettek seregei. Temesvárnál találkozott Bem és Dembinszky, majd Kossuth titkos utasítása szerint Bem átvette a teljes főparancsnokságot.

Bem nem értette egyet Dembinszky Temesvárra vonulásával, és elhatározta megpróbál áttörni az 50 km-re lévő Aradra, hogy az eredeti elképzelés szerint egyesülve Görgeyvel, ott vívják meg a döntő csatát az osztrákokkal. Az áttörés során zajlott augusztus 9-én a szabadságharc utolsó csatája a temesvári csata. Az összecsapásról Kossuth és Görgey másnap értesültek, így augusztus 10-én még találkoztak az aradi várban egy utolsó egyeztetésre. Ekkor megállapodtak abban, ha Temesvárról Bem a vereség hírét juttatja el hozzájuk, akkor Kossuth lemond a hatalomról, és Görgey leteszi a fegyvert.

A temesvári vereség után, 1849 augusztus 11-én reggel az utolsó minisztertanácsi ülésen Kossuth Görgeyt nevezte ki fővezérnek és megbízta a fegyverletételi tárgyalások vezetésével. Ugyanazon a napon délután Kossuth lemondott és minden polgári és katonai hatalmat Görgeyre ruházott. Ezt követően Kossuth Orsovánál elhagyta az országot, Görgey pedig felvette a kapcsolatot az oroszokkal. A tárgyalások után augusztus 13-án Görgey Aradtól 30 km re északkeletre Világosnál, a szőlősi mezőn 30 ezer katonájával együtt letette a fegyvert.

A fegyverletétel után a komáromi vár magyar őrsége Klapka György vezetésével még másfél hónapig kitartott, és csak miután Klapka kiharcolta a várban tartózkodó katonai és polgári személyek bántatlanságát, október 2-án tette le a fegyvert.

Megtorlás

1849 október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvédtábornokot: Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Sweidl Józsfet, Lázár Vilmost, Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, Láhner Györgyöt, Knézics Károlyt, Nagysándor Józsefet, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Vécsey Károlyt és Leiningen-Westerburg Károlyt.

Majd ugyanezen a napon a budai várban agyonlőtték Batthiány Lajost is. Kezdetét vette Haynau rémuralma, melynek 11 hónapja alatt 120 kivégzést hajtottak végre. Az utolsó kivégzést 1850 februárjában. (Ludovik Hauk alezredes ellen.) Bár Haynaut 1850 július 6-án leváltották, az Alexander Bach nevével „fémjelzett” új korszak sem hozott enyhülést a kivérzett Magyarország számára. Az elesetteket, a hősöket pedig soha senki nem pótolhatta.

készítette: Harmat Árpád Péter

További történelem anyagok, érdekességek, posztok társoldalunkon: Történelemcikkek.hu

Felhasznált irodalom:

• Csorba László : Széchenyi István. Magyar Könyvklub, 1991. ( Alapkiadás : Officina Nova, 1991. )
• Deák István : Kossuth és a magyarok 1848-49 –ben. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.
• Deák István : A törvényes forradalom : Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49 –ben. Budapest, 1994.
• Féja Géza : Kossuth Lajos. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002.
• Gergely András : 19. századi magyar történelem 1790-1918. Korona Kiadó, Budapest, 1998.
• Hermann Róbert : 1848-1849. A szabadságharc története. Budapest, 2001.
• Hermann Róbert : Kossuth Lajos élete és kora. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002.
• Hermann Róbert : Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
• Kosáry Domokos : A Görgey-kérdés története. Osiris-századvég Kiadó, Budapest, 1994.
• Kosáry Domokos : Kossuth a reformkorban.Osiris Kiadó, Budapest, 2002
• Kosáry Domokos : Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. ( Magyarok Európában III. )                   Budapest, 2001.
• Kósa Csaba : Kossuth a hírlapíró. Válasz Könyvkiadó, Budapest, 2002.
• Körmöczi Katalin ( szerk. ) : „…Leborulok a nemzet nagysága előtt” A Kossuth-hagyaték. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1994.
• Pajkossy Gábor ( szerk. ) : „Nemzeti újjászületés” Válogatás Kossuth Lajos írásaiból és beszédeiből. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2002.
• Spira György : A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Budapest, 1980.

Forrás: http://tortenelemklub.com, Harmat Árpád Péter

Szerk.: NETWORK Budakeszi Klub, Magyarságunk a lélek él Klub vezetője: Szathmáry Olga Ottilia