gyülekezetünk

70 éves

fennállásáért.

 

Igét hirdet:

Fónagy Miklós

Szeretettel hívjuk és várjuk régi és jelenlegi gyülekezeti tagjainkat.

Az istentisztelet után megnyitjuk gyülekezet 70 évét bemutató kiállítást

a Kálvin-teremben.

___________________________________________

 

2014. március 30-án 10 órakor ünnepi istentiszteleten ad hálát Istennek a budakeszi református gyülekezet megalakulása 70., az egyházközséggé válása 65. és az új temploma felszentelése 15. évfordulóján. Igét hirdet Fónagy Miklós esperes. Az istentisztelet után nyílik meg a Kálvin-teremben a gyülekezet történetét bemutató kiállítás. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

A kiállítás létrejöttét a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal/Balassi Intézet Pro Renovanda Cultura Hungariae programja támogatja.

 

„Emlékezzél meg az útról,

amelyen hordozott téged az Úr!”  5Móz 8,2

A gyülekezet az első presbitériuma

(a gyülekezet választott világi vezetősége)

1944-ben alakult meg,

1949. január 1-jétől vált anyaegyházközséggé,

innentől készülnek a presbitériumának jegyzőkönyvei.

 

A gyülekezetet az elmúlt hetven évben szolgáló lelkipásztorok:

dr. Tunyogi Csapó András 1938−1945,

1946,dr. Falussy Sándor

dr. Nagy Gyula 1946−1947,

Fónagy Zoltán 1947−1962,

Merétey Sándor 1962−2006,

Boros Péter 2006-tól.

 

Főtiszteletű Püspök Úr

Fónagy Zoltán tiszteletes urat küldte

ki a szolgálat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

folytatására 1947. szeptember 15-i hatállyal.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így indul az a pásztorlevél,

mellyel 1947 szeptemberében,

a presbitérium döntése alapján

Fónagy Zoltán lelkész,

dr. Matolcsy Andor főgondnok

és Király Károly gondnok

„a budakeszi református hívek hívogatására

és tájokoztatására zörgetett az ajtóikon.”

 

 

Az alábbiakban közreadjuk annak a magnófelvételnek a szó szerinti lejegyzését, amelyben

Deézsi János,

a budakeszi református gyülekezet egykori presbitere 25 éves szolgálatának jubileumi alkalmával 1987. július 19-én visszaemlékezett a gyülekezet alakulásának első éveire.

 

„Életem alkonyát érezve, egészségemben megfogyatkozva, el kell mondjam

a Budakeszi Református Egyház

– mint anyaegyház – eredetének a krónikáját,

mivel erről írásos dokumentum – tudomásom szerint – nincs.

Sajnos, akik ebben áldozatos hittel munkálkodtak, már nem élnek, még nekem adatott meg az, hogy elmondhatom, hogy emléküket megőrizzem.

1939. május elején kerültem családommal Budakeszire.

Akkor mi voltunk a 14. magyar ajkú család, aki itt élt.

Ezek közül 5 vagy 6 család volt református és evangélikus.

Református gyülekezet még nem volt. Feljártunk az Erzsébet Szanatóriumba

(ma Korányi Szanatórium, ill. kórház), ahová vasárnaponként a fasori egyháztól egy lelkész jött ki,

és istentiszteletet tartott a betegeknek, valamint a Budakesziről felment családok tagjainak.

 

Persze a sáros és fagyos időben ez elmaradt.

 

A szanatóriumi istentisztelet megszervezését, a helyiség biztosítását

Hajnal Anna nővér szervezte,

és segítője Győri Sándor

és Gacs Imre cipész volt,

akik ott dolgoztak.

A budakeszi gyülekezet résztvevői ismerkedés céljából Bayer

[más források szerint Breuer]

bácsihoz fordultak, aki nyugdíjas honvéd altiszt volt, és azt tanácsolta, hogy béreljünk egy helyiséget helyben, és a szanatóriumi lelkészt kérjük meg, hogy nekünk külön tartson istentiszteletet.

Bayer bácsinak sikerült az Erdő utca 100.-ban egy helyiséget bérelni, a kis létszámú – kb. 10-14 fő − részére.

 

Lelkészi szolgálatot a budapesti fasori esperes úrtól engedélyezve kaptunk. Így Budakeszi szórványgyülekezetté vált.

Az egyházi esküvő és keresztelési szolgálat is lehetséges volt.

Megalakult az első presbitérium.

 

A gondnok előbb Bayer bácsi,

majd Molnár Károly volt.

A presbitériumban én is részt vettem. Kialakult egy stabil kis gyülekezet,

de felmondták a bérletünket, és kezdhettük elölről az egészet.

 

A Virágvölgy utcában a második bérletünk már stabil volt,

és új lelkészt is kaptunk a József (Fodor) Szanatórium tábori lelkészét,

Tunyogi Csapó Andrást – ha jól emlékszem.

 

Ez alatt az idő alatt adományokból kaptunk egy úrvacsorai ezüst serleget, egy harmóniumot, keresztelő edényeket ezüstből.

A honvédtisztek segítségével csináltattuk az úrasztalát,

rá terítőt, alá szép szőnyeget és huszonegynéhány széket,

egy antik szekrényt, benne ajándék szépirodalmi könyvekkel.

 

 

Amint a csapatok kivonultak Budakesziről, a lakásomhoz tartozó üzlethelyiséget berendeztük istentisztelet megtartására. Lelkészünk nem lévén, ismét elmentem a fasori esperesi hivatalba lelkészt kérni. Létkörülményeket nem tudtam neki biztosítani, így mindig más és más lelkész jött istentiszteletet tartani. Igyekeztünk részükre a gyülekezettől élelmiszert gyűjteni, tudva, hogy milyen nagy ellátási nehézségek voltak a háború utáni években. Utoljára jött dr. Nagy Gyula tiszteletes úr, aki vállalta, hogy ellátja az egyházi teendőket. Őt szűkösen, de elláttam még szállással is mint a család tagját.

 

A kitelepítések után a 7 tagú tanácsot – főként Martonffy jegyző urat, akit személyesen jól ismertem – addig ostromoltuk, amíg ezt a helyet,

 

 

 

 amin most az egyházunk van, nagy nehezen kiigényeltük és megkaptuk, amely nagyon-nagyon romos és elhanyagolt állapotban volt, de a lelkészünknek lakás és az istentisztelet megtartására egy alacsony, mestergerendás helyiségünk volt, a mostani templom helyén.

Az erdélyi menekültek között sok volt a református, így megnőtt a gyülekezet száma. Haranglábat és harangokat ki tudtunk hajszolni adományokból és az erdészet segítségével.

Sajnos, a lelkészünk súlyos beteg lett, és itt hagyott minket. Halála előtti napon bocsánatot kértünk egymástól, ha a nemes ügy érdekében erőszakosak voltunk egymáshoz és így bántalom érte volna. Egy közös miatyánkkal búcsúztunk el egymástól. Másnap tudtam meg, hogy utoljára búcsúztunk.

Itt búcsúztattuk. Kovács tiszteletes úr búcsúztató szavait soha nem felejtem el! Az volt a summája, hogy a jó Isten azért próbál meg, hogy megtarthasson bennünket. Pátyon temettük el a fia mellé örök nyugalomra.

 

 

 

 

Az anyaegyházzá válás és Fónagy tiszteletes úr megválasztása, a templom építése már az új egyházi krónikához tartozik, amihez minden adat megvan. Én csak a forrásnak és annak művelőinek igyekeztem keresetlen szavaimmal emléket állítani és a feledéstől megmenteni. Ezeken kívül még sokan voltak, akiknek a nevét már én is elfelejtettem, hiszen az óta elmúlt nehéz 48 év.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Külön köszönetet mondok Merétey Sándor tiszteletes úrnak, aki a mi anyaegyházunknak 25 éve atyai gondossággal fejlesztője, vigyázója és lelkész-pásztora volt.

 

JELENÜNK

 

 

December 24-én délután 4 órakor elsősorban a gyermekes családokat vártuk Jézus születésének ünnepére. Boros Péter nagytiszteletű úr rövid lelkészi köszöntését és igei szolgálatát követően a jelenlévő gyermekek vették át a szót.

A felső tagozatos hittan csoportok korosztályonként mondtak el karácsonyi bibliai igéket, válaszoltak meg karácsonyi kérdéseket, mondtak el karácsonyi verseket és rövid történeteket.

 

A jelenlévők ének- és zeneszóval is hálát adtak Istennek: először az óvodások közösen énekeltek, majd a nagyobbak népzenét, komolyzenét játszottak, és az ifjúsági bibliakör tagjai is zenével készültek.

 

Az istentisztelet közben az óvodások és az alsó tagozatosok a templom hátsó falánál elhelyezett asztaloknál kézműveskedtek: a karácsonyi történet szereplőit papírból kivágták és kiszínezték. Az elkészített figurákat az istentisztelet végén az Úr asztala mögött elhelyezett hatalmas, a betlehemi istállót és jászolt ábrázoló képen helyezték el. A gyermekek által készített betlehem az egész karácsonyi ünnepkörben díszítette a templomot.

Az istentisztelet végén minden kisgyermek ajándékcsomagot kapott, amit a gyülekezeti tagok adakozásából és a cserkészcsapat tagjainak segítségével állítottak össze.

 

A karácsonyi gyermek istentiszteleten Csorba Nóra által készítette fényképek a mellékelt albumban megtekinthetők.

Rendhagyó módon 22 órára is hívogatott a református templom harangja. Boros Péter nagytiszteletű úr és Borosné Varga Edina nagytiszteletű asszony korábbi, németországi lelkészi szolgálatuk során tapasztalták, hogy a helybeli gyülekezetek a családi karácsonyeste után, a késői órákban a templomban, közösen is hálát adnak a Megváltó születéséért. Az emiatt érzett örömet többek között hangos zeneszóval fejezik ki.

Az istentiszteleten az igehirdetés Lukács evangéliumának 2. része, 1−7 igeszakasza alapján szólt.

 

„Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.”

A késő esti istentiszteleten a gyülekezet a hagyományos karácsonyi énekeket énekelte, de ezúttal nem orgonaszó mellett, hanem a Nagy család tagjai (Nagy Zsigmond presbiter, Nagy Attila és Nagy Lilla gyülekezeti tagok) alkotta zenekar kísérte tubával, tangóharmonikával, fuvolával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezúton is kérjük, hogy aki régi dokumentumokat, fényképeket, más emlékeket tudna rendelkezésre bocsátani – lemásolásra − , vagy tud olyan személyről, aki értékes tudnivalókat szóban közölne a budakeszi református gyülekezetről, jelezze Boros Péter nagytiszteletű úrnak személyesen a református parókián (2092 Budakeszi, Fő u. 159.), a (06 23) 451 814 telefonszámon vagy elektronikus levélben: reformatus.budakeszi@gmail.com

 

 

Forrás: Budakeszi Hírmondó,

Marosi Zsuzsanna összeállítása,

Deézsi János presbiter visszaemlékezés,

NETWORK VILÁGHÁLÓ Budakeszi Klub Szathmáry Olga szerk.