Július 15- én szerdán reggel hétkor indultunk Budakesziről a posta előtti parkolóból elzászi partnerkórusunkhoz. Este fél kilencet mutatott az óra, amikor egy hosszú és fárasztó, ám de baleset és problémamentes út után megérkeztünk a seebachi vasútállomás parkolójába, ahol ismét találkozhattunk tavalyi vendégeinkkel, részükről ezúttal a vendéglátó szerepében.

Nagy volt az öröm, felelevenedtek a tavalyi felhőtlen együttlét emlékképei, amikor a Budakeszi katolikus templomban adott közös koncertet a két kórus, - otthon pedig előkerült az ajándékba hozott hamuban sült pogácsa, a befőttes üvegbe töltött nagymama lekvárja, Kiss-Lőrincz Éva Budakeszi keramikus mázas cseréptálai, a hazai szakács, - valamint útikönyvek, a jóféle szilvából készített házi pálinka, vendéglátóink részéről pedig a seebachi hagyományápolók három méteres havasi kürtjei is.

Másnap a közeli Strasbourgba tett látogatás estéjén - ahol egyebek mellett megcsodálhattuk a híres Mi Asszonyunk székesegyház állatövi jegyekkel is ellátott világóráját is - már éppen eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy kiadós pihenéssel készüljünk fel a másnapi templomi és szabadtéri fellépésünkre.

Sikerünk titka a sok-sok próba volt, s hogy a jó érzékkel összeállított repertoárban előadott Kodály darabokkal, Bárdos feldolgozásokkal és egy sziporkázó hangulatú néptáncos búcsúesttel sikerült egy kis hazai színt csempészni a távoli ország hétköznapjaiba.

Érdekes élményként hatott a német-francia határon betonból emelt - néhol 3, néhol 6 méter vastag falú - francia védelmi rendszer, a Maginot-vonal hűvös aknáiba való leszállás, amelynek neve az erőd megépítéséhez szükséges hitelt a francia parlamentben elfogadtató Maginot nevű hadügyminisztertől ered.

Úgy tartják, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik, ezért minden meglátogatott katedrálist „megszenteltünk" az énekünkkel is, - még mindig a fülembe cseng a remek akusztikájú Maginot-vonalban előadott Tezéi ének dallama: „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert kereszted által megváltottad a világot."

A mozgalmas, élményekkel teli út után hazatérve pedig az este sötétjében, Budakeszi felsejlő tornyait látva eszembe jutottak Tompa Mihály református költő prédikátor 1852-ben A madár fiaihoz írott versének biztató sorai:

„...A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!..."

Galgóczy Zsuzsa