A település természetföldrajzi jellemzői

Budakeszi a Lánchídnál elhelyezett 0 km jelzéstől 12 km-nyire, a budai hegyek hasonló nevű medencéjének északkeleti peremén terül el. A Budai-hegység az egész Dunántúli-középhegység legtagoltabb része, melynek fő építőanyaga a dolomit és a mészkő.

Ennek legjellegzetesebb előfordulási helye Budakeszi határában a Csiki-hegy. A Csiki-hegyek tövében, a Kecske-hegy sarkában találhatók a kaptárkövek (fülkék), melyek bronz- és vaskorból valók. Ezeket Halaváts Gyula fedezte fel a múlt század végén.

A Budakeszi-medencében lösz rakódott le, így Budakeszi valóságos lösztelepre épült. A budai hegyvidék csúcsai lépcsőzetesen emelkednek. A belső övezetben a János-hegy (529 m) és a Hármashatár-hegy (497 m) a legmagasabb. A külső övezetnek Nagy-Kopasz-hegy (558 m), a Bükkös-tető (558 m) és a Nagy-Szénás (551 m) a legmagasabb csúcsa.

A település tengerszint feletti magassága 250-350 méter. A csapadék éves átlaga 593 mm. Az évi átlagos hőmérséklete 8,6 °C, Budapest átlagánál kevesebb 2,3 °C-kal.

A környék állatvilága gazdag, legjellemzőbb a szarvas, az őz, a muflon és a vaddisznó, de nyúl, borz, róka, mókus, görény, menyét is akad, és vadmacska is felbukkan. Az emlősök közül különösen jellemzők a denevérfajok (összesen 9), melyek a budai hegyvidék barlangjaiban élnek.

Mérges kígyó a budai hegyekben nem található.

A János-hegy és a Máriamakk közötti erdők jellegzetes madara az örvös légykapó. Szép számmal fészkelnek a hangjukról könnyen felismerhető csilp-csalp és a sisegő füzikék, nagy, közép és kis fakopáncsok és a fekete harkályok. A környék jellegzetes madarai a földközi-tengeri fajok közül a színpompás kövirigók.
A kertekben leggyakoribb a szép cinege, a szalakóta és a színes sárgarigó. Ősszel és télen a fenyőpinty, a fenyő- és léprigó tarkítja erdeinket. A kisebb fenyveseket Budakeszin a keresztcsőrűek látogatják. Télen is itt marad a cinege, a csóka, a feketerigó és a vörösbegy.

A budai hegyvidék legrégibb erdősége a budakeszi erdő, melyben a tölgy és a bükk sűrűn váltakozik. A bükk az északi hegyoldalakat és völgyhajlatokat foglalja el. Szálerdőket csaknem kizárólag a kocsánytalan tölgy alkot, kocsányos tölgy csupán a völgyekben, szálanként fordul elő. A szárazságot jól tűrő feketefenyőt az utóbbi évtizedekben telepítették, főleg kopár, elhanyagolt lejtőkön. Őshonosan egyetlen fenyőféle sem található Budakeszi környékén. A tölgynek és a bükknek a gyertyán gyakori kísérője. A budakeszi erdőknek gazdag a virágállománya. Még el sem múlt a tél, a János-hegy oldalában előbújik a sárga virágú téltemető, majd a hóvirág, a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, a törpe nőszirom és a foltos konyvirág. Tömegesen fellelhetők a különféle ibolyafajok, valamint a gyöngyvirág. Májusban virágzik a sárga virágú dolomitlen (linum dolomiticum), amely egyedülálló botanikai érték, a világon a budai hegyvidék az egyetlen termőhelye. A nyár virágai közül júniusban virul a harangvirág és a magyar zergevirág.

A Huszonnégyökrös-hegy különlegessége a szirt aranya, a szellőrózsa, a kipusztulóban lévő selymes tárnics vagy németesen encián. A Csiki-hegyekben nagy területet borít a törpemandula, mely az ősi löszpuszták növényfaja, valamint az árvalányhaj és a kőrózsa. Az őszi lombhullás után sem válik színtelenné a táj, mert színesíti a sokféle vadon termő bogyó, a vadrózsabokrok piros gyümölcse, a csipkebogyó, a galagonya és a berkenye pirosló, majd barnuló termése, a kék kökény és a fagyal.
Igen sokféle gyógynövény terem a budakeszi erdőkben, például az útifű, vérehulló fecskefű, kankalin, ezerjófű, cickafarkkóró, gyermekláncfű, martilapu, ökörfarkkóró. A gombák száma is jelentős, amelyek közül az aranytinórut a vegyes erdőkben, a ragyástinórut a tölgyesekben, a májgombát főképpen tölgyfákon, a rizikét a fenyvesekben lelhetjük meg.

A természeti értékek védelme, a táj szépségének megőrzése érdekében, 1978-ban Budakeszi környékének területét is védetté nyilvánították, amely a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik.

FORRÁS:

HEREIN GYULA: FEJEZETEK BUDAKESZI TÖRTÉNETÉBŐL