BUDAKESZI VADASPARK

 Vadaspark a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától vagy az időszakosan üzemelő Vadaspark megállóhelytől körülbelül fél órányi gyaloglással az erdei sétaúton, vagy a 22-es autóbusszal, majd rövid gyaloglással közelíthető meg. 

A Budakeszi Vadaspark Budapest határán, a budakeszi völgyben található. A park több mint háromszáz hektáros, körülzárt terület. Egész éven át érdekes és tartalmas programokat kínál családi kirándulásokhoz és iskolai tanulmányi utak, erdei tanórák megrendezéséhez egyaránt.

Elsődleges feladata a Buda környéki erdők élővilága, valamint a Magyarország más részein és Európában honos fajok bemutatása a nagyközönség számára. A korszerű környezeti nevelés szellemében a természeti értékeket lehetőség szerint azok eredeti formájában, helyén, érintetlen állapotban őrzik meg és mutatják be.

A Vadaspark területén karámokban és szabadon élő állatok, pihenőparkok, számos védett növény, tűzrakó helyek, vadles, kilátó és kijelölt turistaútvonalak várják a látogatókat.

A bejáratától néhány méterre – a park központi részén – a természetes környezetben ritkán megfigyelhető állatokat (madarakat és kisragadozókat) mutatnak be. Rövid sétával lehet eljutni a nagyvadak bemutatójához és a vadasparki vadleshez.

A Vadaspark területén karámokban és szabadon élő állatok, pihenőparkok, számos védett növény, tűzrakó helyek, vadles, kilátó és kijelölt turistaútvonalak várják a látogatókat.

A Vadaspark látványosságait jelölt erdei sétaút köti össze, melyet erdei tanösvénynek nevezték el. Iskolai csoportok tantermi tanórákat tarthatnak a park bejáratának közelében található oktatóteremben.

A Budakeszi Vadasparkot 1979-ben, a Nemzetközi Gyermekév alkalmából nyitották meg. Jelenleg a Pilis Parkerdő Zrt. és a Duna–Ipoly Nemzeti Park közös üzemeltetésében működik.

A Vadaspark bejáratának közelében, egy régi, külszíni fejtéses bánya területén kijelölt tűzrakó hely, mellette erdei pihenőhely és játszótér, valamint vendéglő található. A közelben a parkolási lehetőség is biztosított.

A Vadaspark szomszédságában létesített háziállat bemutató egy hagyományos vidéki portát mutat be. A háziállatokat hagyományos eszközökkel és korhű módszerekkel tartják, gondozzák, nevelik.

NövényekBudakeszi-erdő
Jellemző fafajok

Csertölgy (Quercus cerris)
Törzse alapján elkülöníthető a többi tölgytől, mert kéregrepedései pirosas színűek. Termésük kupacsa "borzas". A tölgyek közül a cser kezd el legkésőbb zöldülni tavasszal. Kérge sok csersavat tartalmaz, melyet régen a tímárok használtak a bőr kítéséhez (cserzéséhez).

Bükk (Fagus sylvatica)
Sima tapintású, világosszürke kérge teszi könnyen felismerhetővé. Levelei élén pillák láthatók, erezete nem domborodik ki úgy, ahogy a rokon fajnál, a gyertyánnál. Május elején virágzik, októberben érik a termése, de jó makktermés csak ritkán van. Nehéz, kemény, sokoldalúan felhasználható fája van. Termését szeretik a szarvasok és a vaddisznók, sima kérgét télen előszeretettel hántja minden kérődző vadfajunk.

Gyertyán (Carpinus betulus)
A bükkfafélék családjába tartozik. Szürke törzse jellegzetes, hosszanti csíkozásáról messziről felismerhető. Levelét végigsimítva érezhető, hogy érdes, az erős erek miatt. A nyár folyamán láthatóvá válik a háromujjú kupacslevelek közötti makkocska, mely a szél segítségével terjed.

Kislevelű hárs (Tilia cordata)
Szív alakú leveleinek fonákján az érzugokban fehéres szőrcsomót találunk. A hársak kiváló mézelők, fájuk kitűnően faragható. Hajtásaikat télen szívesen fogyasztják az őzek és a nyulak.
Gyertyános-tölgyesek fontos elegyfája, de más tölgyesekben is gyakori.

Mezei juhar (Acer campestre)
Közepes termetű fa. Levelei tenyeresen karéjosak, 5-10 cm nagyok, hosszú, gyakran pirosló nyelűek. Termése 2-4 cm hosszú, ún. ikerlependék. Májusban, lombosodással egy időben virágzik, termése ősz folyamán hullik. A szárazabb tölgyesek tipikus elegyfája. Fája iparilag kevésbé használható, parásodó hajtásait a vad sem kedveli.

Barkócaberkenye (Sorbus torminalis)
Béka alakú leveleiről könnyen felismerhető. Termése ízletes csemegéje a madaraknak.

Jellemző cserjefajok

Húsos som (Cornus mas)
Sárga virágai fejecskeszerű ernyőben nyílnak, kora tavasszal, lombfakadás előtt. A még színtelen, szürke erdőben a som virágzása a tavasz kezdetét jelzi.

Kökény (Prunus spinosa)
Hazánkban árterek és szikesek kivételével mindenütt megtaláljuk. Fanyar ízű, dércsípte termését a fácánok is nagyon kedvelik.

Csíkos kecskerágó (Euronymus europeus)
Kisebb termetű fává is nőhet. A kecskék különösen szeretik hajtását, innen ered a neve is.

Galagonya (Crataegus laevigata)
A népnyelv a "szív kenyerének" nevezi a galagonyát, mert termését szívbetegségek gyógyítására használták, és használják a mai napig is. Piros termése miatt szól a vers róla úgy, hogy "őszi éjjel izzik..."

A Budai-hegység növénytani kincsei

Budakeszi mammutfenyők
A világ legnagyobb és legmagasabb fáinak tekinthető mammutfenyők az USA nyugati partvidékén élnek, és a XVIII. század közepétől tűntek fel az európai parkokban. A budakeszi két fa (eredetileg három volt, de a harmadiknak csak leégett csonkja maradt) úgynevezett hegyi mammutfenyő (Sequoiadendron giganteum). Koruk 70-80 évre tehető, egyenként 16 m magasságúak, átmérőjük 100 ill. 85 cm. A 22-es busz budakeszi végállomásától a zöld kereszt jelzésen érhetők el.

Mik azok az erdőtársulások

A növények nem egymagukban, hanem más fajokkal társulva nőnek. E növény-együttesek nem véletlenszerű képződmények, hanem a termőhelyi adottságok (klíma, alapkőzet, talajminőség, kitettség stb.) és faji sajátosságok alapján alakulnak ki azonos élőhelyen. Például hegyvidéki területeken, magas térszinten, hűvös éghajlaton a bükk érzi jól magát, így ő alkotja az erdőállományt, és a bükkök alatt élő, árnyékkedvelő lágyszárú növényzettel közösen alkotja a bükkös erdőtársulást. A helyi klimatikus és domborzati viszonyokat ismerve meghatározható, hogy természetes viszonyok között az adott területen melyik erdőtársulás a jellemző. Hazánkban kb. 400 növénytársulást különíthetünk el, melybe beletartoznak az erdei társulásokon kívül a gyepek, szikesek, kaszálórétek stb. társulásai is.

Gyertyános-tölgyesek és bükkösök
Erősen záródó erdők, ezért az aljnövényzetben árnyéktűrő növények fordulnak csak elő. Jellemző a kora tavaszi virágpompa. A cserjeszint többnyire szegényes, bükkösökben sokszor teljesen hiányzik. 450 m fölötti térszinteken terjedtek el, ám csapadékosabb dombvidékeken ennél alacsonyabban is megjelennek. Állományalkotó fafajuk a bükk, illetve a gyertyán és kocsánytalan tölgy.

Gyertyán és bükk elegyes erdők jól ismert növénye a kora tavaszi erdei ibolya (Viola sylvestris). Érdekessége, hogy nem illatozik. Melegebb klímájú gyertyános-tölgyesek, illetve bükkösök kora tavasszal nyíló virágai az odvas keltikék (Corydalis cava), melyek lila-fehérre festik az erdő talaját. Ebben az erdőtársulásban találkozhatunk a hagymás fogasírrel (Cardamine bulbifera), a bogláros szellőrózsával (Anemone ranunculoides) és egy ritka, védett növényünkkel, a téltemetővel (Eranthis hyemalis). A hóvirág, galambvirág, csillagvirág, tavaszi lednek, medvehagyma és az orvosi tüdőfű is jellegzetes, gyertyános-tölgyesben előforduló lágyszárú. Cseres-tölgyesek Világosabb, üde erdők a cseres-tölgyesek, gazdag gyep-és cserjeszinttel. A lombkorona nyáron is sok fényt enged át, ezért fejlett, fajgazdag aljnövényzet alakulhat ki. Itt nyílik a tavaszi kankalin (Primula veris) és a foltos kontyvirág (Arum maculatum). 250-450m magasságban fordulnak elő ezek az erdőtársulások. Fő fafajai a csertölgy és a kocsánytalan tölgy, kísérő fajként jellemző a barkócaberkenye, a hársak és a juharok.

Karsztbokor erdők

Délies kitettségű, sekély talajú, száraz, meleg hegyoldalakon alakul ki a karsztbokor erdő, sztyeppfoltokkal mozaikot alkotva. 4-5 m magas lombkoronaszint jellemzi, a fák a sekély termőréteg miatt nem nőnek magasabbra. Fő fafajai a molyhos tölgy és virágos kőris. A gazdag cserjeszintben gyakori az egybibés galagonya, a húsos som, a kecskerágó és az ostorménfa.

Bokorerdők gyepfoltjainak értékes növénye az apró nőszirom (Iris pumila) és a budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana). A Budai-hegység karsztbokor erdeiben is előfordul az 1-2 m magasra növő védett cserje, a fekete madárbirs (Cotoneaster niger).

A környező erdők állatvilága

Repülő ékkövek

Lepke vagy pillangó?

Rendszertanilag különböző szintet jelöl e két szó. A pillangók egy családot alkotnak a lepkék rendjén belül. Ebbe a családba tartozik például a Budai-hegységben is előforduló, védett kis apolló-lepke (Parnassius mnemosyne).

Az atalanta-lepke (Vanessa atalanta) és a nappali pávaszem (Inachis io) a tarkalepkék családjába tartozik

.

Mimikri

Így nevezzük azt a jelenséget, amikor az élőlények a természet színeit, formáit utánozzák a rejtőzködés érdekében. Jó példái ennek a jelenségnek a szöcskék és sáskák. Sokan összekeverik őket, pedig egy egyszerűen felismerhető jellegzetesség alapján könnyedén elkülöníthetők. A sáskák csápja rövid, míg a szöcskéké hosszú. Az imádkozó sáskánál és a zöld lombszöcskénél ez jól összevethető.

Tojást rak, de nem madár!
A mintegy 340 millió éve megjelent hüllők mai képviselői a hazánkban élő gyíkok, siklók és kígyók. A Budai-hegységben előforduló lábatlan gyík vagy kuszma (Anguis fragilis) lábai elcsökevényesedtek, visszafejlődtek. Törékeny gyíknak is nevezik, mert ha valaki rosszul fogja meg, a kis gyík több darabban veszíti el a farkát. Gyors mozgásáról híres a köveken sütkérező fali gyík (Podarcis muralis) és a színpompás zöld gyík (Lacerta viridis).

Sajnos kevesebb népszerűségnek örvendenek a siklók.

Az erdei sikló (Elaphe longissima) a hegy-és dombvidéki meleg erdőkben szinte mindenütt előfordul. Békés természetű, és mint a siklóknak általában - neki sincs méregmirigye. Október végén húzódik téli álomba. Veszélytelen állat, és mint minden hüllő, védett!

Tollas barátaink

Gyakran hallani a fakopáncsok (Dendrocopus major) dobolását a fák törzsén.
Tavasszal a kiszáradt fák csúcsán a hangosan kongó száraz fákat ütik, területük határát jelezve ezzel. A fakéreg alatt nincsen biztonságban az ízeltlábúak népes sereglete. Nem a harkály az egyetlen, mely a fák törzsén szaladgálva utánuk kutat.

Csuszkákkal (Sitta europea) osztják meg a terített asztalt.
Hosszú farkú, apró termetű madár az őszapó (Aegithalos caudatus), aki télen csapatokba verődve 'pisszegi' végig az erdőt

.

Madáretetők gyakori vendége a széncinege (Parus major).
Színpompás téli vendégeink a süvöltők (Pyrrhula pyrrhula).

Civilizálódó erdőlakók
Az erdőterületek fokozatos visszaszorulásával megfigyelhető egyes állatfajok esetében az urbanizálódás vagy városiasodás. Jó példa erre a róka (Vulpes vulpes) és a nyest (Martes foina). Alkalmazkodóképességük lehetővé tette, hogy a városszéli erdőkben, illetve alkalomadtán a városokban találják meg élőhelyüket. A nyestek előszeretettel költöznek fel a padlásra, nem kis bosszúságot okozva ezzel a tulajdonosoknak. Ilyenkor azonban mindig gondolni kell arra, hogy az ember terjeszkedése és a természetes élőhelyek visszaszorítása okozza a nehézségeket.

A Föld többi élőlényének is biztosítanunk kell a létezés feltételeit, hisz együtt lakjuk e bolygót.