Müller Péter: Szurkoltam, melyik oldalra ül le. Másképpen beszélgetek valakivel ugyanis, aki a balomon ül, s másképpen azzal, aki a jobbomon.

Dávid Ibolya: Ez érdekes, én is!

Müller Péter: Gondoljon bele az erkélyjelentbe. Rómeó melyik oldalról vall szerelmet? A baloldal az intellektust, a jobb az érzelmet jelenti. Tehát szerelmet például jobbról vallunk.

Dávid Ibolya : Akkor nekem ez nem fog menni, mert én a baloldalhoz sokkal jobban vonzódom. Mielőtt politikai szenzáció válna a kijelentésből, gyorsan hozzátenném, ez egy rejtett hibám. Ha hirtelen jobbra fordítom a fejemet, szédülök, s összeszalad a szemem. Szenvedek tőle már vagy húsz éve, de az orvosok sem tudták megfejteni az okát. Könnyebb balra néznem, mert nem tudom befogadni a térlátásomba a jobboldalt.

Müller Péter: Tényleg komolyan szurkoltam, hogy ne az intellektuális oldalamara üljön, hanem ahonnan az érzelmeink jönnek. S lám a sors megoldotta! Mikor bejött, egyből azt kérte, hogy üljünk az ablak elé.

Dávid Ibolya: Nem hallottam erről az elméletről, de sokkal szerencsésebb, hogy ide ültünk, mert látom - a szó minden értelmében: oly rég szerettem volna már Öntől néhány dolgot kérdezni. Az első élményem Önnel kapcsolatban a "Részeg józanok" című könyve, ami igen nagy hatást gyakorolt rám. Amikor olvastam, – a hetvenes évek elején, közepén – épp lázadó korszakomat éltem. Aztán sokáig nem hallottam Önről, ami gondolom, az én hibám. Majd felbukkant a fia, Müller Péter Sziámi, akit a hazai avantgard zene és gondolkodás emblematikus személyiségének tartok. Nagyon szeretem, amit csinál.

Müller Péter: Én meg még elfogult is vagyok. Nem tudom, tudja-e, hogy ez sokáig nem volt minden veszélytől mentes. Aggódtam is Péterért. Nyakunkra járt a titkos rendőrség. Őrületesen szókimondó volt. De ma is az. Már kiskorában metafizikai bölcsességeket írt. Született nagy költő. Nem tudom érzi-e, alig vagyok elfogult. Ő rájött arra, hogy ha hatni akar a költészetével, akkor arra a rock világában van módja leginkább. Ott éri el az embereket. Megáltoztak a műfaji prioritások. Péter ma is költő. Minden, amit tesz, költészet, buddhista mélységeket érint meg.

Dávid Ibolya: S ez hogyan hat az apa -fia viszonyra?

Müller Péter: Péter nem vér szerinti fiam, de a nagybetűs ÉDES FIAM. Négy éves volt, amikor beleszerettem a mamájába. Aztán jött 1956. Ekkor kaptam azt a bizonyos hat golyót, s mentem keresztül a halál-élményen, amiről már többször is írtam. Szétment a kapcsolatunk, ami nekem borzasztóan fájt. Nemcsak a kedvesem, hanem Peti miatt is, aki akkoriban egy szőke kis angyal volt. Öt év múlva újra találkoztunk, de akkor már összeházasodtunk. Egyébként kicsit Péter közbenjárására is. Vele ugyanolyan szívbéli a kapcsolatom, mint a vér szerinti lányommal, Julikával. Mély barátság van közöttünk. Filia. Egyébként ez is mutatja, nem a genetika számít. Hiszen hány olyan család van, ahol az édes gyermek idegenként szaladgál a szülei között.

Dávid Ibolya: Ez sajnos igaz. Arra a bizonyos halál-élményre engedje meg, hogy még visszatérjünk, mert az egy kapocs közöttünk, úgy gondolom. De ugyanilyen kapocs Latinovits Zoltán is. Ön a közvetlen közelében élt, élvezhette a barátságát, én pedig távolról rajongtam érte. Ott ültem minden bemutatóján. És bevallom, ez a rajongás nem múlt el a halálával. Valahányszor a Balaton mellett járok, elmegyek a sírjához, kicsit rendbe is rakom, s teszek rá néhány szál virágot. Nagy élményem volt, amikor nemrégiben milleniumi zászlót adtam át Balatonszemesen. A vendégek között, az első sorban ült egy idős asszony. Később derült csak ki, hogy Latinovits Zoltán édesanyja. Kicsit elszégyelltem magam, mert a beszédemben Latinovitsról is hoszan beszéltem, s féltem, hogy az édesanyjában esetleg sebeket szakítottam fel. Kértem a rendezőket, segítsenek, hadd találkozzam vele. Így aztán az esti vacsoránál tudtunk néhány szót váltani, ami nagyon boldoggá tett.

Müller Péter: Nem gondoltam, hogy maga ennyire tud rajongani.

Dávid Ibolya: Pedig tudok. Képtelen voltam annakidején elhinni, hogy öngyilkos lett.

Müller Péter: Én sem, mert nem is az volt. Latinovits meghalt, s az örökkévalóság része. Nekünk hiányzik, de neki már megadatott az a fényes, melengető boldogság, ami a testi, világi létünket követi.

Dávid Ibolya. Érdekes, hogy a fényt mondja. Sok évvel ezelőtt autó balesetet szenvedtem. Az egyik maradandó élményem egy szívet-lelket melengető fényesség.

Müller Péter: Ez az a halál-élmény, melyről én is írtam, az 56-ban kapott hat golyó után. Mire emlékszik?

Dávid Ibolya: Először a kanyarra, amelyben szembe jött velem valaki. Aztán rövid ideig láttam magam felülről, amint egy fekete bőrkabátos nő fekszik az autóban, összetörve. Hirtelen ragyogó fényes tájra kerültem. Az élményt egy tengerparti boldog nyaraláshoz hasonlítanám, ahol semmi más nincs, mint símogató levegő, víz és napfény. Fény. Fény. Rengeteg. Meleg. Ölelő. Valami kozmikus boldogság.

Müller Péter: Utána mi történt?

Dávid Ibolya: Visszatértem a hűvös, nyirkos földre. Emlékszem, hogy kiabáltam. Úgy éreztem, össze-vissza ráncigálnak, holott "csak" vizsgáltak az alagsori röntgenhelyiségben. Nem volt kis munka az orvosoknak feltérképezni a sérüléseimet.
Huszonhatodszor vonszoltak ki-be a röntgenbe, annyira összetörtem. A fény után borzasztó szürkének, hidegnek, sivárnak hatott minden. Nagyon fáztam. Kértem egy takarót, mert majd megfagytam.
Az orvos azt mondta, mély kómában voltam, s álmodtam.

Müller Péter: Szó sincs róla. Ezt úgy hívják: beavatás-élmény. Rájött, hogy halhatatlan. Ráébredt arra, hogy van egy szellem-hazája. Úgy is mondják, másodszor született. Ezt az ősi beavatás- élményt több ezer évvel ezelőtt a papoknál és a királyoknál egyébként mesterségesen idéztek elő, enélkül ugyanis nem hirdethették volna hitelesen a természet feletti világ létezését. Sőt, a földi uralkodásra is alkalmatlannak bizonyultak. Hallatlanul nagy adomány ez az élmény. Örök mérce.

Dávid Ibolya: Nem szívesen mesélek erről senkinek, mert hitetlenkedve fogadják, amikor azt mondom, életem legpozitívabb élménye a balesetem. Gyanakodva méregetnek. Biztosan komplett vagyok ?

Müller Péter: Pedig ez ajándék. S nem is akármekkora! Szerencséje, hogy visszahozta éber tudatába ezt az élményt. A klinikai halálból visszatérteknek mindössze 4 -5 százaléka emlékszik arra, mi történt velük odaát. A többi elfelejti.

Dávid Ibolya: Olyan volt az egész, mint egy gyönyörű néma film. Színek, fények, s egy abszolút boldog érzés. Nem pergett le az életem se előttem.

Müller Péter: Ahhoz tovább kellett volna mennie. Jobban el kellett volna távolodnia a Földtől. Akik előtt lepereg életük filmje, azok nagyon messziről jönnek vissza. De ilyen élmény birtokában már másként olvassa az ember az Evangéliumot is.

Dávid Ibolya: Igen. Mert megbizonyosodott arról, hogy a lelke elpusztíthatatlan. Tényleg másként látom azóta a világot. Hívő, templomba járó katolikus vagyok, s mégis azt mondom, korábban nem értettem a fohász lényegét. Imádkoztam, de fogalmam sem volt, hogy mi áll mögötte. Aztán megszületett a lányom. Azon az éjszakán, – miközben remegve fogtam a kezembe a csöpp kislányt –, átéreztem a felelősséget, egy életet tartok a kezemben. Kértem Istent, adjon erőt nekem! Akkor fogtam fel először, mit jelent az imádság. A halál-élmény után pedig megbizonyosodtam arról, hogy van egy jobb világ a földi létnél.

Müller Péter: Végül is Jézus is ezt mondja: "Az én világom nem e világból való." Kicsit más példával élve, a színpadi tragédia is erre épül: gondoljon csak Lear királyra, arra az Istennel dacoló konok vénemberre. A beavatás élménye után egy alázatos, szelíd, csupaszív ember lesz, aki már csak kérni tud.

Dávid Ibolya: Nagyon mélyen érintett, hogy az ember lelke és tudata önálló életet él. Nem is mertem erről senkivel beszélni.

Müller Péter: Nem is nagyon lehet. A mai ember földhöz-tapadt. Mégcsak azt sem mondanám, hogy materialista. Inkább semmilyen. Milliók gondolják azt, hogy csak ez a néhány év adatott a Földön, meghalunk, s azzal mindennek vége. S háromszor annyi félelemmel teli életet élnek, mint azok, akik tudják, hogy létezik egy természet feletti világ is. Ennél nagyobb története embernek nem lehet. Innentől kezdve nincs vesztenivalója.

Dávid Ibolya: Azért van. Mert ebből a belső harmóniából időnként kizökkent a gyűlölettel, ellenségeskedéssel teli világ. Az emberek mindenben és mindenkiben hibát keresnek és találnak. Saját bizonytalanságukat, keseredettségüket vetítik ki másokra, hogy addig sem foglalkozzanak magukkal . Valójában persze arról van szó, hogy nem lelik a saját lelki békéjüket. Én éppem arra jöttem rá, az emberi élet legnagyobb értéke: a szeretet.

Müller Péter: Igen. Az igazi szeretet felismerése: katarzis. Megrendítő élmény ráébredni arra, hogy amiről azt hisszük szeretet, az valójában önzés, s amit gyerek- nevelés címén művelünk, az egy másik ember természetének megerőszakolása. Indulatokat vált ki ennek a felismerése.

Dávid Ibolya: A baleset külsőleg semmiféle változást nem idézett elő nálam, de belül teljesen megváltoztam. A problémamegoldó képességem - ha nem tűnik kérkedésnek ilyet mondani – nagyot fejlődött. Minden sallang, minden felesleges dolog, minden, ami hátráltat, egyszerűen kiveszett az életemből. Csak azzal vagyok hajlandó és képes foglalkozni, ami fontos, ami előre visz, s aminek a szeretethez köze van. De nagyon nehezen beszélek erről, mert sokan azt fogják iondoln, meghibbantam, jobb esetben rám sütik, hogy különc vagyok.

Müller Péter: Ha már az emberekkel való kapcsolattartásról beszélünk, szeretném átnyújtani Önnek a most megjelent könyvemet. Jó hasznát veszi. Olyan léttechnikákat lehet ellesni belőle, melyeket a királyok, hadvezérek használtak nagy csatáik előtt. De állítólag Mao Ce-tung is forgatta ezeket.

Dávid Ibolya: Köszönöm szépen, ilyesmire mindig nagy szükség van. És ahogy elnézem közéletünket, mind nagyobb.

Müller Péter: Pedig Magát szeretik az emberek, annak ellenére, hogy kemény harcos. Számomra nem szokatlan, hogy egy nő kemény, mert az én feleségem is az. De ezt szeretik az emberek, higgye el. Magából pedig árad a szeretet, ne is próbálja leplezni.

Dávid Ibolya: Tudja az keserít el, hogy a közéletben sokan ellenségnek tekintik az ellenfelüket. Pusztán amiatt, hogy más a véleménye.
Hozzáteszem, nekem nincs ellenségem. Legalább is én nem tartok senkit annak. Még arra sem igazán haragszom, aki megsért. Pedig mostanában ebből is kijut jócskán. De nyugodtan fekszem le, és nyugodtan ébredek, mert nem vagyok hajlandó véteni sem más, sem magam ellen azzal, hogy haragszom. Múltkoriban mosolyogtam azon, hogy micsoda politikai találgatások jelentek meg a sajtóban, mert a parlamentben láttak beszélgetni egy ellenzéki képviselővel.
Bizonyára nyomós politikai oka van annak, ha egy ellenzéki honatyával társalgok. De könyörgöm. Menjek át az utca túloldalára csak azért, mert egy más párt tagja jön velem szemben? Egyébként: személyes dolgokról beszélgettünk, a családja felől érdeklődtem. És hozzáteszem, nagyon rosszul érezném magam, ha a mindennapi emberi kapcsolatokat, szimpátiákat alapvetően politikai párthovatartozás szabná meg.

Müller Péter: Ugyanilyen zsigeri indulatok uralkodnak a színházban is. Pártok, klikkek, örök küzdelmek. De tudja, hol dől el a harc? Megintcsak ott, hogy kit szeretünk jobban. Emlékszem Tolnay Klári is azzal nyert, hogy imádta őt a közönség. Áradt felé a szeretet.
Lehetett nála szebb, jobb, okosabb, tehetségesebb színésznő, de mindig ő győzött a színpadon és az életben is, mert őt szerették az emberek. Ez a politikára is igaz. A választásokat is az nyeri, akit jobban szeretnek, akit jobban lehet szeretni, s nem az, aki jobban érvel.
A szeretetet nem lehet letagadni, mert belülről sugárzik. A lelkünkből, a tudattalanból. A mélységes mély szeretet persze kiválthat indulatokat is. Gondoljon csak Jézusra, aki annyira szeretett, hogy meggyűlölték érte. Nem veszélytelen tehát.
De ha már belekvertük a politikát is, engem érdekel, hogy él maga?

Dávid Ibolya: Az első négy évem fantasztikus volt. Különösen Antall Józseftől tanultam sokat, aki tudatosan készült arra, hogy egyszer fordul a világ, s helyt kell állni. Felkészült, nagy tudású ember lévén látta előre, hogy nem lesz könnyű.
Végtelen tudással, tisztességgel, morális felelősséggel állt a politikához. Gerinces, karakteres, világító személyiség volt. Aztán sajnos elég hamar beigazolódott a félelme: Jött a taxis blokád, s az emberek elégedetlenkedtek, mert nem lett azonnal kolbászból a kerítés, mint esetleg hitték. A választásokkor még mennybe menesztették, októberben már elutasították az MDF-et. De nekem eszembe sem jutott kiszállni. Örültem, és hálát adtam a sorsnak, hogy ott ülhetek az országgyűlésben.
Tudja, végig az élt bennem, hogy az emberek nincsenek valami jó véleménnyel a hatalomról, mert sokan sokszor visszaéltek vele, s tisztességtelen célra használták. Azt gondoltam, a rendszerváltás után ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Meg lehet mutatni, hogy tiszta kézzel, hideg fejjel és meleg szívvel is lehet kormányozni egy országot. S nem számításból, örökké a húsos kondérok körül sündörögve. Még nem tartunk a folyamat végén…

Müller Péter: Örülök, hogy ilyen tiszta indíttatásból lépett a politikai pályára. Ez egy igazi vállalkozás.

Dávid Ibolya: Nem szeretem ezt a szót.

Müller Péter: Nem is a szó hétköznapi értelmében gondolom. Ez egy sors-vállalás. Egy szellemi vállalkozás.
Még születésünk előtt vállalunk egy sorsot. Ahogy a kínaiak nevezik, „Ming”, ami nem csak vállalt sorsot, hanem küldetést is jelent. Gondoljon csak bele: nem véletlen, hogy Antall József szinte belebetegedett a feladatba. Összeroppant, akkora felelősség zuhant a nyakába. Az ő betegsége egy jellegzetes stressz-betegség volt.

Dávid Ibolya: El lehet képzelni, mit érezhetett, aki nem csupán egy volt a 368 képviselő közül, mint én, hanem a frontvonalba került. Engem még az a pici felelősség is nyomasztott, ami az egyszerű képviselőséggel járt. Én őszintén úgy éreztem, az egész földgolyó az én lelkemet nyomja.

Müller Péter : Nem szeretném saját magam mindenképpen előtérbe tolni, de a könyvem, melyet el is hoztam Magának, éppen ilyenekben segít! Ez a világ egyetlen könyve, amellyel beszélgetni lehet. Kérdezni tőle, s ő mint egy eleven bölcs válaszol nekünk. A hagyomány szerint valóban láthatatlan szellemek állnak mögötte, akik segíteni akarnak nekünk, egyszerű halandóknak. Nyugaton Wilhelm és Jung révén terjedt el. Jung maga is használta 30 éven át sorsanalízis és terápia céljából.
Félrértés ne essék, ez nem jövendőt mond, hanem jósol. Megmondja, mi a jó. Mit tegyünk, hogy a jövőnk jó legyen, s ne rossz. Szerintem jó hasznát veszi majd a politikában és a személyes életében is. Feltétlenül érdekel, hogy mi lesz a tapasztalata!