dr. Raffay Ernő történész

a Szabadkőművesek

"Trianon előtt" című kötete kapcsán.

Dr. RAFFAY ERNŐ
történész

(Némi életrajzi adat)

1948-ban született a Baranya megyei Borjádon.
1968-ban érettségizett Pécsett, 1977-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetemen.
1977-től 1983-ig a JATE történész oktatója volt gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, majd 1989-től docensi státusban.
1981-ben doktorált, 1987-ben kandidált.
1993-1994-ben a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum főigazgatójaként tevékenykedett, 1996 óta a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, tanszékvezetője,

később rektorhelyettese és a Bölcsészettudományi Kar dékánja.

Magyarország XIX–XX.

századi történelmét tanítja.

Szakterülete Erdély és

a román–magyar kapcsolatok,

valamint Trianon

és az elszakított területek

magyarságának története.

Három földrész számos városában tartott e témákból előadásokat.
A Trianon Társaság alapító tagja, elnöke. Különböző lapokban rendszeresen közöl cikkeket és tanulmányokat. Trianon titkai című könyve a rendszerváltozás időszakában újra a közfigyelem középpontjába helyezte az országcsonkítást.
2007-ben Szidiropulosz Archimédesszel együtt megalapította

a Trianon Kutató Intézetet,

mely 2009 januárja óta megjelenteti a Trianoni Szemle című folyóiratot.
A rendszerváltozás időszakában a politikai életben is szerepet vállalt, 1989 nyarán időközi választáson Csongrád megye 1-es számú egyéni választókerületének ellenzéki jelöltjeként bejutott

az utolsó kommunista parlamentbe.
Az 1990-es országgyűlési választásokon ismét mandátumot szerzett a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeként.
1990-től 1993-ig a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára volt,

szerepet játszott a függetlenségükért harcoló horvátok fegyverhez juttatásában („Kalasnyikov-ügy”).

A trianoni békediktátum felülvizsgálatának kezdeményezését szorgalmazó álláspontja miatt államtitkári munkája ellehetetlenült, távoznia kellett az Antall-kormányból.

Országvesztő szabadkőművesek

– Kik a szabadkőművesek?

– Történetük homályba vész, különös elnevezésüket illetően is leginkább találgathatunk.

Egyes vélekedések szerint Sion templomának szimbolikus felépítésére utal. Egyes szabadkőműves páholyok Jézus föllépésénél is korábbról eredeztetik hagyományaikat. Annyi bizonyos, hogy az első magyarországi páholyt 1749-ben brassói szászok alapították, de csak a XVIII. század végén kezdett terjedni hazánkban a szabadkőműves gondolat, melynek lényege eredetileg a humanizmus terjesztése volt. Bécsben francia nyelvű páholy alakult ekkoriban, mivel e titkos társaság és eszmeisége Franciaországból érkezett hozzánk, volt is némi kapcsolat a francia forradalom és a szabadkőművesség között. A református testőrírók körében is népszerűvé vált, ugyanakkor Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc is szabadkőműves volt. Ekkoriban e mozgalom még elfogadta a kereszténység alapvető tanait, a szabadkőművesek a Világegyetem Nagy Építő Mesterének nevezték Istent. Ám a franciaországi forradalmi eseményekkel összefüggésben a szabadkőművesség radikalizálódott, ezért I. Ferenc király uralkodása idején, 1795-ben betiltották a páholyok tevékenységét, és kivégezték a Martinovics Ignác-féle jakobinus összeesküvés résztvevőit.

– Ők milyen céllal szervezkedtek?

– Radikális társadalmi és politikai változásokat szorgalmaztak, felszámolva a múltat, s a teljes egyenlőség alapján afféle előrepublikánus téziseket fogalmaztak meg. Nem véletlen, hogy a Jászi Oszkár és társai által 1908-ban létrehozott szabadkőműves páholyt Martinovicsról nevezték el. Az 1795-ös betiltást követően 1867-ig nem működtek páholyok, de szabadkőművesek azért voltak. Ők általában külföldi – franciaországi, itáliai vagy svájci – páholyokkal álltak kapcsolatban, persze a legnagyobb titokban. A kiegyezés nyomán Magyarországon elhárultak a jogi akadályok, ellentétben Ausztriával, melynek törvényei tiltották a szabadkőműves tevékenységet, s 1869-től 1871-ig két jelentős irányzat jött létre, a János-rendi Nagypáholy, illetve a skót rítus köré szerveződött Magyarországi Nagy Oriens. Megalakulásuk részletei megtalálhatók a Szabadkőművesek Trianon előtt című nemrég megjelent könyvemben, mely a témával foglalkozó három tervezett kötet első darabja. E két nagypáholy egymás mellett működött, de bizonyos kérdésekben komoly vitákat folytattak. Ám ellentéteik rendezése után 1886 januárjában belügyminiszteri engedéllyel, merthogy az idő tájt társadalmi egyesületi jogi keretek között működtek, egyesültek, s így létrejött a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy. Az első világháború előtti évtizedekben ez adta a hazai szabadkőművesség szervezeti kereteit.

– És mit tudunk a forma tartalmáról?

– Tizenkét olyan szabadkőműves alaptörvényt rögzítettek a két említett páholy egyesülésekor, mely a szerkezeten túl a lényeget is meghatározta a szabadkőművesek számára. Ezekben meghatározták saját szabadkőműves identitásukat, ezekből tudjuk, miként tekintettek ők saját magukra, illetve milyen célokat tűztek maguk elé. Három célt fogalmaztak meg: ezek szerint a szabadkőművesség filantropikus, vagyis emberbarát, filozofikus, tehát eszmegyártó, s végül progresszív, azaz társadalmi változásokra törekszik. Tehát afféle titkos humanista társaság jött létre, ami ugyanakkor azt is kikötötte tagjai számára, hogy politikai és vallási kérdésekkel nem foglalkozhatnak. Ez a belügyminiszteri engedély feltétele volt.

– Miként lett mégis politikaformáló tényező a szabadkőművességből?

– Az 1890-es években megváltozott a szabadkőművesek felfogása. Ezen esztendők során tárgyalta a magyar parlament az öt nagyobb témakört felölelő egyházpolitikai törvénycsomagot. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy ennek hátterében budapesti szabadkőműves páholyok tevékenysége állt, ők befolyásolták a kérdéses törvények tartalmát, tehát ekkor tetten érhető a behatolás a politika világába. A budapestiekhez felzárkóztak a nagyváradi szabadkőművesek, 1899–1901 között hirtelen radikalizálódott a szabadkőművesek felfogása. Az 1908-ban Jászi Oszkár által alapított Martinovics páholyban a nemzeti gondolat már teljesen háttérbe szorult, ehelyett Magyarország politikai és társadalmi szerkezetének forradalmi jelentőségű átalakítását tervezgetik. Szerették volna, ha Magyarországból – Franciaországhoz hasonlóan – szabadkőművesek által irányított állam válik, ezért elhatározták a múlt eltörlését, a történelem újraírását és újrakezdését. A politikai váltás eszközének az általános titkos választójogot tekintették, propagandaharcot indítottak ennek érdekében. Számos egyesületet hoztak létre az ügy mellett, ezekbe főképp kívülállókat vontak be, akik nem tudták minden esetben, hogy a hangadók szabadkőművesek. Ez Magyarország akkori nemzetiségi arányainak ismeretében már egyértelműen nemzetellenes felfogásnak és cselekedetnek minősíthető. Emellett harsány antiklerikális propaganda-hadjáratba is kezdtek, mivel álláspontjuk szerint Isten  nincs, így a katolikus egyház elbutítja a népet. Célkitűzésük volt az egyházi birtokok, iskolák, intézmények elvétele és a hittanoktatás felszámolása. Nem lehet nem észrevenni a kísérteties hasonlóságot Jásziék nézetei és az elmúlt húsz év SZDSZ-es szemlélete között. Nyilván nem véletlen, hogy az azóta elsüllyedt párt alapítólevele mások mellett Jászira is hivatkozik: „…utódai vagyunk a polgári radikalizmusnak, amely általános választójoghoz, politikai jogokhoz akarta juttatni az egész magyar társadalmat, és amely utoljára érezte át teljes tragikus jelentőségében Magyarországnak a nyugati fejlődéstől való leszakadását. Elődünk Jászi Oszkár, aki nem tett engedményt soha semmilyen színű totalitarizmusnak és nemzeti elfogultságnak.” Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes, hogy Károlyi Mihály 1918. október 31-én megalakult kormányában négy szabadkőműves volt: Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter, Szende Pál pénzügyminiszter, Kunfi Zsigmond kultuszminiszter és Diner-Dénes József külügyi államtitkár, mind a legradikálisabb Martinovics páholy tagjai. Vagyis a nemzetiségeket, a pénzügyeket, az oktatást és a kultúrát, valamint a külpolitikát illetően világos a szabadkőműves befolyás. Ugyanezeket a területeket igyekezett megszállni az SZDSZ is.

– Milyen szerepe volt a hazai szabadkőművességnek a trianoni országvesztésben?

– Még a háború előtt, 1910 novembere és 1911 májusa között parlamenti vita zajlott a szabadkőművességről. Akkoriban a Katolikus Néppárt kivételével minden más párt képviselői között jelen voltak. Polónyi Géza korábbi igazságügyi miniszter e vita során több nagy horderejű beszédet mond – ezek elolvashatók említett könyvemben –, melyekben azt állítja, hogy Budapestet négy-öt fővárosi szabadkőműves páholy tartja kezében. Erre bizonyítékokkal is szolgált, részletesen ismertette a döntéshozatalban részt vevők közti arányukat. Befolyásukra bizonyíték azon eset, midőn különböző keresztény felekezetek hét templomot akartak építeni Budapesten, s támogatási kérvénnyel fordultak a főváros vezetéséhez. Olvastam a szabadkőműves páholyok egymás közti levelezését, ebből kiderül, hogy felszólították a fővárosi önkormányzatban és annak albizottságaiban lévő szabadkőműveseket, hogy mindenképp gátolják meg a keresztény felekezeteknek történő segítségnyújtást. Hasonló módon befolyásolták a fővárosi oktatáspolitikát is. A politikai háttérbefolyásolás mellett komoly sajtót jelentettek meg. Nyílt titok volt, hogy a Világ című napilap szabadkőműves szócső, de ide tartozott a Nyugat folyóirat is, mely előszeretettel közölt szabadkőműves gondolatokat. A Martinovics páholy számos ismert értelmiségit, írót nyert meg magának: Ady Endrét, a Csáth Géza álnéven ismertté vált Brenner Józsefet, az erdélyi Bölöni Györgyöt és Kuncz Aladárt. A híressé vált pesti kabaré megteremtőjének, Nagy Endrének testvérbátyja, Grósz Hugó a szintén igencsak radikális nagyváradi László király páholy főmestere volt. Ugyanakkor szabadkőműves volt Szegeden Móra Ferenc, vagy a kolozsvári egyetem komoly tudósai, köztük Apáthy István.

1910-ben a kolozsvári Unió páholy

(mely a két szabadkőműves nagypáholy egyesülése után kapta nevét) tagja lett Ravasz László, a későbbi református püspök.

Érdekes, hogy a reformátusok között sok szabadkőműves volt.

Egyébként ő 1917-ben kilépett, és megírta ennek okait is,

ezt is közlöm a könyvemben.

Egyszóval sokféle embert beszippantott a szabadkőművesség. Az első világháború előtt azonban a nemzeti gondolathoz való viszony mentén két nagy táborra oszlott a szabadkőművesség.

Az egyik az említett radikális társaság, a másik tábort a nemzeti páholyok alkották. Ezek száma folyamatosan csökkent, ide tartozott a budapesti Nemzeti páholy, Szegeden az Árpád páholy

és még több ilyen.

A nemzeti és a radikális páholyok közti viták az 1910-es években egyre komolyabbá váltak.

Utóbbiak vallás- és egyházellenességükkel, illetve a nemzeti érzés iránti teljes érzéketlenségükkel gyöngítették a magyarságot összetartó erőt, s ez végső soron tragédiához vezetett.

Jászi egy 1911-es páholybéli beszédében, ami megjelent a Progressió című szabadkőműves lap mellékleteként,

azt hangoztatta,

hogy a magyar történelmet a történelmi materializmus alapján újra kell írni.

Ez azért megdöbbentő, mert Jászi nem szerette a kommunistákat, ennek ellenére ez ügyben marxista nézeteket vallott. Elmondható, hogy Jászi felbukkanása nagyon határozottan radikalizálta a hazai szabadkőművességet.

Történelmi materializmus, szélsőséges liberalizmus, általános titkos választójog, földosztás… kártékony elemek keveredtek tetszetős gondolatokkal, és ezek mellett ott volt célként kitűzve a magyar dzsentriréteg felszámolása.

Ez kulcsfontosságú, ugyanis a hagyományos magyar keresztény középosztály eltüntetéséről és egy teljesen új középosztály létrehozásáról volt szó.

E folyamat a szabadkőműves páholyokban az 1910-es évekre már le is zajlott.

– Milyen érdeke fűződött a szabadkőműveseknek Magyarország felbomlasztásához?

– Több tízezer levéltári forrás elolvasása nyomán felelősséggel ki merem jelenteni, hogy a hazai szabadkőművességnek, a legradikálisabb páholyokat is ide értve,

nem fűződött érdeke ehhez.

Ez nem szerepelt a tervek között,

olyannyira nem, hogy Jászi Oszkár Erdéllyel kapcsolatos, 1918. novemberi híres kanton-tervezetét a történelmi Magyarország keretei között képzelte megvalósítani.

Az országvesztés közvetlen előzménye és oka, hogy a párizsi Nagy Oriens és más francia szabadkőműves páholyok is a világháború alatt teljes mellszélességgel támogatták a francia államot,

annak politikáját és hadseregét.

A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy ellenben egyáltalán nem támogatta a magyar államot, befolyásukat, kapcsolatrendszerüket nem mozgósították az ország érdekében!

A nemzeti jellegű páholyok humanitárius tevékenységet folytattak a háború idején: kórházakat állítottak fel, tejakciót szerveztek, a Martinovics páholy egyik 1917-es körlevele ellenben arra szólította fel a páholytagokat, hogy készüljenek a jövőre s lépjenek be az Országos Polgári Radikális Pártba.

Ennek egyébként budapesti

elnökségi tagja volt Ady Endre.

Hatalomra is kerültek 1918. október 31-én.

És amikor a románok, a csehek és a szerbek rátörtek Magyarországra,

Károlyi Mihály nem hadsereget szervezett,

hanem földet osztott Kálkápolnán.

Klasszikus szabadkőműves gondolat,

noha ő maga egyébként nem volt szabadkőműves.

De a programot igyekezett végrehajtani. Köztudott, hogy a szabadkőműveseket is soraiban tudó kormány nem csupán nem törődött az ország védelmével, de ingyenvonatokat biztosítottak a gyulafehérvári nagygyűlésre igyekvő románoknak, és leszerelték a magyar haderőt.

Tehát miközben a francia szabadkőművesség támogatta a francia államot, és ezt deklarálta is,

a hazai szabadkőművesség nem állt saját hazája mellé, sőt sajtójuk nyíltan kárhoztatta a háborús erőfeszítéseket!

"...Ez a közvetlen bomlasztási szándék hiányában is olyan áruló magatartásnak minősíthető, ami legalábbis elősegítette a Magyarországgal kapcsolatos ellenséges törekvések beteljesülését..."

Forrás: Ágoston Balázs.www.demokrata.hu; NETWORK Magyarságunk az élet van, mely élni akar szerkesztője Szathmáry Olga Ottilia