FARAGÓ SULI 

Népi tárgykultúránkba tartozó

faragott tárgyak

 

Célszerű a tárgyakat csoportosítani.

A csoportosításhoz többféle szempont alapján állhatunk hozzá : pl. használati és dísztárgyak, faragással készült és díszítő faragással ellátott tárgyak, pásztor tárgyak és falusi faragó „specialisták” tárgyai, stb..

A jelen csoportosítást a tárgyak nagysága szerint állítottam össze.

Ez egyfajta technikai fejlődési menetet is követ:

 

1.Faragott, apró tárgyak:

(a teljesség igénye nélkül)

(méretüket tekintve kb. a tenyérben elférnek)

- Bárányjegyek

(fából, párosával készített apró figurák, pl. két fejsze, két csizma, két vödör, stb.

Az egyiket az anyajuhra,

a másikat bárányára akasztja

a pásztor megjelölés szándékkal.)

 

- Csont kupáncsok

(csontból faragott apró,

átfúrt korongszerű díszek,

a pásztorkészség díszítőelemei).

 

- Csont- és szaru ékszerek

  (igen apró, faragott elemek.

Önállóan vagy láncszemekkel összefűzött alkotások, pl. óralánc, gyűrű, stb.).

 

- Fűzfa síp 

(szélhasító nyílással ellátott hangkeltő,

jelző eszköz).

 

- Evőkanál  

(kemény fából faragott eszköz, a nyele plasztikus faragású)

 

- Kutyagerinc elemek 

(faragott keményfa lapocskákból összeállított bográcstartó szerkezet).

 

- Tükrös

  (keményfa lemezekből faragott,

fedeles, apró tükör tartó, díszes szerkezet;

fedelének nyitása sokszor furfangos megoldású)  

 

- Sótartó

( keményfából vájással és külső faragással kialakított, díszes,

fedeles vagy fedél nélküli edényke).

 

- Szaru és csont edénykék

(különböző gyógykenőcs, fűszer, tű és egyéb apróság tárolására készül a marha szarvából, marha, disznó és más állatok csöves csontjaiból.

Alja fadugózva, fedele az edényszájba illeszkedő.

A csont-, szaruedény külső fala karcolással, egyéb faragással díszített,

a fedél plasztikus faragású).

 

               

 

- Gyufatartó

(keményfa lemezkékből készített,

fedeles, díszesen faragott, apró,

álló téglatest forma).  

- Dudafej

(kecske, kos vagy más állatfej alakra, gyümölcsfából faragott kisplasztika; a pásztorduda egyik fő dísze).

- Pipafej, pipaszár

(a fejet rózsa-, dió-, szőlő- vagy esetleg más gyümölcsfa gyökeréből faragják díszesen plasztikusra; a pipaszár általában meggy, bodza, vadrózsa ágból készül).

2. Nagyobb terjedelmű faragások

 (a teljesség igénye nélkül)

- Ivócsanak

(„pásztorkanál”, „begre”....stb.)

öblösen tartott tenyér- formára hasonlító, fogantyúval, nyéllel ellátott fa ivóedény. Kis tömbnyi keményfából készül. Üregét vájó szerszámmal (U alakra hajlított késsel, gyűrű vagy fél gyűrű vésővel)  vájják ki.

A csanak külső felülete többnyire

díszesen faragott.

Nyele, fogója mívesen megmunkált –általában figurális-  kisplasztika.

 

- Csigacsináló

( házi csigatészta készítő eszköz, amely két darabból áll: sodrólap és sodrópálcika.

A kockára vágott, friss leveles tésztát egyenként, -csúcsával lefelé-

a sűrű bordázatú lapra fektetik, majd a felső csúcsot a sodrópálcára tekerve lefelé sodró mozdulattal lehengergetik.

Az eszköz lapja díszesen faragott keményfa. Szerelmi ajándék-ként készítették).

 

- Kapatisztító

(kis lapátkára hasonlító keményfa kaparóeszköz. A kapára, lapátra tapadt nedves földet tisztították le vele.

A faragó többnyire kettőt készített belőle kedvesének.

Egyet mindennapi használatra és egyet emlék dísztárgyként.

A díszeseken kedvelt a geometrikus ékrovásos díszítmény).

 

- Ékszeres dobozkák

( kis fatömbből, falemezkékből, formára húzott tülökgyűrűből, csontlemezekből készített fedeles, tároló szerkezetek. Soknak fedelén figurális faragás. A szerkezet külső oldalai és a fedél felszíne aprólékos sík vagy domború faragással, esetleg karcolással- spanyolozással díszített).

 

- Karikásostor nyél

(általában díszes esztergályozású, vagy szögletes hasáb formára faragott  kb. 30 cm hosszúságú és 2-4 cm átmérőjű keményfa nyél. Keskenyebb végére kötik a több bőrzsinegből fonott ostorszíjat. A nyél keskenyebb vége - több példányon mindkét vége díszes ónöntésű. A nyél díszítési módjai között elterjedt a minták színesfém drót darabkákkal való „beverése”, a minta bemetszése, vagy domborfaragása). 

- Ivótülök, kanászkürt

(a levágott marha szarvából, a megfelelő tisztítási fázisok elvégzése után készítik. Az ivótülök a hegyes végétől a széles pereméig megmunkált. Karcolt, faragott, esetleg spanyolozott kompozíció díszíti. Itallal töltve nem lehet „pihentetni”, mert nincs talpa. „Egy hajtásra” szokás kiüríteni.

A kanászkürt hegyes végét levágják, majd a keletkezett véglyukba díszes fúvókát faragnak. Az előbb írt tisztító és díszítő műveletek elvégzése után fonott bőrszíj kerül rá, hogy vállra, derékszíjra, stb. lehessen akasztani. A kanászkürtök legdíszesebb példányait a szürke-marha szarvából készítették).

 

ivótülök egy tömbből faragott tartóeszközzel

- Furulya

(rövid és hosszú változata a leggyakoribb népi hangszer.

Legkönnyebben bodzaágból készíthető, mert nagy átmérőjű, puha belét könnyű „kitolni” és fáját kellemes faragni.

Szilva-, som-, körte-, meggyfa-, mogyoró-, vadrózsa-, gyertyán- és más keményfákból hosszadalmasabb a faragó vagy esztergályozó munka,

de a hangszer mutatósabb, a hangja szebb.

Általában finom mívű faragott, karcolt ornamentika kerül rá.

 

- Gyermekjátékok

 (ezek a fából, botból, vesszőből,

és egyéb természetes anyagból készült, apró gyermekjátékok

/pl. háziállatok, kocsi, szekér, ásó,

gereblye, stb./

eredetileg azzal a szándékkal készültek, hogy a gyermek már kis korától kezdve –úgymond- beletanuljon a paraszti életbe.

A közelmúlt  sok modern játéka ezeket háttérbe szorította.

Mostanság –a játszóházaknak köszönhetően- az ilyen fajta játékkészítési mód

kezd újra divatba jönni).  

                 

- Szolgafa

(villás ágú botból faragott, néha díszes bográcstartó eszköz.

A mintegy 1....1,2 m hosszúságú bot hegyes végét a tűz közelében kissé ferdén a földbe szúrják és a tűz fölé hajló elágazó ágra akasztják a bográcsot).

- Beretvatok

(kb.20...25 cm hosszúságú,

4...6 cm széles és 3...5 cm vastag,

jól faragható, téglalap alakú

keményfa hasábból  készül,

belső és külső faragással.

Furfangos módon nyitható fedelét

–ha lehet- a hasáb anyagából fűrészelik.

Helyi stílusnak megfelelő faragott

vagy karcolt-spanyolozott díszítmény teszi még értékesebbé.

Napjainkban írószer tartónak,

faragókés tartónak készítik).

borotvatok színes spanyolozással  

 

- Borotválkozó tükör

Több típusa ismert.

Van amely fedeles és

könnyen elfér a tarisznyába,

de létezik olyan állványos vagy fiókos változata is, amelyet asztalon,

polcon tartanak.

A fedél, a fatest szépen faragott,

vagy spanyolozott).  

plasztikus faragású kis tükör

 

- Sulykoló

(mosósulyok, lapicka és még sok más helyi néven ismert nyeles, fa  mosóeszköz.

Általában kettő készül belőle.

Az egyiket használatra, a másikat -szépen megfaragva-fali dísznek készítik.

A vízből kiemelt ruhát nagy,

lapos kőre fektetve a sulykoló lapjával csapkodják,

hogy a szennyeződés eltávozzon belőle.

Ma már csak díszként funkcionál.

Nagy lapfelülete kedvelt a díszítő kedvű faragók számára).

 

Manapság szép formája és díszítő faragásra alkalmas hosszú felülete miatt készítik, dísztárgyként).

 

 

- Pásztorbot, gulyásbot ( a kampós végű faragott juhászbot és az ólmozott végű, faragott gulyásbot napi használatú munkaeszközök. Nemcsak mesterség jelvényként, hanem verekedésre is használták. Az akár másfél méter hosszúságú, galagonya-, som- vagy mogyoróágból készült botokat a pásztor kitüntetett figyelemmel faragta díszesre. Sok szép példányon forró ólommal, ónnal telített faragást találhatunk /ónöntéses faragótechnika/. A szépen faragott botok ma is kelendőek).

 

- Fokos, kanászbalta (mindkét eszköz első sorban mesterség jelvény, de sokszor önvédelmi fegyver is volt. A fokos és a balta fejét bronzból vagy acélból készítették. A fejek díszítése vésett, cizellált, vagy ón, ezüst berakásos. Az eszközök nyelére kígyós, virágozó kompozíciót, esetleg figurális-virágos díszítmény faragtak, vagy rézdrótból mintát vertek bele. Napjainkban értékesítési célzattal dísztárgynak készítik).

 

- Kásakavaró (keményfából készített, kb.50...70 cm hosszúságú rúd vagy lécféle. Nyele kézhezálló. Faragott díszítmény a nyél végén és a nyél-szár találkozásánál található. A másik vége kóstoló kanálszerűre kifaragott. Bogrács- és más kásaételek megkeverésére szolgál).

- Merőkanál (a kanálfélékhez tartozó öblös ételmerítő eszköz. Keményfából készül. Üregét vájással, külsejét és kb. 40...50 cm-es nyelét bicskás faragással alakítják. Nyelének kiszélesedő végén jól mutat  egy kis ékrovásos faragás. Bogrács-ételhez illik.)   

 

- Gajmó - „gamó”, „kákó”, stb.- (kérgétől megfosztott, több elágazású faágból faragott, kamrai függő fogas. A középső vastagabb és hosszabb ág végébe vaskarika és lánc kerül. Ennél fogva szegelik fel kellő magasságba a gerendára. Szoknyákat, vagy szalonnákat akasztanak rá).

- Gyertyatartó (úgyszintén több elágazású faágból készíthető, egyszerű faragású, kerti asztalon jól mutató eszköz. A középső vastag ágból néhány cm-es csonkot hagynak, a lapos csonkvég közepébe hegyes faszeg kerül, majd az elágazó ágakból a három megfelelőt kellő hosszúságra vágva az asztallap irányába fordítják. A lábvégből addig vágnak, amíg a középső ágcsonk függőlegesen nem áll. Ékrovásos szimbólum jól mutat rajta).

 

- Fáklyatartó (földbe szúrható vagy lábszerkezethez kapcsolódó, 70...150 cm-es fa tengelye végén fából faragott, farugós csipesz található, amelybe az égő lécdarabot, fáklyát rögzítik. Igen sok változata ismert. Az elektromos világítás megjelenéséig lakásban is, majd később csak kültérben használták. Míves, furfangos szerkezet).

   

- Figura  (kisplasztika) (embert, állatot ábrázoló figura eredetileg csak pásztor használati tárgyakon, népi hangszereken szerepelt díszítésként. Önálló kis, közepes és nagyobb faszobrok faragása a hazai vidéki túrizmus beindulásának idejére tehető. Naiv művészetet képviselő, jól értékesíthető volta miatt vált keresetté. A népművészeti alkotások között ma is kelendő. Érdekesek és fantáziát megmozgatók a gyökérből, ágcsonkos kéregcsomókból, különleges formára nőtt ágakból faragott, un. görbefa plasztikák).

                

- Falifogas (a bútor-kiegészítők családjába tartozik. A szerkezet kezdetben, falra szegelhető, hasított lécbe, deszkába ferdén bevert faszögekből állt. A fogas lapját esetleg kígyóformára faragva, vagy néhány rozettával, egyéb ékrovásos jellel díszítve készítették. A bútorzat fejlődésével párhuzamosan alakult a fali fogasok formája, mérete, és összetettsége is. A díszítőkedv és fantázia számtalan fogas-variációt hozott létre. A legmeghökkentőbb volt számomra egy olyan példány, amelyen a fogas akasztói kampósra hajlított őzpatás lábvégekből voltak!).

 

- Fali tojástartó (fából készült, falra akasztható, felhajtható fedelű, fekvő téglatest forma, az első és két oldalsó lapján szellőztető nyílásokkal. A hátlap magasabb, oromdíszes, faragott vagy festett ornamentikával. Húsz-huszonöt tojás befogadására alkalmas. Helye a kamrában van).

 

- Fali kanáltartó (fa alapanyagú, több változatban. Az egyik változatnál a 20-25 cm. -es vízszintes lap félkör, vagy téglalap alakú, a széléhez közel kb. 15 mm átmérőjű, réselt furatokkal a függőlegesen bedugott kanálnyélnek. A másik típus fekvő téglatest formájú, fedél nélküli doboz. A kanalakat belefektetik. Hátlapja magasított, faragott oromdíszes. Többnyire ékrovásos díszítésűek).

 

- Fatál, fatányér ( technológiailag két alaptípusuk létezik: a, a kézzel faragott, vájt fajták; b, faesztergályozással készített termékek. A napi használatú tálakra, tányérokra eredetileg díszítő ornamentikát nem faragtak. Csak a dísztárgynak gyártott típusok palást-felületén található körbefutó, faragott növényi díszítménysor /pl. levelek fonata/, vagy ónöntéses technikával készített dísz).  

           

- Sótartó (keményfából, csontból, szaruból, és ezek kombinációiból készült kisebb-nagyobb edényfélék, általában fedél nélkül. A fali vagy konyhai dobozszerkezetű sótartó felnyitható fedelű. Szinte mindegyik típus faragással, festéssel díszített. Amelyik díszítetlen, annál a faanyag szépsége, rajzolatgazdagsága maga a dísz. A díszítés és módja mindig a kedvelt helyi stílusokhoz igazodik).

 

- Kereplők (elijesztés céljára készített hangkeltő eszköz fajták. Első- sorban a szőlősben használták a seregélyek elriasztására, de a busók rémületet keltő eszköze is volt a mohácsi csata idején. Napjainkban a stadionok lelátóin, néhány szurkoló kelt vele hatalmas hangzavart. A kereplők alapanyaga keményfa. Kalapácsos és egy vagy két rezgő-nyelves típusa ismert. Terjedelmük változatos. A tenyérnyi játék- kereplőtől a már szinte fegyverszerű félméteres nagyságig ismert. Díszítése a készítő kedvétől és tehetségétől függő. A kereplő forgó szerkezetére ritkán kerül díszítmény,

inkább csak a nyelét faragják díszesre).

        

 

- Pipatórium (több pipa mutatós tárolására való, kb. 40...70 cm magas, falemezből, deszkából készített, díszfűrészelt, díszesen faragot, összetett szerkezet. Egy-egy példánya igen nívós mestermunka. A szerkezet lehet több emeletes, és a szoba sarkába szerelhető változat is. A pipatórium méretei mindig a pipakészlettől függenek).

 

- Faragott bútorok, népi hangszerek ( a téma rövid ismertetése is hatalmas terjedelmű lenne, hiszen népművészetünk egyik legösszetettebb és legdekoratívabb szerkezeteiről van szó. A népi faragótechnikák, amelyek e bútorokon, hangszereken is megtalálhatók, nyomon követhetők a honlap egyes témaköreinél. A bútorok, hangszerek formavilága, díszítése iránt érdeklődőknek szeretettel ajánlanám neves néprajz tudósaink, -kutatóink számos, nagysikerű műveit, főként azokat, amelyeknek témája a magyar nép bútorművészete, és a népi hangszerek).  

   

- Erdélyi kopjafa, fejfa Hatalmas témakör, ezért csak a legfontosabbakat: a fejfa állított gerenda forma. Méretét tekintve a kézi faragások közül talán a legnagyobb. Föld feletti magassága – a „fűtű valóé” /a fejnél állóé/ 150-300 cm, keresztmetszete /”vastagsága”/ többnyire 12-15 cm-es négyzetes hasáb. 

A „ lábtú valóé” /a lábnál álló/ 50-100 cm magas, keresztmetszete 8-10 cm.

Mindkét fejfa anyaga Erdélyben „cserefa” /cserfa/, vagy tölgy, de készíthető egyéb csersav tartalmú fából is pl. akácból, eperfából.

Számtalan formai variációja létezik. Elnevezései is változatosak, pl. kopjafa, gombfa, fűtű való fa. Nálunk igen elterjedt a „kopjafa” elnevezés használata, pedig ez csak arra a típusra illik, amelyiknek fejtagjából kopja szerű rúd áll felfelé.

A fejfa azon kívül, hogy kegyeleti térplasztika, faragott szimbólumok gyűjteménye is.

A hozzáértő mesterember jelképek sokaságát faragja a fejfára, ezekből „leolvasható” például az elhunyt hovatartozása, jelleme, vallása, neme, életkora, foglalkozása, gyermekeinek száma.

A fejfa embert szimbolizál. A fej, nyak, törzs, láb jól elkülönül. A fő testrészeket összekötőelemek kapcsolják egybe.

 A fej motívum fajtái: buzogány /négyágú/ /harcos jellem/, csillag /nyolc ágú/ /férfi ember/, láng /nagy tudású/, három ágú korona /vezér egyéniség/, kucsma /szegény sorsú paraszt ember/, turbán, gömb, /vallási jelkép/, tulipán /női jelkép/ /esetleg magyarság szimbólum/.

A törzsön is két-három fő motívum szerepel, pl. székely kereszt, molnárgomb, gyöngy. A motívumokat „tángyér” /tányér szerű lapos, szögletes motívum/ választja el.

A törzs alsó részén  -a fő oldalon- eresz alól indul a „betűs lap”, ahova az elhunytra vonatkozó szöveget vésik. A régi fejfákon a szöveget szóközök nélkül, folyamatosan vésték. Annyi betűt egy sorba amennyi oda elfért.

A láb alsó része –mintegy 50 cm- a földbe kerül. Ezt a részt tűzön megpörkölték, vagy bekenték szurokkal. Manapság a fejfát beton tuskóba ágyazott vaskengyel tartja. Így időállóbb.

- Faragott székely-kapu

A világon egyedülállónak mondott térplasztika,

mértanilag szerkesztett művészi ácsolat.

A kapuállító mesterség valamikor önálló foglalkozás volt Erdélyben.

A kapunak két változata ismert:

- gyalogkapu /személyi bejáró/

- és összetett kapu /személyi bejáró kocsi behajtóval/.  

gyalogkapu

Fő szerkezeti elemei:

kaputalp,  „kapuzábé” /kapu oszlopok/, szemöldökfa, kapuszárny, az összetett kapuknál „kaputükör” /a kapuszárny feletti terület/, egyes típusoknál „galambbúg” /a kapu szemöldökfája,

felső fríze és az esővédő

zsindely héjazat közötti

galambdúc sor/.

A székely-kapu alkatrészek legyártása,

majd az összeállítás is rendkívül gondos munkát igényel.

Az elemek eresztékkel, csapozással és egyéb fakötés variációkkal kötődnek egymásba, a kötéseket

helyenként faszögek rögzítik.

Csavarokat, szegeket csak nagyritkán használnak.

A kapu díszítő faragása az utcafronti területre koncentrálódik.

A díszítmény többnyire relief faragású.

 

Ívesen hajló, burjánzó virág kompozíció, néha ember és állat ábrázolással, szöveges felirattal.

Egyes területeken ékrovásos faragással készített virágozó kompozíció,

és önálló díszítőelemek használata jellemző.  

Meg kell említeni a „kapubálvány”-t is,

amely minden székely-kapu

valamelyik kapuoszlopa mellett áll.

A sokszor ember arcú, faragott oszlop elhelyezése a hiedelemvilághoz kapcsolható.

A tulajdon őrzője, a rontás, a gonoszság elijesztője.

Az ezen az oldalakon szereplő korábbi témakörökhöz őszintén ajánlom az

A FAMŰVES KÉZMŰVES KISMESTERSÉG című szakkönyvem ismeretanyagát.

Róla információ a kezdőoldalon található.

 

Forrás: Szabó Béla népi iparművész

NETWORK Szathmáry Olga Ottilia szerk.