Ferenc József fiatalsága

Ferenc József főherceg édesapja Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878) volt, édesanyja Zsófia főhercegné (1805–1872). Ferenc József a család első gyermekeként született 1830 augusztus 18-án. A politikailag rendkívül aktív Zsófia főhercegnő minden erejével azon igyekezett, hogy legidősebb fiát uralkodóvá nevelje. Szellemi mentora Rauscher, a későbbi bécsi bíboros érsek, jelentős szerepet játszott Ferenc József világképének kialakításában, mely egész életében az egyház és a katonaság kettős pillérén nyugodott, s melyből a tudomány és a művészet iránti érdeklődés kimaradt. Kiválasztottságának tudata már fiatal korában elszigetelte az emberektől, sőt még három öccsétől is.

A feljegyzések és források szerint Ferenc József jó és csöndes gyermek volt, természetes hajlandósággal a munkára, a pontosságra és a szeretetreméltóságra. Róla el lehetett mondani, hogy kora gyermekségétől szüleinek öröme volt. Ám az udvar kormányzati rendszere nagyon korán - már hat éves korában - rátette kezét neveltetésére. Az esemény, ami a korai „államnevelést” elindította Ferenc király 1835 március 2-án történt elhalálozása volt. Az uralkodó halála előtti estén ágyához hívatta családja felnőtt tagjait s unokái közül Ferenc Józsefet, akit külön meg is áldott. A nagyapának, az abszolút uralom e megtestesülésének áldásával fején kerül a gyermek egy évvel később e rideg rendszer két megcsontosodott szolgájának mentori kezébe: Bombelles Henrik gróf diplomatáéba és Corvuini gróf kapitányéba. Gyermekifjúsága fölött védő szellemként állt egy kitűnő és gondos anya, Zsófia hercegnő, akinek gondolata világával azonban a Bombelles-féle nevelés nem ellenkezett.

V. Ferdinánd trónra léptekor már mindenki Ferenc Józsefet tekintette a trón örökösének. A magyar nemzet gyanakodva látta a királyi herceg nevelőit és azt kívánta, hogy a trón örököse magyarul is tanuljon. V. Ferdinánd meg is ígérte, hogy unokaöccseit magyarul taníttatja, de a magyar országgyűlés nem elégedett meg a puszta ígérettel, hanem 1843-bán a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló javaslatban törvénnyel kívánta biztosítani, hogy a trónörökös, valamint az uralkodóház minden tagja még serdülőkorában beavattassék a magyar nyelvbe. Ezt a pontot ugyan nem szentesítette a király, de egy érdekes véletlen mégis megnyugtatta a nemzetet. Ez érdekes epizód színhelye Sümeg vára volt. Ez a szép omladék, amelyet Kisfaludy Sándor lantja irodalmi jelentőségűvé tett, kedves találkozás színhelye volt 1843. szeptember I4-én. Bombelles gróf nevelő Ischlből Ferenc Józsefet és két öccsét elvitte kirándulásra Magyarországba. Az érdekes turisták a Dunántúl három vármegyéjét meglátogatták s eközben értek Sümegre, amelynek várromját is megtekintették. A romok közt bemutatták a kis hercegeknek Kisfaludy Sándort, a költőt és a tizenhárom éves Ferenc József az avatatlanok nagy meglepetésére magyarul beszélt a regék lantosával. És öccsei is tudtak magyarul. A magyar nemzet éppen úgy meg volt lepetve, mint Kisfaludy és az örvendetes eseményt maga a Kossuth Pesti Hírlapja hozta nyilvánosságra. A magyar nyelvvel nemeskéri Kiss Pál nagyváradi kanonok ismertette meg a kis hercegeket, aki a bécsi Teréziánumban a magyar nyelv és irodalom professzora volt.

Iskolai éveit tekintve tanítói voltak Rauscher József, a bécsi keleti akadémia igazgatója, később bécsi érsek, Hauslab Ferenc ezredes, később tábornok és jogi tanítója Pilgrim János államtanácsos a tanítók egész ármádiájával; köztük volt Gáspár András, a későbbi  honvédtábornok, aki huszáros lovaglásra tanította és ennek köszönhette, hogy Világos után nem végezték ki. Ferenc József könnyen tanult, vagy legalább is biztosan, ami rendszerető és kötelességtudó természetéből következett; a nyelveket is gyorsan elsajátította. Emlékezetes jelenet volt az, mikor Ferenc József 1847 október 16-án megjelent Pest vármegye székházában, hogy a királyt képviselje István királyi herceg főispáni beiktatásán mondta el a főispánt beiktató beszédet. Ezzel a valóban formás, magyar beszéddel mindenkit meglepett.

Később Ferenc József politikai nevelését átvette Metternich, akit a fiatal herceg minden vasárnap fölkeresett kancelláriájában s aki folyton azt véste a tanítvány lelkébe, hogy a népszerű és szabadelvű követelésekkel szemben sohase legyen engedékeny. Az 1848-iki márciusi eseményeknek a még csak 17 éves fejedelmi ifjú passzív nézője volt. Tudjuk, hogy atyja és anyja barátságtalan érzéssel viseltettek mind a szabadelvű, mind a magyar nemzeti reform irányában. Hogy a Bombelles és Rauscher-nevelte ifjú, akinek gondolkozásába a kormányzati elveket Metternich csepegtette, alig különbözött e tekintetben szüleitől (legalább az akkori válságos időben), megmutatta a történelem. Az ifjú menekült az udvar politika levegőjétől Olaszországba, Radetzky táborába sietett, és résztvett — az öreg tábornagy bosszúságára — a santa-luciai csatában, sőt a pécsi bakákkal golyózáporban foglalt el egy dombot, miközben maga is könnyű sebet kapott a karján. Az öreg Radetzky ezt írta csatáról tett jelentésében: „Úgy látszott, nem ismeri vagy fitymálja a veszedelemét; csak nagy bajjal távolíthattam cl a golyózáporból.” Hogy a márciusban kivívott szabadság első mámora elpárolgott és a bonyodalmak fölmerültek, Ferenc József is sietett vissza családjához, Innsbruckba, ahol a bécsi forradalom után lakott. Nevelője személyében azonban változás történt. A király a szabadelvűektől győlölt Bombellest kénytelen volt elbocsájtani és helyébe Grünne Károly grófot, István nádor főudvarmesterét nevezte ki Alig tért vissza, augusztus 11-én, az udvar Bécsbe, a reakció, nyíltabban föllépett és mind Magyarországban, mind Ausztriában az eddiginél vészesebb lánggal lobbant föl a forradalom tüze.

A császári trón elfoglalása

Az októberi bécsi orkán elül az udvarral együtt Ferenc József is Olmützbe menekült és ez útjában mindenütt a remegő Ferdinánd kocsija mellett lovagolt, mintegy személyével védve azt. Már ekkor elhatározott dolog volt Ferdinándnak Ferenc József javára való leköszönése, az új Schwarzenberg-minisztérium már foglalkozott a dologgal, csak addigra halasztották el az ünnepi aktust, míg Bécs és Prága, az ausztriai forradalom fészke elesik. December 2-án végre megtörtént a nagy esemény: Ferdinánd az udvar és meghívott méltóságok előtt lemondott a császári koronáról Ferenc Károly öccse javára, az pedig fia, Ferenc József javára. Ferenc József térdén fogadta a lemondó uralkodó áldását, azután átvette a helyőrség hőségesküjét és az udvari rege szerint így kiáltott föl: Isten veled, ifjúságom!

Magyarország a tudtán és megegyezésén kívül történt változást nem ismerte el érvényesnek. Ha törvényes úton járnak el, a magyar országgyűlés alig gördített volna akadályt az új király trónralépte elé, de mivel a törvény és alkotmányos forma rideg mellőzésével mondatták le Ferdinándot és ültették helyébe Ferenc Józsefet, az országgyűlés az aktust jogilag meg nem történtnek tekintette s arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarország királya ezután is Ferdinánd. Nem is volt Magyarországban egyetlen alkotmányos érzésű ember, aki Ferenc Józsefet 1867-ig, tehát alkotmányos megkoronázásáig, királynak elismerte volna. Az országgyűlés tehát tiltakozott Ferenc József trónralépte ellen s hazaárulónak nyilvánított mindenkit, aki neki engedelmeskedik.

Az uralkodóváltás hátterében természetesen politikai okok álltak. Mivel Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta. Ferdinándot emellett gyengeelméjűnek is tartották, így a válságos időkben már alkalmatlan volt az uralkodásra.

Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz-t felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, tehát V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.

Forradalom és szabadságharc

A szabadságharc már zajlott, mikor Ferenc József trónra lépett, és a Schwarzenberg-kormány hatalomra jutott. Decemberben az udvar általános támadást indított Magyarország ellen. A Dembiński által vezetett magyar sereg 1849. február 26–27-én Kápolnánál vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette osztrák csapatoktól. A vereség katonailag nem volt súlyos, nem borította fel az erőviszonyokat. Politikailag azért vált jelentőssé, mert Windisch-Grätz eltúlozta a csata jelentőségét, („A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem... Egyedül a csapatok kitűnő szelleme és vitézsége, a tábornokok célirányos vezetése, kitűnő tüzérségünk hatékony tüzelése tudott mindenütt úrrá lenni a jelentős túlerő felett.”) ami az olmützi alkotmány (1849. március 4) kiadásához vezetett. Az oktrojált alkotmány értelmében a Magyar Királyságot a centralizált birodalomba olvasztották, megszüntették az Erdéllyel kialakított uniót így létrehozva a Magyar Királyságot, az Erdélyi Fejedelemséget, valamint a Katonai Határőrvidéket és a Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságot. A császári házhoz lojális Horvátország pedig Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is. Az olmützi alkotmányra válaszul az országgyűlés Kossuth javaslatára kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét (Függetlenségi Nyilatkozat, Debrecen, 1849. április 14.) és Kossuth ideiglenes államfői, kormányzó-elnöki kinevezését.

Újabb fordulatot Buda visszafoglalása (május 21.) hozott, amelynek révén az ország jelentős része magyar ellenőrzés alá került, a császári haderő viszont időt nyert. Ferenc József május elsején – saját kezűleg írt levélben – segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én bejelentette hadainak elindítását. Az orosz haddal kiegészült osztrák csapatokkal már nem tudtak megbirkózni a magyar erők, a szabadságharcot leverték.

A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig

Görgey világosnál letette a fegyvert, abban a hitben, hogy az orosz cár kegyelmet kér a kapituláló magyaroknak. Az orosz cár ezt meg is tette, az osztrák kormányzat azonban a megtorlás mellett döntött és szabad kezed adott Haynaunak. Schwarzenberg a megtorlásától a magyarok megtörését várta. Haynau miután elvégezte a piszkos munkát, és Ferenc József utasításait késleltetve teljesítette, és a kormányzattal is több ízben nézetkülönbsége alakult ki, július 6-án Haynaut nyugállományba helyezték, és a felelősséget megpróbálták rákenni.

A neoabszolutizmus

Ferenc József uralkodásának első tíz esztendejét (1849-1859) a neoabszolutizmus korszakának nevezik. 1851 végén a szilveszteri pátensben nyílt abszolutizmust vezettek be az országban. Ferenc József kezében összpontosult a kormányzás, részt vett a külpolitika alakításában, és a stratégia kialakításában is tevékenyen szerepet vállalt. Amikor 1852-ben Schwarzenberg meghalt, miniszterelnököt sem nevezett ki, maga irányította az államügyeket.

A soha életbe nem lépett olmützi alkotmányt 1851-ben hatályon kívül helyezték. A haynaui katonai diktatúra után Ferenc József egy szigorúan centralizált, központilag Bécsből irányított egységállamot (Gesamtstaat) igyekezett létrehozni, amely vezető szerepet tölthet be Európában. Magyarországot egy 17. századi elképzeléssel, az ún. jogeljátszás elméletével be kívánta olvasztani az összbirodalomba (Gesamtmonarchie). Az elmélet lényege az, hogy az uralkodó ellen fegyvert ragadott magyarság minden jogát elvesztette, így az uralkodó sem köteles a magyar alkotmányt figyelembe venni.

Magyarországon a Bach-korszak keretében egy központosított, az 1848-as állapotot figyelmen kívül hagyó közigazgatási rendszert építettek ki. Az osztrák kormányzat megvonta a függetlenséget és az alkotmányosságot a magyaroktól és elkezdett kiépíteni egy bürokratikus polgári államot. Magyarországot még Horvátország és Erdély leválasztása után is tovább darabolták, mivel túl nagynak ítélték. Így hozták létre a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot (Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Krassó vármegyékből). A Határőrvidék külön katonai közigazgatás alá került. A fenn maradó területen további öt kerületet alakítottak ki.

A megyei és városi önkormányzatokat megszüntették, és az elcsatolt területek nélküli Magyarországot Budáról irányította a magyargyűlölő Albert főherceg, Ferenc József nagybátyja.

Az élet minden lépését irányító apparátus került kiépítésre. A belső vámhatárt 1850-ben eltörölték. Jelentős germanizálás kezdődött: bevezették az osztrák törvénykönyvet, mértékrendszert, adózási rendet, oktatási rendszert (8 osztályos gimnázium, érettségi), ugyanakkor csökkentették a magyar iskolák számát. Jelentős számú rendőrrel és besúgókkal, valamint az újonnan felállított zsandársággal figyeltették az ország népét. Jelentős haderő állomásozott Magyarországon.

1853-ban kiadta az úrbéri pátenst, amely a jobbágyfelszabadítás befejezése volt. Ez sok feszültséghez vezetett a jobbágyok és földesurak között, hiszen a földesurak a kártalanítást csak sokkal később, sorsolás után kaphatták meg, így sokan tönkrementek.

A szabadságharc bukásába sokan nem tudtak beletörődni és ellenállásba kezdtek. Ezek egyike a Makk-féle összeesküvés volt; a székelyföldi szervezkedések központjában a marosvásárhelyi református kollégium tanára Török János állt; a magyarországi területeken a felkeléseket Jubál Károly és Kossuth legifjabb húga Zsuzsanna szervezte, velük állt kapcsolatba Gasparich Márk Kilit és Noszlopy Gáspár. Ezeket a szervezkedéseket elfojtották.

Az ellenállás másik, passzív formája abban nyilvánult meg, hogy nem fizették be adót, nem működtek együtt a hatóságokkal, ennek egyik legjelesebb képviselője Deák Ferenc volt. (A magyarok osztrák ellenes hangulatát, az ellenállás egyik sajátos formáját mutatta egy magyar szabólegény merényletkísérlete Ferenc József ellen 1853 február 18-án.)

Az ellenállás másik ismert példájának apropója Ferenc József 1857-es magyarországi látogatása volt, ebből az alkalomból írta Arany A walesi bárdok című balladáját, a köszöntővers helyett.

A kiegyezésig

Az abszolutista berendezkedés tarthatatlan volt; államcsőd fenyegetett, hiszen Magyarország és Itália megszállása hatalmas költségeket jelentett. Széchényi is bírálta a Bach-rendszert Ein Blick című írásában 1859-ben a szárd-francia csapatoktól elszenvedett vereség után Ferenc József igyekezett több figyelmet szentelni az alkotmányosság kérdésének. 1859-ben menesztette Bachot és reformokat ígért.

1860. október 20-án kiadta az októberi diplomát, mely több pontjában is az 1848 előtti viszonyokat állította vissza, kilátásba helyezett egy szűkebbre szabott hatáskörű országgyűlést is (adókról és újonclétszámról nem dönthetett). Az ország területi egységét is rendezték valamelyest; a Bach-korszak alatt felállított 5 kerületet valamint a Szerb Vajdaságot megszüntették, visszaállították a megyerendszert, a Kancelláriát és a Helytartótanácsot, valamint a magyar nyelvet.

1861-ben újabb lépés történt; február 26-án Ferenc József kiadta a februári pátenst. Ennek értelmében egy olyan rendszer került kialakításra, ahol a birodalom egyes tartományaiban elismert helyi országgyűlések felé egy kétkamarás birodalmi gyűlést (Reichstag) rendelt, melyben minden tartomány képviseltethette magát. Ez a birodalmi gyűlés már alkotmányos jogokkal rendelkezett, de még mindig korlátozott volt jogaiban. A februári pátens értelmében az osztrák-német képviselők nem is kerültek túlsúlyba, viszont a népek egymás ellen kijátszhatók voltak az osztrák cél elérésére. A Reichstagban a kiosztható 343 helyből 85 jutott a magyaroknak, 26 Erdélynek, 9 Horvátországnak és 54 Csehországnak.

A pátens értelmében még 1861-ben összehívták az országgyűlést, melyben határozottan elutasították a birodalmi gyűlés gondolatát, azonban az elutasítás tudatásával kapcsolatban nem egyeztek a pártok véleményei. A Felirati Párt (Deák), felirat formájában közölte volna a királlyal a döntést, ezzel elismerve Ferenc Józsefet legitim uralkodónak, és közeledést mutatott volna a megegyezésre, míg a Határozati Párt (Teleki) határozat formájában a nyilvánossággal kívánta volna közölni az elutasítást. A határozati Párt Hívei voltak többségben, azonban Teleki László öngyilkossága után a felirat hívei kerültek ki nyertesen 155:152 arányban, tehát sokan pártjuk ellen szavaztak. Az uralkodó azonban nem kívánt tárgyalásba bocsátkozni és 1861 augusztusában feloszlatta az országgyűlést, betiltotta a megyegyűléseket, felfüggesztette az alkotmányosságot és provizóriumot hirdetett.

A Schmerling által vezetett provizórium, azonban nemcsak nevében volt ideiglenes, hanem módszereiben is, ugyanis nem állították vissza az 1850-es években uralkodó helyzetet. A feszültségek csillapítására valamilyen külpolitikai lehetőséget keresett és 1864-ben talált is. A dán király ugyanis elrendelte a két szomszédos német hercegség Schleswig és Holstein megszállását ami kivívta a német államok haragját. Ausztria szintén csatlakozott azon felhíváshoz, hogy a dánok vonuljanak ki a két hercegségből, s Poroszországgal egyetemben háborúval fenyegették meg Koppenhágát. Miután a megszállók nem tágítottak, Ferenc József Dánia ellen küldte az osztrák hadsereget, amely a poroszokkal karöltve működött. Az osztrákok egy sor győzelmet arattak a dánok felett és elfoglalták a Jüt-félsziget teljes területét. A győzelmet jóllehet kitörő örömmel üdvözölték Ausztriában, de most is Ausztria húzta a rövidebbet. Bismarck ekkor elhatározta, hogy kiiktatja a Habsburgokat, hogy Németország ne az ő, hanem saját uralkodója a Hohenzollernek keze alatt egyesüljön. Ausztria megkapta Holsteint, ez pedig később ürügy lett a poroszok előtt Ferenc József megtámadására.

Apponyi György az áprilisi törvényeket alapul véve dolgozta ki kiegyezési javaslatát, melyben javasolta a külügy, hadügy és pénzügy közös kezelését, alkotmányos ellenőrzését pedig a két független törvényhozás delegáltjaira szándékozta bízni. Ezt a tervezetet Ferenc József elsőre levetette, de az 1867-ben megkötött Kiegyezésben ezek az elvek valósultak meg. 1864 végén titkos tárgyalások során Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák erre a Pesti Naplóban jelentette meg híres Húsvéti cikkét, amelyben kijelentette: ha az alkotmányosság visszaáll, és a had- és külügy, valamint az ezek fedezésére szolgáló pénzügy közös lesz, a magyar fél hajlandó a megbékélésre. Schmerlinget menesztették, majd 1865-ben összehívták az országgyűlést, amely a porosz–osztrák háború kitörése miatt félbeszakadt. A Poroszországtól elszenvedett háborús vereség (Königratz -i csata) a pénzügyi gondok, és a nagynémet egység meghiúsulása egyre inkább arra sarkallta Ferenc Józsefet, hogy megegyezzen a magyarokkal. Több hónapos tárgyalássorozat után 1867-ben megköttetett a Kiegyezés. A megállapodás létrejöttében szerepet játszott Erzsébet Amália Eugénia magyar királyné, Ferenc József felesége is, aki rokonszenvezett a magyarsággal. A királynő halála után Ferenc József többször is kijelentette, hogy hiba volt a kiegyezés.

A kiegyezés értemében az uralkodó elismerte az 1848-as törvényeket, és kinevezte a (második) felelős magyar minisztériumot, melynek élére Andrássy Gyulát helyezte. Ezzel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia mégpedig a Pragmatica Sanctio jogkapcsolatában rögzített kölcsönös védelem, az ezt szolgáló diplomácia (külpolitika) illetve az ezek anyagi hátterét biztosító pénzügyek közössé tétele mellett. Az uralkodó gondoskodott a három királyi "biztosítékról" is, melyekhez tanácsadóira hallgatva a végsőkig ragaszkodott. Így királyi felségjog maradt a hadsereg vezetése, a magyar országgyűléssel szemben az előszentesítési jog biztosítása, és a magyar diéta költségvetés elfogadása előtti feloszlatásának joga. A három "biztosíték" garantálta, hogy a kiegyezés dacára a magyar kormány és országgyűlés felett  a király erősebb befolyást és ellenőrzést gyakoroljon, mint 1848 előtt.

Az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodójaként

Az 1867-es kiegyezést követően Magyarország királyává koronázták. Ekkor lett királyi jelmondata: „Bizalmam az ősi erényben”. Magyarország miniszterelnökévé a száműzetésből hazatért gróf Andrássy Gyulát nevezte ki, akit a szabadságharcban való aktív részvételéért korábban távollétében („in effigie”) halálra ítéltek (Erzsébet királyné Andrássyt „a szép akasztott”-nak nevezte), az alkotmányos Ausztria első miniszterelnöke pedig Karl (Carlos) Auersperg herceg lett.

A kiegyezés értelmében az új birodalom dualista szerkezetű lett, kimondta Magyarország alkotmányos és önkormányzati önállóságát. Az ország belpolitikai ügyeit a saját minisztériumai vihették. Azonban Ferenc József kezében jelentős hatalom maradt, ő volt a hadsereg vezetője. Az országgyűlés csak az adó és újonclétszám tekintetében tudta ellenőrizni, a közös ügyekben döntő delegációk külön üléseztek és véleménykülönbségük esetén a király döntött. Emellett Ferenc József előszentelési joggal is rendelkezett, azaz csak akkor kerülhetett egy törvényjavaslat tárgyalásra a magyar országgyűlésbe, ha azt Ferenc József jóváhagyta. A kiegyezés azonban nemcsak politikai volt, hanem gazdasági is; a közös ügyek rendezésére kvótarendszert állítottak fel, a költségek 30%-át állta Magyarország (később ez 36,4-re nőtt) és vámszövetséget kötöttek. A gazdasági kiegyezés 10 évente került meghosszabbításra.

Koronázása

A budai királyi palotába 1867-ben addig soha nem látott mozgalmas élet költözött. A kiegyezési tárgyalások során az uralkodó és hitvese többször tartózkodott a magyar fővárosban. Június 6-án Ferenc József a palotában fogadta az országgyűlés küldöttségét, s átnyújtotta az első ízben magyar nyelven kiállított koronázási hitlevelet. Ezzel Ferenc József megkoronázásának minden akadálya elhárult. Hatalomra kerülése után közel tizenkilenc évvel illesztették fejére Szent István koronáját. 1867. június 8-án a Lánchidat lezárták, hogy a koronázási menet szabadon közlekedhessék. A tömeg már hajnalban ellepte az utcákat, hogy a hosszú szertartás valamelyik eseményének nézője lehessen.

A koronázásra a Mátyás templomban került sor. A főnemesek, országgyűlési követek hintói már reggel hatkor begördültek, hogy hét órára, a király érkezésére mindenki a helyén legyen. Ferenc József lovon, Erzsébet pedig Mária Terézia hintóján érkezett. A templom kapujában a főpapok fogadták őket. A király magyar tábornagyi egyenruhában végigvonult a rendezvényre készített két emelvény között. Az istentiszteleten Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált koronázási miséjét játszották, a szerző vezényletével. Ferenc József felöltötte a koronázási palástot, majd felkenték. Azután Andrássy Gyula miniszterelnök – aki a nádort helyettesítette – az érsek segítségével az uralkodó fejére helyezte a koronát, kezébe adta az országalmát és a jogart. Odakint díszlövések dördültek, harsonák szóltak, s a tömeg üdvrivalgása csapott fel. Ezután Erzsébetet is felkenték, vállához érintették a Szent Koronát.

A szertartás a helyőrségi templomban (ma Magdolna-torony) folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi-templom előtt a király világi esküt tett. Majd a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, s kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére.

Alkotmányos monarchia

1867-ben a kiegyezést nagy ellenszenvvel fogadták a keleti területeken élő horvátok, szlovákok, szlávok, a nyugati területeken élő csehek és lengyelek, akik nem részesültek a magyarok német kiváltságaiból. Ezt a furcsa kivételezést, amit Ferenc József is elismert, megsértette a birodalom valamennyi népének egyenjogúsági elvét. A feszültséget megszüntette a magyarokkal, viszont megtartotta a szláv népekkel. A szláv elégedetlenséget növelte, mikor a szláv nyelvet államnyelvként elismertető reform megbukott.

A magyar kiegyezést a cseh és lengyel népek az ausztroszláv törekvésék bukásaként értékelték. A cseh Palacky javaslatára Ferenc József hajlandó lett volna a dualista birodalmat, trialistává szervezni, azonban az osztrák-német nagypolgárság és a magyar vezetés nyomására elállt ettől a tervtől. A Galícia lengyel trialista elképzelések az oroszok ellenszenve miatt nem valósulhatott meg. A horvátok az Illír elképzelések nyomán szintén javaslatot tettek egy trialista államra, amit az uralkodó szintén elutasított, azonban a horvát–magyar kiskiegyezés (1868. november 17-én) a horvátoknak részleges autonómiát jelentett, amelyet Ferenc József is szentesített. Ennek értelmében a horvátok politikai nemzetként kerültek elismerésre és belső autonómiát kaptak.

A királynak a kiegyezés utáni legfontosabb tettei közé tartozott a törvényalkotás, melynek során megszületett a nemzetiségi törvény 1868-ban, amely széles nyelvhasználatot biztosított az egyes nemzeteknek, a magyar csak a legfelsőbb (törvényhozás) szinten volt kötelező, a megyék, városok stb. szintjén akár négy nyelven is folyhatott ügyintézés, egyesületeket alakíthattak, stb. Bevezették a kötelező iskolába járást a 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára. Modernizálták az adórendszert, az igazságügyet, a büntetés végrehajtást (megszüntették a testi fenyítést). Az 1875-től 1890-ig terjedő időszak - Tisza Kálmán miniszterelnöksége - a dualizmus korának nyugalmi időszakának tekinthető. A Monarchia válsága 1890-es évektől kezdett kibontakozni. A sok éve fennálló ellentétek fokozták a feszültséget; alkotmányos monarchiában a királynak vannak bizonyos abszolutista jogai. A válság állandósult és különböző megoldási kísérletek is születtek, ám Ferenc József nem volt a reformok híve. 1908-ban az addig okkupáció alatt tartott Bosznia és Hercegovina annexiójáról döntött, attól tartva, hogy az akkor már parlamentáris török állam visszakövetelheti a területeket. A két terület annektálására, azaz a birodalomba olvasztására 1908. október 5-én került sor.

Ferenc József külpolitikája

Krími háború

1854-ben az a krimi háború során folytatott politika nagyrészt Ferenc Józsefnek tudható be. Az orosz cár lekötelezettje volt, ugyanakkor a Monarchia érdekét szem előtt tartva az angolok és franciák felé húzott. Arra tett kísérlete, hogy a nyugati hatalmakat megnyerje az orosz határok mentén - Galícia felé - tett csapatmozgósításokkal kudarcot vallott, ugyanakkor elvesztette az oroszok bizalmát is.

Szárd-francia-osztrák háború

Az 1859-es szárd–francia–osztrák háborúban az osztrák birodalom jelentős vereséget szenvedett, amelyért személyesen a császár tehető felelőssé. Cavour szárd miniszterelnök kiprovokálta Ferenc Józsefből a hadüzenetet, majd azt tervezve, hogy egyesült erővel űzik ki az osztrákokat Itáliából. Miután Ferenc József a katonai vezetőket, a katonai vezetést alkalmatlannak találta a feladatra, maga vette kezébe a csapatok irányítását. Azonban a Solferinónál vívott (1859. június 24.) csatában az osztrákok alul maradtak. Ferenc József nem fogadta el a poroszok segítségét, mert annak fejében az osztrák sereget porosz fennhatóság alá kellett volna helyezni. A háborút 1859 júliusában a villafrancai békével zárták le, amelyben a császár átengedte Lombardiát a Szárd királyságnak.

Az 1863-ban Ferenc József által egybehívott frankfurti birodalom gyűléstől I. Vilmos távol maradt. A birodalmi gyűlés összehívásának célja az volt, hogy megválasszák az osztrák császárt német uralkodónak is, ezzel megvalósítva a nagynémet egységet. A porosz király azonban nem jelent meg, a kis német államok pedig nem mertek döntést hozni Poroszország távollétében. A távollét egyértelmű jele volt, hogy Poroszország már nem tekinti Ausztriát vezető német hatalomnak.

Porosz–osztrák–dán és porosz–osztrák–olasz háborúk

Az 1864-ben még Poroszország oldalán harcolt a Dánia elleni háborúban, azonban 1866-ban már Poroszország ellenfeleként viselt hadat. A helyzetet súlyosbította, hogy Itália és Poroszország szövetséget kötött, ennek az lett volna a veszélye, hogy egyszerre két fronton kellett volna hadat viselni az ellenséges hatalmakkal. Ferenc József 1866-ban egyezményt kötött III. Napóleonnal, amely kimondta, hogy az osztrák fennhatóság alatt álló Venetó tartományt a Szárd Királyságnak kellett juttatni, függetlenül a poroszokkal folytatott háború kimenetétől. A császár a megállapodás ellenére – mivel a terület harc nélküli feladását nem találta elfogadhatónak – harcot indított Itália ellen. Ez a háború vereséggel végződött és 1866-ban aláírták a prágai békét. A béke értelmében létrejött a Kisnémet egység, porosz vezetéssel. Ausztria nagyhatalmi helyzete megrendült, ráadásul a békeszerződés értelmében újabb tartományt veszített a Monarchia, mégpedig Velencét.

Szövetségek

1873-ban Bismarck törekvésinek megfelelően Ferenc József belépett a „három császár szövetégébe” (Dreikaiserbund), melyben a németeken kívül még Oroszország képviseltette magát. A szövetség kialakulásában Ferenc József is döntő szerepet vállalt azáltal, hogy 1873-ban közösen jelent meg II. Sándor cárral Berlinben.

Az 1877–78-ban lezajlott orosz–török háború utáni rendezésről a berlini kongresszus gondoskodott 1878-ban. A Monarchia engedélyt kapott Bosznia-Hercegovina okkupációjára. Az okkupációnak nem új terület szerzése volt az oka, hanem a vegyesen lakta területek szerb kézre kerülését kívánta megakadályozni. A tárgyalásokon Andrássy Gyula vett részt, és az ő nevéhez fűződik a német–osztrák–magyar szövetség szorosabbra vonása is, a kettős szövetség keretében, 1879-ben. A katonai védelmi szövetség a Monarchia számára azért volt kedvező, mert egy esetleges orosz támadás esetén biztosított német támogatást. A szövetség 1883-ban bővült hármas szövetséggé, Olaszország bevonásával, 1884-ben a románok is csatlakoztak. A kettős szövetséget Ferenc József minden ellenzőjével szemben megvédte, viszont a később csatlakozottakkal szemben fenntartásokkal viseltetett, ami később a két szövetséges eltávolodásához vezetett.

Az első világégéshez vezető út

Ferenc József a külpolitikát a maga szakterületének tartotta, ám azt valójában külügyminiszterei irányították (Andrássy, Kálnoky, Aehrenthal). Ferenc József dinasztikus úton próbált külpolitizálni. Kapcsolatai révén igyekezett elkerülni a konfliktust Oroszországgal. Aehrenthal azonban veszélyeztette azt a politikát, amellyel az Ausztria és Oroszország balkáni érdekeltségeinek kényes kérdéseit igyekeztek kerülni. Végül 1908-ban Bosznia annexiójához vezetett. Ferenc József egyre nehezebben talált közös hangot uralkodótársaival, bár II. Vilmos energikus politikáját becsülte.

Az 1908–1914 közötti időszakban továbbra is kitartott békepolitikája mellett, annak ellenére, hogy vezérkari főnöke, Hötzendorf többször is felvetette az Olaszország és Szerbia elleni megelőző háború lehetőségét. A trónörökös meggyilkolása után Ferenc József azonban külügyminiszterének, Leopold Berchtoldnak engedett és kemény ultimátumot intézett Szerbiához, végül ez vezetett az I. világháború kitöréséhez. Az Osztrák–Magyar Monarchia bízott a német támogatásban, ezért is mert olyan ultimátumot kibocsátani, amelyben követelte, hogy a szerb kormány távolítsa el a közigazgatásból a Monarchia-ellenes propagandában vétkes összes tisztet és tisztségviselőt, akiket a bécsi udvar nevez meg, valamint Szerbia engedje a Monarchiának, hogy az ellene irányuló felforgató mozgalmakat a szerb kormánnyal közösen küzdjék le, ezenkívül indítson bírói vizsgálatot a trónörökös elleni összeesküvésben résztvevők ellen, amiben szintén részt vesz a Monarchia.

Ferenc József magánélete

Ferenc József nem tartotta szeretők sorát, két asszonyról azonban érdemes említést tenni. Az első, akit legkevésbé szoktak felemlegetni Anna Nahowski volt, akit a schönbrunni parkban ismert meg egy hajnali séta során, 1875-ben. Kapcsolatuk több mint egy évtizedig tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal, egészen 1888-ig. Az akkor még fiatal lány férjezett volt és a császártól kapott pénzből bérelt lakást nem messze Schönbrunntól. Télen szinte sosem találkoztak, hiszen akkor a császár Bécsben volt, de volt, hogy nyáron sem láthatták egymást. A kapcsolatot nagyon diszkréten kezelték. Az egyetlen fennmaradt forrás Anna naplója, amiben nem nevezi néven a császárt és semmilyen utalást nem is tesz méltóságára. Hogy nem csak barátok voltak az kiderül, hiszen a napló említést tesz a férfi alsóruhájának minőségéről. Mikor kapcsolatuk megszakadt Anna terhes volt (mások úgy vélik egy korábban született gyermeknek lehetett Ferenc József az apja). Helen nevű lánya később Alban Berg felesége lett, és idős koráig őrizte anyja naplóját, amely a 1970-es években jelent meg nyomtatásban. Anna és Ferenc József kapcsolata akkor szakadt meg, amikor Ferenc József az Erzsébet által szerzett barátnővel vigasztalta magát. Ekkor 1889-ben Anna először és utoljára mehetett a Burgba, hogy ott megkapja a közel 15 évért a fizetségét. A felajánlott összeg kétszeresét kérte és meg is kapta (200 ezer koronát), az alkudozás során többször említette gyermekét, de csak Helent.

Katharina Schratt-tal való kapcsolat még abban az időben kezdődött, mikor Anna Nahowskival is kapcsolatban volt. A Burgtheater színésznőjéhez fűződő kapcsolata, korabeli híresztelések szerint Erzsébetnek volt köszönhető, hogy férje ne legyen egyedül, míg Erzsébet utazgat a nagyvilágban. A vele folytatott viszonya azonban már birodalom szerte ismert volt.

Házassága, gyermekei

1853-ban Erzsébet elkísérte édesanyját és nővérét, Ilona hercegnőt Bad Ischlbe, Zsófia Friderika fő hercegnéhez (aki anyai nagynénje volt), hogy találkozzanak unokatestvérükkel, Ferenc József császárral, aki Ilona hercegnőt szándékozta feleségül venni. Ferenc József azonban Ilona helyett Erzsébet hercegnőt választotta.

Erzsébet és az ifjú uralkodó eljegyezték egymást és 1854. április 24-én este hét órakor Bécsben összeházasodtak. Négy gyermekük született:

• Zsófia Friderika (1855–1857), kisgyermekként meghalt.
• Gizella (1856–1932), aki Lipót bajor királyi herceg felesége lett.
• Rudolf (1858–1889), aki Stefánia belga királyi hercegnőt vette feleségül.
• Mária Valéria (1868–1924), aki Ferenc Szalvátor főherceghez ment feleségül.

Házasságuk nem volt boldog, Erzsébet sok időt töltött távol Bécstől (és anyósától). A családot tragédiák sora sújtotta. Elsőszülött kislányuk alig kétévesen meghalt.

Trónörökösök hada

Ferenc József családját sok tragédia érte, amely nemcsak egy személy, hanem egy ország tragédiáját is jelentette. Ferenc József egyetlen fia, Rudolf trónörökös öngyilkosságot követett el a mayerlingi vadászkastélyban, miután megölte szeretőjét, a 17 éves Vetsera Mária bárókisasszonyt. Feleségét, Erzsébetet egy anarchista merénylő, Luigi Lucheni ölte meg Genfben.

Rudolf főherceg halála után az örökösi sorrendben Ferenc József legidősebb testvére következett volna, Ferdinánd Miksa főherceget, akit III. Napóleon segített Mexikó trónjára, őt azonban 1867-ben Mexikóban a felkelők kivégezték. Neki feleségétől – az özvegységében megőrült Sarolta belga királyi hercegnőtől – nem született gyermeke, így a császár második legidősebb öccse, Károly Lajos főherceg következett, aki 1896-ban bekövetkezett haláláig volt a trón örököse. Ekkor az ő fiai jöttek szóba; először Ferenc Ferdinánd, aki 1914-es meggyilkolásáig maradt a trón örököse. Ferenc József nem volt szívélyes viszonyban a vele eltérő nézeteket valló unokaöccsével. Amikor vezető katonai körök nyomására a császár bizonyos területeken teret engedett az ifjú Ferdinándnak, ez számos konfliktushoz vezetett. Ferenc József azt sem bocsátotta meg neki, hogy trónörökösként rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófia grófnővel. A császár nyilatkozata, amit szarajevói merénylet után tett, arról tanúskodik, hogy halálukat Isten büntetéseként fogta fel. Ferenc Ferdinánd házasságából két fiúgyermeke is született, ők azonban ki voltak zárva a trónöröklésből, mert Ferenc József csak ezzel a feltétellel engedélyezte a szülők morganatikus házasságát. 1914-ben a következő trónörökösre került sor. Ferenc Ferdinánd legidősebb bátyja, a „Szép Ottónak” is nevezett Ottó Ferenc főherceg már 1906-ban meghalt, ezért az ő legidősebb fia, Károly főherceg lett a trónörökös. 1916-ban, Ferenc József halálakor ő örökölte a Monarchia trónját.

Merényletek Ferenc József ellen

Ferenc József személye ellen hosszú élete során hét merényletet követtek el. Ezek közül az elsőt, 1853-ban Libényi János magyar Fejér megyei szabósegéd kísérelte meg. ^[8] 1853. február 18-án tört Ferenc József életére, amikor a császár szokásos sétájának útvonalán a Kärtnertor bástyasétányon időzött, amikor kihajolt a bástya mellvédjén, hogy a lent gyakorló katonákat megfigyelje. Ekkor lépett elő Libényi és késével hátulról nyakon szúrta. Kísérlete O’Donnel Miksa őrnagy, szárnysegéd és Ettenreich József bécsi mészáros közbelépése miatt sikertelen volt, a császár kisebb sérülésekkel megúszta a támadást. Életét azonban nem csak a gyors közbelépésnek köszönhette, ugyanis Libényi a kemény zubbonygallért találta el, amin megcsúszott a kés. Ez nagyban hozzájárult életben maradásához. Ferenc József ágynak dőlt, és egy ideig attól kellett tartani, hogy a szeme világát is elveszíti. Libényi merénylete a nyílt ellenállás egyik megnyilvánulása volt.

1910-ben újra merényletet kíséreltek meg ellene. Ferenc József Bosznia-Hercegovinába látogatott, ahol egy Bogdan Zerajic nevű diák egészen közelről akart rálőni. De mint később mesélte, megilletődött az öregember arcának méltóságától és nem húzta meg a ravaszt. Később, ugyanez diák megkísérelte lelőni Marijan Varesanint, Bosznia-Hercegovina tartomány kormányzóját, majd maga ellen fordította a fegyvert.

Ferenc József jelleme és életvitele

Munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata egyaránt legendás volt. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatív, gondolkodását a birodalmi szellem hatotta át, és sosem értette meg a 19. század végének nemzeti mozgalmait. Merevsége ellenére meglepő módon képes volt alapvető változtatásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében ez szükséges. Példa erre az 1867-es kiegyezés Magyarországgal, az alkotmányosság elfogadása (bár a hadsereg feletti rendelkezés jogához mindvégig ragaszkodott), vagy az általános választójog bevezetése az osztrák tartományokban 1907. január 26-án.

Nevelést a vasakaratú édesanyja, Zsófia irányította, a gyenge jellemű apa nem volt megfelelő példakép, igazi hatást a katonai oktatók tettek rá. Ferenc József vonzódott a katonás életmódhoz és ruhákhoz (egész életében egyenruhában járt), hadgyakorlatokhoz. A hadsereggel egynek tekintete magát, míg a kiegyezés után sem mondott le a hadsereg vezére címről. Általános felkészültségének hiányát és gyenge ítélőképességét az okmányok gondos tanulmányozásával, megbízható emlékezőtehetségével és emberismeretével igyekezett egyensúlyozni. Mindig jól tájékozott volt, követeinek jelentését alaposan tanulmányozta, ezért hivatalnoki kara a pontosság és megbízhatóság mintaképének tartották. Mivel a külügyeket tekintette különösen magáénak, ezért az az ellen irányított kritikákat, saját személye elleni kritikaként értelmezte. Uralkodása elején tisztelték, de nem volt népszerű, élete végére azonban elismerték a soknemzetű Monarchia egyben tartására irányuló munkáját.

A 18 évesen trónra kerülő Ferenc József nem folytatta tanulmányait, mert ez ellenkezett méltóságával. Erős volt a felsőbbrendűség tudata, ezt jól példázta, hogy ritkán fogott kezet bárkivel, de ha mégis, kizárólag nemesemberrel. Irodájában külön lista volt arra vonatkozóan, hogy kivel tegeződik, ezen a listán kizárólag uralkodóházak tagjai szerepeltek, de családtagjai közül is csak alig 30-40 ember. Szigorúan megkövetelte a sok százados spanyol etikett betartását. A polgári személyek kizárólag csak frakkban, fekete mellényben és nyakkendőben léphettek elé, ha sürgősen hivatott valakit, külön jelezte, hogy ezek a formalitások kivételesen elhagyhatók. Formatisztelő hagyományőrzése bizalmatlanná tette az újkor vívmányai iránt. A vasutat még igen, de a gépkocsit vagy a telefont már nem használta, és a gépírást is igen sokára és csak bizonyos ügyiratoknál tűrte meg.

Életének utolsó 40-50 évében meghatározott rendszer szerint élt. Nyáron hajnali négy, télen öt órakor kelt, megborotválkozott, majd elfogyasztotta szerény reggelijét, ami általában egy pohár tej volt. Ezután hét óráig leveleket írt vagy az előző napról megmaradt ügyekkel foglalkozott. Hét órakor kérte a kabinetirodák, a császári titkárságok és a hadsereg által aznapra előkészített felterjesztéseket, majd 10 óráig megjegyzésekkel gondosan ellátva visszaküldte azokat. Ezután fogadta a főhadsegédjét, a kabinetfőnököket és másokat, majd átfutotta az általa egyetlen olvasásra méltónak ítélt sajtóterméket, a hivatalos osztrák kormánylapot, a Fremdenblattot.

Ha a kérelmezők meghallgatásával végzett 12 óra előtt, rövid sétát tett a Burg egyik kertjében. Délben elfogyasztotta ebédjét, mely tésztafélékből és húsételekből (pénteken a böjt miatt halból) állt, ehhez Spattenbrau sört, vagy tokaji bort fogyasztott. Ebédje után tartotta a hivatalos kihallgatásokat, ahol minisztereket, főhercegeket és katonai parancsnokokat fogadott. Három óra körül intézte el a délutáni postát, elolvasta a kivonatolt újságjelentéseket és a kevésbé fontos katonai és polgári előterjesztéseket. Öt órakor megvacsorázott (estebédelt), előtte, ha maradt ideje, a schönbrunni kastély parkjában sétált. A kora esti étkezés után elolvasta a Fremdenblatt esti számát, majd az esetlegesen elmaradt ügyekkel foglalkozott, végül nyáron 8, télen 9 óra tájban nyugovóra tért. Minden hétfőn és csütörtökön általános kihallgatásokat tartott. Ha távol maradt a hivatali élettől, Bad Ischlben pihent. Itt hódolhatott kedvenc szenvedélyének, a vadászatnak is.

Ferenc József jelmondata: Viribus unitis (Egyesült erővel) Bécsben a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Forrás: http://tortenelemklub.com, Harmat Árpád Péter

Szerk.: NETWORK Budakeszi Klub> Magyarságunk a lélek él vezetője: Szathmáry Olga

Felhasznált irodalom:

• Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978
• Glatz Ferenc (szerk): Magyarok Európában III. Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867 Háttér lap- és könyvkiadó Budapest, 1990
• A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy), 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003
• Nagy József: Magyarország története (1849-1918) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995Tanárképző főiskolák, egységes jegyzet
• Szekfű Gyula: Rövid magyar történet 1606-1939 Osiris Kiadó, Budapest, 2002