Köröstárkány

Anonymus szerint a honfoglaláskor Töhötöm

és unokája telepedett meg nemzetségével

(1919 április 19. emlékmű Köröstárkány - Köröstárkány erdélyi műemlék. A falu központjában, a templom mellett található emlékművet az 1919 áprilisában a román csapatok által elkövetett tömeggyilkosság 80. évfordulóján, 1999-ben avatták fel. )

1919 nagypéntekén a partiumi Köröstárkányban és Kisnyégerfalván a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulatok majdnem száz magyart gyilkoltak meg a két faluban. 81 köröstárkányi és 17 kisnyégerfalvi lakos lett az áldozata a vérengzésnek. A román katonák együtt a hozzájuk csatlakozott, környékbeliekből álló félkatonai alakulatokkal április 19-én erőszakkal a templom elé terelték a házaikból kikergetett lakosokat, ahol aztán géppuskákkal mindenkit lemészároltak aki nem tudott elmenekülni. A tárkányi lakosok gyűjtésének eredményeképpen 1999-ben sikerült a mészárlásnak valamint az első és második világháború tárkányi áldozatainak emléket állítani.

a Fehér- és Fekete-Körös,a Tisza

a  valamint az erdélyi hegyek

közötti vidéken.

Köröstárkány: Fekete-Körös partján, Nagyváradtól 65 kilométerre délkeletre, Belényestől 4 kilométerre délre helyezkedik el. A Párciumhoz tartozó régió.

Az 1910-es népszámlálás szerint 1483 lakosából 1453 magyar, 29 román, 1 német volt.

A 2002-es népszámlálás szerint, Köröstárkánynak 1188 lakosa volt, ebből 1161 magyar, 24 román és 3 cigány. Köröstárkány a Fekete-Körös menti települések közül a legmagyarabb. Lakosságának 98%-a magyar és 2%-a román.

A Fekete-Körös völgy lakosságának túlnyomó része ma román nemzetiségű, és csak kis részben magyar. A történelem folyamán azonban az első települő nép a magyar volt.

Anonymus szerint a honfoglaláskor Töhötöm és unokája telepedett meg nemzetségével a Fehér- és Fekete-Körös, a Tisza valamint az erdélyi hegyek közötti vidéken.

Tárkány feltehetőleg 1000-1050 óta létezik. Alapítói minden bizonnyal székely gyepűőrök voltak.

A tatárjárást átvészelt Rogerius, nagyváradi kanonok, Siralmas ének című művében találkozunk körös-völgyi települések nevével: „Tamásda a Fekete-Körös partján fekszik, hol a Tőz vize beleömlik.”

Lakosságát 1241-ben a mongolok irgalom nélkül kiirtották.

Olyan Fekete-Körös völgyi és melléki települések nevei, mint például Solymos, Gyanta, Szigeti, Jánosd, Székelytelek már 1213-1217 között szerepelnek a váradi Regestrumban. (A Regestrum a váradi káptalan előtt zajlott peres ügyek írásba foglalása 1208-1231-ig.) Itt még nem jegyzi meg Tárkány falut, de ez csak a peres ügyek hiánya miatt történhetett meg, mert, minden bizonnyal, a falu a többi községgel egyidős.

Köröstárkány is annak köszönheti a fennmaradását, a többi községhez hasonlóan a mongolok támadása idején, hogy sűrű erdőségekkel volt körülvéve. A nagy veszélyt jelentő mongoloknak semmi és senki sem állhatott útjába, s csak az menthette meg életét, aki, mint Rogerius is, az ősrengetegbe vetette magát. Ezek az egész Fekete-Körös völgyét betöltő erdőségek a múlt század közepéig fennállottak, s a községek az erdőkben szigetszerűen voltak elszórva. A mongolok az itt bujdosó lakosságot valószínűleg nem sok sikerrel nyomozhatták, s ennek köszönhető, hogy a váradi Regestrumban is felemlített Fekete-Körös völgyi falvak túlélték ezt a rettenetes időt.

Ebben az időben azonban nemcsak a fent említett községek léteztek, hanem sokkal több, de ezek ősiségét oklevelekkel nem lehet kimutatni, mert a sok százados harcok és pusztítások nemcsak írott emlékeket semmisítettek meg, hanem azon hiteles helyeket is, ahol ezek esetleg fennmaradhattak. A történelemi kútfők híján azonban segít a néprajz-tudomány, s a helységnevek sok kideríthetetlennek hitt kérdést megvilágosíthatnak.

Az első írásos emléket az 1332-1337-ből legteljesebben fennmaradt pápai tizedlajstrom képviseli. A pápaság által szedett tized a keresztes hadjáratok megszervezését célozta. Benne megemlíti Tárkányt, mint egyházas községet. A név ugyanaz, csak ebben az időben az írása volt más-más. 1332-ben Tharkand, 1333-ban Thurkan, Tharkan 1335-ben, és az 1336 évi tizedlajstromban Tarkun néven említik. Csak 1587-ben találjuk először Tárkány néven, amikor is az erdélyi fejedelem tulajdona volt.

Scolari András püspök levelében is találkozunk vele, mint magyar községgel, 1422-ben. 1478-ban már szőlőművelésről is találtak feljegyzéseket.

A váradi püspökség nagy földterületeket birtokolt a Fekete-Körös völgyi települések határaiban. A 16. században a püspökség elpusztult, és így Belényesnek, és a környező falvaknak megszűnt minden kapcsolata Váraddal. A 16. század végén az erdélyi fejedelmek birtokába került területeket módosabb családoknak adományozták. Ezek a családok viszont nem sokáig birtokolták a földterületeket, mert a 17. század vége felé ismét visszakerült régi birtokosa, a püspökség kezére.

Tárkány régi temploma 1575-ben épült. 1600-ban már református község. Ekkor, 1587-ben találjuk először mai nevén említve a falut. Valószínűleg a fejedelmek alatt erdélyi papok reformálták, mert az egyházi szokások ma is erdélyiek.

A Fekete-Körös völgyének alsó része – Tenke és Magyarcséke központtal – a középkorban szinte teljes egészében magyarlakta terület volt. A völgy felső részén pedig, ami ma közigazgatásilag két nagyobb központra oszlik: a belényesire és a vaskohira, több román falu létezik, mint amennyi magyar. Köröstárkány is itt helyezkedik el, Belényestől körülbelül 4 kilométerre.

(Lesi-tó a  körösök vidékén)

A felső-vidéket földrajzi helyzete miatt a török és tatár csapatok nem támadták, de az alsó részen élő magyar lakosság osztozott az Alföld sorsában.

A csaták nyomán rendre el-elfogyó magyar lakosságot a román nemzetiségűek váltották fel. A nagyobb összefüggő magyar nyelvterületeket és a szórványokat azonban nem tudta beolvasztani. Egy ilyen szigete maradt meg a magyar társadalomnak Köröstárkányban, ami ma sem veszítette el identitását.

Tárkányhoz tartozott hajdan a 17. században alapult Tárkányka is, ami ma a köröstárkányi községet alkotó négy falu egyike.

1777-től Mária Terézia dekrétuma alapján az erősödő román görög katolikus egyház váradi püspöksége kapja meg a belényesi „Doménium” birtoklási jogát, és ezzel együtt a tárkányi, addig a fejedelem tulajdonában lévő földterületeket.

A 16. század végén Tárkány a töröknek hódolt. Ezért az ellenség nem pusztította, de ennek ellenére sok csapás éri. 1738-ban a pestis fel év alatt kilencvenkilenc felnőttet vitt el. Ekkor ez a lakosság fele volt. Az 1836. évi kolerában harmincnégy, az 1873. éviben pedig százharminchárom lélek pusztul el az anyakönyvi adatok szerint. Ugyanilyen arányú volt a pusztulás más szomszédos községekben is.

1886-ban, K. Nagy Sándor, Bihar vármegye földrajza című művében jegyzi fel a következőket: „Tárkány székely eredetű szorgalmas lakosokkal van tele, kiknek öltözete és beszédmódja is igen sajátságos és érdekes.”

1899-ben Győry József tárkányi pap írja a tárkányiakról, hogy  Erdélyből  Székelyföldről telepítette  Bethlen Gábor fejedelem a Benedek, Mikló, Szatmári és Antal családok első őseit 1614-ben, egyszersmind nemességet adott nekik, és kiváltságlevelében a községet Nagytárkány városnak nevezi el.

1919. áprilisa 

1919. április 15-én megkezdődött a román csapatok offenzívája a Técső-Szatmár-Csucsa vonalon. A Székely Hadosztály, az egyetlen rendezett és akcióképes magyar fegyveres erő létszámbeli hátrányban, súlyos vereségek árán felvette a harcot a Fekete-Körös völgyében előrenyomuló ellenséggel. E harcokból a tárkányiak is kivették részüket a Verbőczy-zászlóalj oldalán, amely az ellenség túlereje elől lassan vonult vissza, egészen a Köröstárkány-Kisnyégerfalva vonaláig.

Április 18-án jött a hír, hogy a vörös csapatok a csucsai frontról megfutamodtak, így a Fekete-Körös völgye tarthatatlan csapdává vált. A bekerítéstől fenyegetett Verbőczy elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé, emiatt a két magyar falu fedezék és oltalom nélkül maradt.

Április 19-én lett Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva fekete napja. A bevonuló román félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt román civilek vérfürdőt rendezve kirabolták a falut. Összesen 91 tárkányit gyilkoltak meg. Az áldozatok között találni lehetett nőt, férfit, öreget, fiatalt, de még vakot és süketet is. Válogatás nélkül öldököltek. Volt, ahol egész családok tűntek el, de olyan is előfordult, hogy megcsonkították áldozataikat, vagy, hogy élve temettek el embereket. A menekülők közül sokaknak a szomszédos Várasfenes falu román lakossága adott menedéket .

Köröstárkány határában egykor malomköveket fejtettek, és innen szállították a fazekasok által használt mázolóköveket is.

Forrás: Wikipedia

Képek: Internet, Köröstárkány

Szerk.: Szathmáry Olga Ottiia