Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetségbe hívunk minden magyar érzelmű magyar

és nem magyar nyelvű testvérünket!

KÖZLEMÉNY

Magyarország Alkotmánya nem csak ... egy törvény

/a parlament nem nemzetgyűlés/

2011. január 9.-én elfogadott és kiadott Felhívással (mely alább látható) elindult a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetségek szervezése 9 fővel mely 2011. január 29.-én tovább bővülve számos magánszemélyt és 13 szervezetet tudhat maga mellett.

A mai sajtótájékoztató mintegy 40 személy részvételével zajlott és 11 órától 13 óráig tartott, mire minden kérdésre válasz született.

Felhívás!

1. Magyarországnak van Alkotmánya, mely hosszú évszázadokig, 1944. március 19.-ig, a német megszállásig (de facto) hivatalosan is érvényben volt és (de jure) alapjogi értelemben érvényben is van.

2. Nem "alkotmányozni" kell, hanem a magyar nemzettestet védelmező történelmi magyar Alkotmányt kell helyreállítani.

3. Sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozás (így jelenlegi kormány vagy országgyűlés) nem alkotmányozhat. Törvénytelenség jogot nem alapít.

Minden magyar érzelmű személyt, helyi közösséget, szervezetet, mozgalmat, nemzetfenntartó erőt történelmi alkotmányunkat helyreállító szövetségek létrehozására hívunk.

A szövetség elsőrendű célja, hogy elősegítsék a történelmi alkotmányos jogrendünk érvényre jutását, továbbá a hazai alap és közjogrendszer viszonyainak hiteles és valóságos bemutatásán keresztül, annak mind szélesebb körű megismertetését minden magyarral.

Ezen feladatokat az a történelmi és közgondolkodási helyzet indokolja, hogy a jelen állapot szerinti csorbult és korlátozott jogokkal szemben, törvényes történelmi léptékű valós jogait minden magyar és mindenki, aki a Szent Korona tagja megismerhesse, s a jövőben ismét mind önállóan, mind együttesen, szabadon és teljességében (azaz a kötelezettségek és jogok összhangjában) gyakorolhassa, hogy minden magyarnak, s mindenkinek e Kárpát Hazában a jogai újból teljességet nyerjenek.

Hagyományainkra, természetes alapra, a településekre épülő társadalomszervezést - melynek örökét a Székelyföldön ma is élő "székek" őrizték meg - tekintjük alapvetőnek, továbbá a már meglévő vagy alakuló közösségekkel kívánunk szövetségre lépni.

A szövetség a Felhívásban és a Rendi Gyűlés Követelésében megfogalmazott irányelvek alapján a magyar történelmi "Szent Korona Alkotmány" érvényre juttatására szerveződő nyitott társadalmi közéleti szövetségként kíván működni mindaddig, míg Magyarország alkotmányos jogfolytonossága (de facto) helyre nem áll. A szövetségnek tagja lehet bárki, mind magánszemélyként, mind társadalmi szervezetként, aki a Felhívásban is rögzített alapvető követeléseket elfogadja és hajlandó ezért folyamatosan dolgozni is.

A szövetség tagjai kizárólag mellérendelten, a csatolt felhívásokkal egyetértőket és aláírókat egyenrangú félként befogadva, a történelmileg már bizonyított "székiség" elveit érvényre juttatva működik. Így, tehát e szövetségnek nincs és nem is lehet vezetése, csak választott szószólói és tevékenységét szervező összehangolói vannak.

A szövetség által tett Felhívás és említett részletezéseinek és értelmezéseinek bárminemű megváltoztatására kizárólag a mindenkori szövetségi teljes "tagság" jogosult.

A Szövetség a lehető legteljesebb és legodaadóbb módon kíván együttműködni a Magyarok Világszövetségével, döntéseiben és munkájában vezetésének véleményét, állásfoglalásait igyekszik minden tekintetben figyelembe venni.

Alkotmány-helyreállító Szövetségbe hívunk tehát minden társadalmi szervezetet és személyt, akik tudják, vagy csak érzik, hogy Magyarországnak most kell visszatérnie arra az útra, ahonnan letérve piaci termékké válhatott az, amitől magyar a magyar! A föld, a víz, a levegő, a napfény és minden, ami abban van. Minden, azaz az is, amit nem ember teremtett, de tákolt törvények alapján bárkik is, idegenek, jövevények is pénzzel vagy szerződéssel nemcsak hogy elbitorolhatnak, de még saját tulajdonuknak is mondhatnak.

Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetségbe hívunk minden magyar érzelmű magyar és nem magyar nyelvű testvérünket napkelettől napnyugatig, akik még ismerik a Jus resistendi-t!

A szövetség szervezése jelenleg a Felhívásban is látható megosztásban folyik. A helyi alkotmány-helyreállító szövetségek ideiglenes szervezési titkárságai:

Budapest és Kelet-Magyarország (Budapest, Duna-Tisza köz, Tiszántúl, Erdély)
társadalmi és tagszervezeti koordináció: e-mail: marevosz2011@gmail.com

Nyugat-Magyarország (Őrvidék, Dunántúl, Délvidék, Felvidék, Kárpátokon kívüli területek)
társadalmi és tagszervezeti koordináció: e-mail: fejerszovetseg@gmail.com

Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség

Sajtó Iroda
atahsz.sajto@gmail.com

Budapest, 2011. február 15.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A Magyarok Szövetsége állásfoglalása

Állásfoglalás

Pusztuló nemzetünk megmaradásának, magára találásának és fölemelkedésének alapfeltétele a történeti alkotmány megbecsülése, a jogfolytonosság helyreállítása

Mit jelentett a magyar történelemben az alkotmányozás?

Legtöbbször éppen a méltó választ jelentette a nagy fenyegetésekre... A biztonságos jövendő felé vezető út megépítését jelentette.

Forduljunk tanulságért a magyar történelemhez:

Nem vé­let­len, hogy a ma­gyar ren­dek­nek a Szent­ko­ro­na-tan vé­del­mé­ben, an­nak misz­­té­ri­u­má­ban meg­va­ló­su­ló egy­sé­gét a Habs­burg-kor­szak év­szá­za­da­i­ban az a rém­álom szi­lár­dít­ja meg, hogy a ma­gyar ki­rály el­len­sé­gé­vé vál­hat a ma­gyar ál­lam­nak.

Ek­kor, a XVI. szá­zad har­ma­dik év­ti­ze­d­é­ben kü­lö­nös do­log tör­té­nik: mind a fő-, mind a köz­ne­mes­ség ab­ba­hagy­ja a ve­ze­tő sze­re­pért fo­lyó har­cot, s egy igen erős ha­ta­lom­nak ad­ja át a ve­ze­tést. Ez az erős ha­ta­lom a ma­gyar köz­jog. A köz­jo­gi tan­ná vált Szent­ko­ro­na-esz­mé­vel, a Szent­ko­ro­na-tan­nal le­győz­he­tet­len­né erő­sí­tett köz­jog. Tör­té­nel­münk­ben ezu­tán is meg­ha­tá­ro­zó­ak a gaz­da­sá­gi és ka­to­nai erő­vi­szo­nyok, de leg­meg­ha­tá­ro­zóbb a köz­jog. A ma­gyar tör­té­ne­lem ettől kezd­ve tu­laj­don­kép­pen a XX. századig a köz­jog tör­té­ne­te, il­let­ve a Szent­ko­ro­na-tan tör­té­ne­te. A köz­jo­gi küz­del­mek tör­té­ne­te. S ha nem így lett vol­na, a ma­gyar ál­lam va­ló­szí­nű­leg már a XVI. szá­zad­ban meg­szű­nik lé­tez­ni.

Miért mondhatjuk, hogy a régebbi magyar történelemben áldásos szerepe volt a közjognak? Elsősorban azért, mert a tör­vény­sér­tés jo­got nem ala­pít el­ve alap­ján a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben min­dig hely­reállt a jog­foly­to­nos­ság, ami annyit je­len­tett, hogy az abszolutizmus meg­szű­né­se után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzet­gyűlésen meg nem tör­téntté nyil­vá­ní­tottak min­dent, ami az ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén a lát­szat-tör­vény­ho­zás te­rén tör­tént. Könnyen bizonyítható, hogy a Mohács utáni nehéz évszá­zadokban a magyar államiság azért maradt meg, mert eleink a jogfoly­tonosságot sohasem mulasztották el helyreállítani.

Jogfolytonosságot állított helyre a magyar nemzet I. Lipót korában (1687-ben), II. József után (1791-ben), 1867-ben, 1920-ban. A jog­foly­to­nos­ság a ma­gyar köz­jog múlt­já­nak, je­le­né­nek és jö­vő­jé­nek leg­fon­to­sabb kér­dé­se.

1944 már­ci­u­sá­ban kül­föl­di ha­ta­lom - a né­met har­ma­dik bi­ro­da­lom - erő­szak­kal vonta ki Ma­gyar­or­szá­got a Szent Ko­ro­na vé­dő­bol­to­za­ta alól, de az 1945. évi nem­zet­gyű­lés bizonyára min­dent meg­tett vol­na, hogy ugyan­úgy ha­tá­roz­has­sa meg a jö­ven­dő Ma­gyar­or­szá­ga po­li­ti­kai éle­tét, mint az 1920. évi nem­zet­gyű­lés. De 1945-től 1990-ig a Szovjetunió hadseregének a fenyegető jelenléte tette le­he­tet­len­né Ma­gyarorszá­gon a tör­vé­nyes jog­al­ko­tást. (1946-ban az ál­lamforma-vál­tozást elrendelő törvénycik­ket már Sztálin parancsára terjesztik elő.)

Az 1944 márciusában meg­szakadt jog­folytonosságot ezért 1990-ben lehetett volna helyre­állítani. Ám a rend­­szer­vál­toz­ta­tás hangadói a jog­foly­to­nos­ság je­len­tő­sé­gét nem tud­ták fel­fog­ni: nem ál­lí­tották hely­re a jog­foly­to­nos­sá­got, el­fo­gad­ták azt a ké­nyel­mes­nek tű­nő meg­ol­dást, hogy a tör­té­nel­mi ma­gyar alkotmányjog he­lyét to­vább­ra is a szin­te öt­let­sze­rű­en köl­csön­zött és öt­let­sze­rű­en - és per­sze gyak­ran - vál­toz­ta­tott ide­gen jog fog­lal­ja el.

A jogfolytonosság tagadása, a szerves jogfejlődés eredményeinek semmi­bevétele nagy károkat okozhat. Egy hasonlat talán rávilágít a kérdés sú­lyos­ságára: a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkot­mány helyett az idegenből kölcsönzött ún. chartális alkotmány vá­lasz­tása olyan, mint az emberi szervezet esetében az ere­deti szerv ön­kényes és önkéntes kicserélése műszervre...

Nagyon sok kérdéssel összefügg a jogfolytonosság helyre­állításá­nak az elma­ra­dása. Az egyik legsúlyosabb ezek közül: a magyar nemzet elsősorban a magyar ha­gyo­mányokat legjobban őrző föld­műves réteg - a meg­alá­zott, kifosz­tott falusi magyar­ság - megerősödése által va­lódi győztes­ként kerülhetett volna ki a rendszervál­toz­tatás küzdelmeiből, ha nem ma­rad el a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sa, hisz a tör­ténelmi magyar al­kotmány megakadá­lyozta volna az élelmiszeripar privatizációját (kül­földi versenytársaknak való átját­szását), valamint a spekulánsoknak kedvező kárpótlási törvényt. Első­sorban e kettő­nek a következmé­nye, hogy a magyar földnek és a magyar földműves munkájának nincs értéke.

A magyar élet minőségében a nagy változás a második világháború után kez­dődött. Megkezdődött a magyar nemzeti öntudat silányosodása, és ez az 1990. évi rendszervál­toztatás után tovább folytatódott. Miért? Mert a magyar nemzet nem hallgatott önvédelmi ösztönére, és elmulasztotta hely­reállítani a jogfolytonosságot a történelmi magyar állammal.

A ma­gyar nem­zet­nek nem szabad ép­pen azt a meg­ol­dást vá­lasz­ta­nia, amelyik együtt jár mind­an­nak a ta­ga­dá­sá­val, ami múlt­já­ban ér­té­kes. Ra­gasz­kod­nia kell a sa­já­to­san ma­gyar köz­jog­hoz, a tör­té­nelmi ma­gyar al­kot­mány­hoz, a Szent Ko­ro­na ta­ná­hoz - sem­mi más­ra, mint ön­vé­del­mi ösz­tö­né­re hallgatván, s kije­lentvén, hogy ami tör­té­nel­me so­rán a leg­ve­szé­lye­sebb hely­ze­tek­ben min­dig meg­men­tette, az nem meg­sem­mi­sí­ten­dő, nem ki­cse­ré­len­dő.

Valamennyiünk felelőssége, hogy hagyományainkhoz méltóan küzdjünk a jogfolytonosság helyreállításáért.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Jogfolytonosság helyreállítása
Magyarok Szövetsége állásfoglalás

A magyar nemzetnek történelmi lehetősége van visszatérni ezeréves történeti alkotmányához.

A Magyarok Szövetsége ebben látja a magyar nemzet biztonságos jövendőjének megteremtését.

Szövetségre hívunk mindenkit, aki egyetért a jogfolytonosság helyreállításával.

Magyarok Szövetsége

Már csatlakoztak: http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=csatlist
Csatlakozás ITT: http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=jogfolyton
levélben: msz.jogfolytonossag@gmail.com

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kocsis István:
Az alkotmányozás, illetve a jogfolytonosság-helyreállítás időszerű kérdései

1. Mit jelentett a magyar történelemben az alkotmányozás?

Legtöbbször éppen a méltó választ jelentette a nagy fenyegetésekre... A biztonságos jövendő felé vezető út megépítését jelentette.

Ke­mény, hosszú, de sikeres köz­jo­gi küz­de­lmeket kellene itt bemutatnunk, de ehhez nincs terünk. Elégedjünk ezért meg az újkor legnagyobb magyar királya, Mátyás törvényhozó szerepének a felidézésével.

1. Mátyás király példája

Az 1486. évi or­szág­gyű­lé­sen Má­tyás ki­rály kez­de­mé­nye­zé­sé­re olyan tör­vé­nye­ket fo­gad­nak el, ame­lyeket méltán nevezhetünk rejtélyeseknek. Hisz e törvényekből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Mátyás, mint király felfog­hatatlan céltuda­tossággal küzdött a királyi hatalom gyön­gítéséért... Igen, döbbenetes, már-már felfoghatatlan, hogy mire készteti Má­tyás ekkor az or­szággyűlést, milyen törvények megal­ko­tására!

Nagy jelentősége volt bizony már annak is, hogy Mátyás hagyta, hogy elvegyék tőle a nádor kinevezé­sének jogát: hogy sugal­mazta a törvénycikket, mely szerint a ná­dor többé nem kinevezendő, hanem vá­lasztandó, mégpedig az országgyűlés által. De "eltűrte" azt is, hogy a rendek által választott nádor kezében rendkívül nagy ha­ta­­lom össz­pon­­tosuljon. Nem marad el jelentőségben mind­ezek mögött az or­szág­gyűlés és a vármegyei közgyűlés hatáskörének a bővítése. Az 1486. évi dekré­tum 60. tör­vénycik­kének pedig felmérhetetlen a je­lentősége. E törvénycikkben a várme­gyei ispánok, illetve alispánok kine­vezéséről és beiktatásá­ról van szó, azaz­hogy sokkal többről. Tör­vényerőre emelkedett, hogy a főispán többé nem választhat ki bárkit alispán­nak, ha­nem csak az il­lető vármegyéből valamely jeles férfiút, de aki nem a király előtt tesz esküt, mint a főispán, hanem a vár­megye közgyű­lése előtt. És ezzel megszületik a vármegyei önkormányzat!

A Má­tyás ki­rály ko­rá­ban visszafordíthatatlanná vált az a folyamat is, amely során a Szentkorona-eszme kötelező erejű közjogi tanná alakult át. Mintha Mátyás számára nagyon fontos lett volna, hogy méltatlan utódai vagy bárki a jövendő méltatlan tiszt­ségviselői közül ne tudjanak visszaélni a hatalmukkal: ezért a Szent Ko­ro­nát mint jogi személyt a ha­ta­lom tel­jes­sé­ge il­le­sse, tag­ja­i­nak egyi­ke sem - se a ki­rály, se nem­zet, és senki se a nemzet képviseletében -, bizony egyikük se tör­hessen a Szent Korona egész ha­ta­lmára, az­az telj­ha­ta­lom­ra.

A legfontosabb és legnyilvánvalóbb: Mátyás kez­­de­mé­nye­zé­sé­re az or­szág­gyű­lé­s olyan tör­vé­nye­ket fo­gad­ el, ame­lyek a súlyos drámai hely­zetbe jutó ma­gyar nem­zet fenn­ma­ra­dá­sá­nak köz­jo­gi ga­ran­ci­á­i.

Mire tanít tehát minket Mátyás király? Arra, hogy az alkotmányozóknak elsősorban a jövendő gondjain kell tartaniuk a tekintetüket.

Mi lehet tehát a legfőbb célja a mai alkotmányozásnak?

Ha a jövendőben súlyos drámai hely­zetbe jut a ma­gyar nem­zet, akkor fenn­ma­ra­dá­sá­nak, megtörhetetlenségének, megerősödésének legyenek meg a köz­jo­gi ga­ran­ci­á­i.

Más megközelítést vállalva így kell feltennünk a kérdést:

Mit kell tenniük a mai alkotmányozóknak annak érdekében, hogy a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt?

2. Forduljunk tanulságért ismét a magyar történelemhez:

Nem tud­hat­juk, mi tör­tént vol­na, ha a moh­ácsi ka­taszt­ró­fa nem kö­vet­ke­zik be, s ha Mo­h­ács után a ma­gyar ren­dek nem vá­laszt­ják meg Habs­burg Fer­di­nán­dot (is) ki­rály­nak. Le­het, hogy ak­kor va­la­me­lyik Bu­dán szé­ke­lő ma­gyar ki­rály az or­szág ha­tá­ra­it biz­ton­ság­ban tudván, el­szán­ta vol­na ma­gát a köz­jo­gi küz­del­mek ered­mé­nye­i­nek el­tör­lé­sé­re, s ab­szo­lút mo­nar­chi­á­vá ala­kí­totta vol­na át az or­szá­got?

I. Fer­di­nánd az or­szág fő­vá­ro­sát kép­te­len meg­tar­ta­ni, s ké­sőbb (bár si­ke­rül az el­len­ki­rállyal, Szapolyai Já­nos­sal ked­ve­ző fel­té­te­lek­kel ki­egyez­nie) mint a Né­met-ró­mai Bi­ro­da­lom csá­szá­ra nem is akar ma­gyar ki­rá­lyi szék­he­lyén lak­ni: fon­to­sabb szá­má­ra a né­met-ró­mai bi­ro­da­lom, mint a ma­gyar ki­rály­ság; an­nak ér­de­ke­it nem is ren­de­li alá a ma­gyar ki­rály­ság fel­sza­ba­dí­tá­sa nagy fe­la­da­tá­nak, a ma­gyar ren­di al­kot­mányt vi­szont szí­ve­sen fel­szá­mol­ná...

Nem vé­let­len, hogy a ma­gyar ren­dek­nek a Szent­ko­ro­na-tan vé­del­mé­ben, an­nak misz­­té­ri­u­má­ban meg­va­ló­su­ló egy­sé­gét a Habs­burg-kor­szak év­szá­za­da­i­ban az a rém­álom szi­lár­dít­ja meg, hogy a ma­gyar ki­rály el­len­sé­gé­vé vál­hat a ma­gyar ál­lam­nak.

Ek­kor, a XVI. szá­zad har­ma­dik év­ti­ze­d­é­ben kü­lö­nös do­log tör­té­nik: mind a fő-, mind a köz­ne­mes­ség ab­ba­hagy­ja a ve­ze­tő sze­re­pért fo­lyó har­cot, s egy igen erős ha­ta­lom­nak ad­ja át a ve­ze­tést. Ez az erős ha­ta­lom a ma­gyar köz­jog. A köz­jo­gi tan­ná vált Szent­ko­ro­na-esz­mé­vel, a Szent­ko­ro­na-tan­nal le­győz­he­tet­len­né erő­sí­tett köz­jog. Tör­té­nel­münk­ben ezu­tán is meg­ha­tá­ro­zó­ak a gaz­da­sá­gi és ka­to­nai erő­vi­szo­nyok, de leg­meg­ha­tá­ro­zóbb a köz­jog. A ma­gyar tör­té­ne­lem ettől kezd­ve tu­laj­don­kép­pen a XX. századig a köz­jog tör­té­ne­te, il­let­ve a Szent­ko­ro­na-tan tör­té­ne­te. A köz­jo­gi küz­del­mek tör­té­ne­te. S ha nem így lett vol­na, a ma­gyar ál­lam va­ló­szí­nű­leg már a XVI. szá­zad­ban meg­szű­nik lé­tez­ni.

Miért mondhatjuk, hogy a régebbi magyar történelemben áldásos szerepe volt a közjognak? Elsősorban azért, mert a tör­vény­sér­tés jo­got nem ala­pít el­ve alap­ján a ma­gyar tör­té­ne­lem­ben min­dig hely­reállt a jog­foly­to­nos­ság, ami annyit je­len­tett, hogy az abszolutizmus meg­szű­né­se után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzet­gyűlésen meg nem tör­téntté nyil­vá­ní­tottak min­dent, ami az ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén a lát­szat-tör­vény­ho­zás te­rén tör­tént. Könnyen bizonyítható, hogy a Mohács utáni nehéz évszá­zadokban a magyar államiság azért maradt meg, mert eleink a jogfoly­tonosságot sohasem mulasztották el helyreállítani.

Jogfolytonosságot állított helyre a magyar nemzet I. Lipót korában (1687-ben), II. József után (1791-ben), 1867-ben, 1920-ban. A jog­foly­to­nos­ság a ma­gyar köz­jog múlt­já­nak, je­le­né­nek és jö­vő­jé­nek leg­fon­to­sabb kér­dé­se.

A jog­foly­to­nos­ság-helyreállítás pedig leg­ak­tu­á­li­sabb kér­dé­se volt mindig, így a Tri­a­non utá­ni években is a köz­jog­i küzdelmeknek.

1918-ban, Ká­ro­lyi Mihályék ha­ta­lom­át­vé­te­le­kor megszakadt Ma­gyar­or­szá­gon a jog­­foly­to­nos­ság. De az 1920-1926 kö­zötti nem­zet­gyű­lé­sek a jog­foly­to­nos­sá­got hely­re­ál­lí­tották a ma­gyar nem­zet ne­vé­ben.

Az 1920-1926 kö­zötti jogfolytonosság-helyreállító nem­zet­gyű­lé­sek jelentősége

Mi­lyen tör­vé­nyes ala­pon hív­ták össze 1920-ban a jogfolytonosság-helyreállító nem­zet­gyű­lést?

"Al­kot­má­nyunk alap­el­ve­i­nek meg­fe­le­lő­en az 1919. évi au­gusz­tus hó 7. nap­ja óta ala­kult ide­ig­le­nes kor­má­nyok a nem­zet­hez for­dul­tak, hogy a nők­re is ki­ter­je­dő ál­ta­lá­nos, tit­kos, egyen­lő, köz­vet­len és kö­te­le­ző vá­lasz­tó­jog alap­ján vá­lassza meg az aka­ra­tá­nak kép­vi­se­le­té­re hi­va­tott nem­zet­gyű­lést.

A nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­vá­lasz­tá­sok en­nek foly­tán az or­szág mind­azon ré­sze­i­ben megtartatván, ame­lyek­ben a vá­lasz­tást el­len­sé­ges meg­szál­lás le­he­tet­len­né nem tette, a meg­vá­lasz­tott nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lők az 1920. évi feb­ru­ár hó 16. nap­ján Bu­da­pes­ten az or­szág­gyű­lés kép­vi­se­lő­há­zá­nak he­lyi­sé­ge­i­ben egy­be­gyü­le­kez­tek és nem­­zet­gyű­lés­sé ala­kul­tak."

A nem­zet­gyű­lés az 1920: I. t­c.-­ben a ma­gyar ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás tör­vé­nyes kép­vi­se­le­té­nek nyil­vá­nít­ja ma­gát, olyan­nak, amely a ma­gyar tör­té­nelmi al­kot­mány ér­tel­mé­ben az ál­lam­ha­ta­lom gya­kor­lá­sá­nak to­váb­bi mód­ját is jo­go­sult ren­dez­ni.

A tör­vény­ho­zó ha­tal­mat fen­ti tör­vény­cikk sze­rint a nem­zet­gyű­lés gya­ko­rol­ja, de csak ide­ig­le­nes tör­vé­nye­ket hoz­hat. Azok a törvények, amelyeket az 1920: I. tc. alap­ján (mint szük­ség­jog alap­ján) al­kot a "cson­ka" tör­vény­ho­zás (nem­zet­gyű­lés), ad­­­dig ma­radnak ha­tály­ban, amíg az erő­sebb jog, a ré­gi jog (mind­az, ami kor­sze­rű a tör­té­nel­mi al­kot­mány­ból) nem tud ér­vé­nye­sül­ni.

A magyar nemzet jogfolytonosság-helyreállító képviselői leglénye­ge­sebbnek a kö­vetkezőket tartották:

Ha a nép­szu­ve­re­ni­tás el­vé­vel vissza­él­ve bárki személy vagy cso­por­tosulás, akár­milyen szövetség vagy párt ügyes manipulációval rá­ve­het­né a magyar nemzet több­sé­gét még a Szent­ko­ro­na-tan ha­tály­ta­la­ní­tá­sá­ra is, ak­kor nem­csak a jog­foly­to­nos­ság nem len­ne töb­bé hely­re­ál­lít­ha­tó, de min­den tör­vény, a leg­szen­tebb­nek és leg­sért­he­tet­le­nebb­nek ne­ve­zettek is, szá­nal­mas­sá, meg­csú­fol­ha­tó­vá, meg­ta­gad­ha­tó­vá: ne­vet­ség tár­gyá­vá vál­ná­nak.

A jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tói szerint leg­sú­lyo­sab­ban azok vét­keznek a ma­gyar nemzet érdekei ellen, akik a tör­té­nelmi ma­gyar al­kot­mányt, va­la­mint a ma­gyar jog­fej­lő­dés alapelveit semmibe véve, ide­gen jog­ra, il­let­ve jog­el­vek­re hi­vat­koz­nak.

Az ál­lam­fő­kér­dés­ről az 1920: I. tc. még csak a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja ki: "12. §. A nem­zet­gyű­lés ad­dig, amíg az ál­lam­fői ha­ta­lom gya­kor­lá­sá­nak mi­ként­jét tény­le­ge­sen ren­de­zi és en­nek alap­ján az ál­lam­fő tisz­tét tény­leg át­ve­szi, az ál­lam­fői te­en­dők ide­ig­le­nes el­lá­tá­sá­ra a ma­gyar ál­lam­pol­gá­rok kö­zül tit­kos sza­va­zás­sal kor­mány­zót vá­laszt."

A nem­zet­gyű­lés ké­sőbb, az 1921: XLVII. tör­vény­cikk­ben ki­mond­ja a Habs­burg-ház trón­fosz­tá­sát, de azt is, hogy Ma­gyar­or­szág ál­lam­for­má­ja a ki­rály­ság ma­rad.

A jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sá­nak kö­szön­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nem jut­hat ura­lom­ra a fa­siz­mus az or­szág né­met meg­szál­lá­sá­ig. Nem vé­let­le­nül ne­ve­zi John Flournoy Montgomery ko­ra­be­li ame­ri­kai nagy­kö­vet Ma­gyar­or­szá­got oá­zis­nak Hit­ler si­va­ta­gá­ban.

Montgomery egyéb­ként kül­föl­di­ként is fel­is­me­ri a Szent­ko­ro­na-tan je­len­tő­sé­gét, és össze­füg­gést lát a Szent Ko­ro­na ta­na és az ál­ta­la Ma­gyar­or­szá­gon ta­pasz­talt "kor­sze­rűt­len" to­le­ran­cia kö­zött.

Amit még fon­tos­nak tar­tunk hang­sú­lyoz­ni:

A Tri­a­non utá­ni kény­szer­pá­lyá­ján a ma­gyar po­li­ti­ka a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sá­val, a Szent­ko­ro­na-tan meg­be­csü­lé­sé­vel nem­csak a ma­gyar tri­a­no­ni pszi­chó­zis le­győ­zé­sé­nek te­rem­tette meg a fel­té­te­le­it, ha­nem a ma­gyar ál­lam meg­erő­sö­dé­sé­nek, va­la­mint Tri­a­non re­ví­zi­ó­já­nak is. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka ki tud­ta har­col­ni, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú után dek­la­rált és el­fo­ga­dott el­vei a vi­lág­po­li­ti­ká­nak a ma­gyar nem­zet­re is vo­nat­koz­za­nak. 1938 és 1940 kö­zött így szerezhette vissza a Tri­a­non­ban el­vett te­rü­le­tek egy ré­szét. Az et­ni­kai ha­tárt húz­ták meg a ma­gyar nem­zet szá­má­ra. Mind­egy, kik döntőbíráskodtak. Akik döntő­bí­ráskodtak, a Nemzetek Szö­vet­sége he­lyett cse­le­ked­tek: úgy fog­lal­tak ál­lást, ahogy a Nemzetek Szö­vet­ségé­nek kel­lett vol­na ál­lást fog­lal­nia, ha mer ra­gasz­kod­ni az ala­pí­tá­sa­kor meg­hir­de­tett el­vek­hez. (Azért is mind­egy, kik döntőbí­rás­kodtak, mert az et­ni­kai el­vet és az ön­ren­del­ke­zé­si jo­got min­den ko­ra­be­li nagy­ha­ta­lom el­is­mer­te.)

3. A jogfolytonosság helyreállításának kérdése 1990 után

1944 már­ci­u­sá­ban kül­föl­di ha­ta­lom - a né­met har­ma­dik bi­ro­da­lom - erő­szak­kal vonta ki Ma­gyar­or­szá­got a Szent Ko­ro­na vé­dő­bol­to­za­ta alól, de az 1945. évi nem­zet­gyű­lés bizonyára min­dent meg­tett vol­na, hogy ugyan­úgy ha­tá­roz­has­sa meg a jö­ven­dő Ma­gyar­or­szá­ga po­li­ti­kai éle­tét, mint az 1920. évi nem­zet­gyű­lés. De 1945-től 1990-ig a Szovjetunió hadseregének a fenyegető jelenléte tette le­he­tet­len­né Ma­gyarorszá­gon a tör­vé­nyes jog­al­ko­tást. (1946-ban az ál­lamforma-vál­tozást elrendelő törvénycik­ket már Sztálin parancsára terjesztik elő.)

Az 1944 márciusában meg­szakadt jog­folytonosságot ezért 1990-ben lehetett volna helyre­állítani. Ám a rend­­szer­vál­toz­ta­tás hangadói a jog­foly­to­nos­ság je­len­tő­sé­gét nem tud­ták fel­fog­ni: nem ál­lí­tották hely­re a jog­foly­to­nos­sá­got, el­fo­gad­ták azt a ké­nyel­mes­nek tű­nő meg­ol­dást, hogy a tör­té­nel­mi ma­gyar alkotmányjog he­lyét to­vább­ra is a szin­te öt­let­sze­rű­en köl­csön­zött és öt­let­sze­rű­en - és per­sze gyak­ran - vál­toz­ta­tott ide­gen jog fog­lal­ja el.

1990-ben jog­sze­rű­en sem­mi mást nem le­he­tett vol­na ten­ni, mint hely­re­ál­lí­ta­ni a jog­foly­to­nos­sá­got. Miért nem állították helyre? Mi történt a rendszerváltoztatás éveiben? Van-e magyarázat arra, hogy semmibe lehetett venni mindazt, aminek a magyar nem­zet a fenn­ma­­radását kö­szönheti?

(Nehezíti a történetíró munkáját, hogy a rendszerváltoztatás hiteles forrásai - miképpen a Szovjetunió szétesésének hiteles forrásai is - egyelőre hozzáférhetetlenek. És az is nehezíti, hogy a nyilvánosság előtt nem azok szerepeltek, akik a "fordulat" stratégiáját és taktikáját kidolgoztatták, illetve kidolgozták.)

A jogfolytonossághoz va­ló ra­gasz­ko­dásról egyéb­ként senki sem állíthatta volna még csak azt sem, hogy magyar sajátosság. Van angol jogfolytonosság, van spa­nyol jogfolytonosság stb. A XX. század végi rendszerváltozások során helyreállították a jogfolytonosságot Romániában is, sőt Oroszországban is. És ma sem ne­hez­tel a vi­lág sem az an­go­lok­ra, sem a spa­nyo­lok­ra, sem az oroszokra, sem a románokra, mert nem mon­da­nak le a ré­gi közjoguk­kal va­ló foly­to­nos­ság­ról.

A jogfolytonosság tagadása, a szerves jogfejlődés eredményeinek semmi­bevétele nagy károkat okozhat. Egy hasonlat talán rávilágít a kérdés sú­lyos­ságára: a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkot­mány helyett az idegenből kölcsönzött ún. chartális alkotmány vá­lasz­tása olyan, mint az emberi szervezet esetében az ere­deti szerv ön­kényes és önkéntes kicserélése műszervre...

Nagyon sok kérdéssel összefügg a jogfolytonosság helyre­állításá­nak az elma­ra­dása.

Az egyik legsúlyosabb ezek közül: a magyar nemzet elsősorban a magyar ha­gyo­mányokat legjobban őrző föld­műves réteg - a meg­alá­zott, kifosz­tott falusi magyar­ság - megerősödése által va­lódi győztes­ként kerülhetett volna ki a rendszervál­toz­tatás küzdelmeiből, ha nem ma­rad el a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sa, hisz a tör­ténelmi magyar al­kotmány megakadá­lyozta volna az élelmiszeripar privatizációját (kül­földi versenytársaknak való átját­szását), valamint a spekulánsoknak kedvező kárpótlási törvényt. Első­sorban e kettő­nek a következmé­nye, hogy a magyar földnek és a magyar földműves munkájának nincs értéke.

A magyar élet minőségében a nagy változás a második világháború után kez­dődött. Megkezdődött a magyar nemzeti öntudat silányosodása, és ez az 1990. évi rendszervál­toztatás után tovább folytatódott. Miért? Mert a magyar nemzet nem hallgatott önvédelmi ösztönére, és elmulasztotta hely­reállítani a jogfolytonosságot a történelmi magyar állammal.

Bizony, a magyar nemzetnek 1990-ben a Szent­ko­ro­na-tan szel­le­mé­ben, an­nak tan­té­te­lei tisz­te­let­ben tar­tá­sá­val hozzá kellett vol­na kezdenie a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tásához...

Vegyük itt figyelembe a Szent Korona tana bonyolult kérdésköreiből, hogy a valódi hatalommegosztást, a valódi alkotmányosságot, a magyar földtulajdon és a stratégiai fontosságú iparágak védelmét, valamint a mellérendelés elvének az érvényesülését miképpen teszi kötelezővé a Szent Korona tana...

Rövid kitérő a Szent Korona tanának vonatkozó kérdésköreiről

A Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Ő a legfőbb személyiség a magyar közjog bonyolult világában. A Szent Koronában mint az államhatalom alanyában egyesülnek a végérvényesen megosztott törvényhozó és végrehajtó hatalom részesei: a mindenkori király és a mindenkori politikai nemzet. A Szent Koronát mint jogi személyt a hatalom teljessége illeti, sem a király, sem a politikai nemzet nem törhet a Szent Korona egész hatalmára, azaz teljhatalomra. Ezért legfőbb garanciája a Szent Korona a hatalommegosztás véglegességének, az alkotmányosság megtartásának. Senki és semmi nem egyenrangú vele: a király a maga korlátozott hatalmát csak addig tarthatja meg, amíg nem fordul szembe a főhatalom alanyával, a Szent Koronával. A ki­rályt es­kü­je és hit­le­ve­le és a ha­ta­lom­meg­osz­tást ki­mon­dó tör­vé­nyek kö­te­le­zik ar­ra, hogy ne tör­jön ab­ba a ma­gas­ság­ba, ahol a Szent Ko­ro­na mint köz­jo­gi abszt­rak­ció áll.

A királynak (vagy a köztársasági elnöknek mint a király jogutódjának) és a politikai magyar nemzetnek a lehetőségeit következésképpen az határozza meg - és nemcsak akkor, ha a hatalom akarásáról, hanem akkor is, ha például alkotmányozásról van szó! -, hogy a Szent Korona-tanban az is benne van, hogy miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Azt jelenti-e ez, hogy a Szent Korona tana nemcsak a király, hanem a nemzet hatalmát is korlátozza? Igen, azt jelenti. És a gyakorlatban tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkövetnie, amelyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában idegen érdekeket a nemzeti érdekek fölé helyezni. Nem áll jogában szerves jogfejlődés eredményeképpen létrejött történelmi alkotmányát idegenből kölcsönzött alaptörvény-gyűjteménnyel felcserélni...

De a Szent Korona nemcsak közjogi absztrakció, hanem élő organizmus. Test, melynek részei, tagjai vannak. Tagjai mindazok, akik részesei a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak: a király és a politikai magyar nemzet: 1848-ig a nemesség - nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül -, 1848, illetve 1867 után - származásra, felekezeti hovatartozásra és nemzetiségre való tekintet nélkül - az ország minden szavazópolgára. És természetesen mindegyiknek családtagjai, nemre való tekintet nélkül. Így is fogalmazhatunk: 1848-ban, illetve 1867-ben - az 1849-ben megszakadt jogfolytonosság helyreállítása után - mindazon országlakosok a Szent Korona tagjaivá váltak, akik megfeleltek azoknak a követelmények­nek, amelyek feltételei voltak a választójog gyakorlásának. Ma tag­jai mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tag­ja­i­nak.

A Szent­ko­ro­na-tag­ság mi­kép­pen ha­tá­roz­za meg a ma­gyar nép lel­ki éle­tét, ma­ga­tar­tá­sát?

Emlékeztetünk most arra, hogy a ré­gi ko­rok­ban azért volt sok a tör­vény­tisz­te­lő em­ber a Szent Ko­ro­na or­szá­ga­i­ban, mert a Szent­­­­­­ko­ro­na-tan nem az alatt­va­lói tu­da­tot, ha­nem a Szentkorona-tag­ság köz­jogi fogalma megha­tározta felelősségér­zetet, valamint az egyen­­­­­­rangúság és a méltó­ságteljes magatartás kultuszát erősítette: mert az országlakosi maga­tar­tásban a mellérendelés és nem az alá­ren­­delés elvének az érvényesülését segí­tette elő.

A Szentkorona-tagság fogalma összefüggésben van a Szent Korona ­tu­laj­don­jogával, melynek alapelve: minden birtokjog gyö­ke­re a Szent Ko­ro­ná­ban van, kö­vet­ke­zés­képp a bir­tok a Szent Ko­ro­ná­ra száll vissza.

A Szent Korona tulajdonjogának köszönhető, hogy Magyarország területén csak a Szent Korona tagjai (mai szóhasználattal: csak magyar állampolgárok) birto­kol­hattak föld­et.

Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy a király külhonosnak is adományoz­hatott földbirtokot. Sok példát fel tudunk hoz­ni erre. Az ellentmondást annak ismeretében oldhatjuk fel, hogy a külhonos megado­má­nyozása csak akkor vált érvényessé, ha őt a magyar or­szággyűlés honfiúsította: a meg­ado­mányozott tehát csak mint a Szent Korona tagja (mint magyar állampolgár) válhatott Magyaror­szágon földbirtokossá.

Hozzá kell tennünk - ha már felvetettük ezt a fontos kérdést -, hogy a rendi társadalom megszűnése után a Magyarország területén lakó idegen állampolgárok is birtokolhattak földet, ha birtokjoguk nem sértette a Szent Korona tulajdonjogát...

Annyian kérdezik mostanában, hogy a magyar termőföld a Szent Korona tulajdona-e, hogy még elmondjuk, miképpen védték meg a Szent Korona tulajdonjogát a magyar nemzetgyűlésnek a földbirtoklás kérdésével foglalkozó tagjai 1920-ban. Az 1920. évi XXXVI. tc.-re utalunk, amely a földbirtok megoszlását szabályozó rendelkezéseket tartal­maz­za, s amelynek ha ma is lehetne megfelelője, akkor úgy nevezhetnék el, hogy "törvény­cikk annak megakadályozására, hogy a magyar termőföld - és a magyar gazdatársadalom - a tőke szabad áramlásának áldozatává váljon". A leglényegesebb: külföldi spekuláns vagy - akármilyen befolyással és akármilyen vagyonnal bíró - pénzarisztokrata nem juthatott Magyarországon földbirtokhoz.

Mindeddig tulajdonképpen csak a földtulajdonjog kérdésével fog­lalkoz­tunk. Te­gyük ezért nyomban hozzá a fentiekhez, hogy nemcsak a földtulajdon a Szent Koro­náé, hanem a stratégiai fon­tosságú ipar­ágak (régen pl. a bányaipar, ma pl. az élel­miszeripar vagy az energia­gazdálkodás és a honvédelem megfelelő színvonalát biz­tosító ipar­ágak) vagyona is. Jegyezzünk itt meg még annyit, hogy mennyivel gazdagabb lenne a mai ma­gyar nemzet is, ha a rend­szer­változtatás utáni ún. privatizáció során, az illetékesek tekintetbe vet­ték volna, hogy a Szent Korona tulajdonjoga szent és sérthetetlen.

4.

A történelmi magyar alkotmány megsemmisítésének hívei figyel­mét először is a következőkre hívhatjuk fel: fejlett közjog­gal, alkot­mánnyal, közjogi intézmény­rendszerrel bíró államokban (így az Amerikai Egye­sült Államokban, Angliában, Franciaország­ban) a nép­szuverenitás nem teljes, ha­nem korlátozott, hiszen az al­kotmányt (le­gyen az írott, mint az Ame­rikai Egyesült Államoké, vagy történelmi, mint Angliáé) ezen országokban nem lehet meg­semmi­síteni (hatályta­lanítani, kicse­rélni stb.) a népfelség elvére hivatkozva - és semmi­féle népsza­vazás eredményére és semmiféle nemzet­gyűlés vagy ország­gyűlés ha­tá­rozatára hivat­kozva. Hason­ló­kép­pen a II. vi­lágháború utáni Ma­gyar­országon sem lehetett volna a történelmi magyar alkotmányt megsem­misíteni.

Hozzáfűzhetjük még ehhez: a rendszerváltoztatás mámo­rában a ma­gyar nemzet észre sem vette, hogy az alkotmánymódo­sítások előter­jesztői tulajdon­kép­pen semmit sem vettek figyelembe abból a gazdag alkotmányjogi hagyo­mányból, amely a magyar alkotmányos életet évszáza­dokon át eredményessé tette, valamint megbecsültté itthon és iri­gyeltté a nagyvilágban. Gondoljunk itt első­sorban a Szent Ko­rona köz­jogi szerepének az "elfelejtésére". Azoknak, akik az idegen közjogi intézményeket oly alázatossággal csem­pész­­ték mindazon közjogi intéz­mé­nyek helyébe, ame­­lyek szerves jogfejlődés eredményeképpen váltak részévé a ma­gyar történelmi alkotmánynak, még az sem jutott eszük­be, hogy év­szá­zadokon át a Szent Korona közjogi tana volt a magyar alkotmányos­ság legfőbb biztosítéka.

A mai alkotmányozás legkényesebbnek tekintett kérdése

Térjünk rá a ma, 2011-ben alkotmányozók gondjaihoz...

Alkotmányozóink ha fel is fogják, hogy a jogfolytonosság helyreállításával teremthetik meg a feltételeit annak, hogy a magyar nemzet ne kerüljön vészesen kiszolgáltatott helyzetbe, azaz a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt, nem szívesen beszélnek a jogfolytonosság helyreállításáról, azaz a méltán nagy hírű magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérésről, mégpedig azért nem, hogy ne kelljen szembenézniük azzal a kérdéssel, hogy a magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérés a miniszterelnöki (kancellári) rendszerrel való szakítást jelenti...

A magyar közjogi hagyományokhoz való visszatérés: a jogfolytonosság-helyreállítása valóban azt jelentené, hogy a miniszterelnöki rendszert olyan elnöki rendszer váltaná fel, amelyben az államfő jogutódja annak a királynak, aki méltóképpen - mert az alkalmatlan király hatalmát hatékonyan korlátozó Szentkorona-tan szellemében! - megosztotta a nemzettel mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, és ez az államfő, a köztársasági elnök a hatalommal annak ellenére nem élhetne vissza, hogy birtokolná a hajdanvolt magyar király hatáskörének a 90%-át...

(Mindebből, gondoljuk, nyilvánvalóvá vált az is, hogy amikor olyan köztársasági elnökről beszélünk, aki a király jogutódja, nem foglalunk állást a királyságnak mint államformának a visszaállítása kérdésében... Sem mellette, sem ellene. Ha a jogfolytonosság-helyreállítás folyamatában sor kerül királyválasztásra vagy elnökválasztásra, akkor az a fő kérdés, hogy akár királynak, akár kormányzónak, akár elnöknek hívják, az államfő betölthesse azt a szerepkört, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak.)

A jogfolytonosság-helyreállítással a kétharmados többséggel bíró országgyűlés tehát valóban elérhetné, hogy a magyar nemzet többé ne kerülhessen olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amilyenben az elmúlt nyolc esztendőben volt, de az alkotmányozó országgyűlés szerepét nehezíti, hogy akit alkalmasnak tart arra az államfői szerepre, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak, a mai miniszterelnöki rendszerben miniszterelnöki szerepet tölt be... Mindazonáltal csak látszatra drámai a helyzet, hiszen nincs komoly, elháríthatatlan akadálya annak, hogy a kétharmados többséggel bíró országgyűlési párt legtekintélyesebb politikusa vállalja azt a régi-új szerepkört, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak...

De a kétharmados többséggel bíró országgyűlés történelmi jelentőségű hibát is elkövethet, ha nem mer szembefordulni azzal a miniszterelnöki (kancellári) rendszerrel, mely iszonyatos károkat okozhat a jövendőben - olyan drámai helyzetben, amelyben ismét olyan politikus foglalja el a kancellári széket, aki kész szembefordulni nemzete érdekeivel.

A miniszterelnöki rendszerről egyébként könnyű szívvel lemondhatunk.

Be­bizonyosodott, hogy a magyar nemzet képte­len méltóképpen élni saját alkotmánya, a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkot­mány nélkül.

Az idegenből kölcsönzött kancellári rendszer okozta károk ma már fel­becsülhetetlenek: a nemzet többségének elszegényedéséhez, illetve kiszolgál­tatott­sá­gához vezetett, megteremt­vén a feltételeket a magyar nemzetet kisemmiző pri­va­tizáció és a felelőtlen politizálás számára.

(A miniszterelnöki rendszer egyébként akármelyik nemzet önvédelmét lehetet­lenné teszi. A legerősebbét is. A nemzetállamok könnyűszerrel való megsemmi­síté­se céljából ta­lálták ki?

Ahol bevezetik, süllyed az alkotmányosság hajója még akkor is, ha az alkotmány épnek és sérthetetlennek látszik. Mint Nagy-Britan­niában... Ünnepelte Nagy-Britannia népe, hogy ügyes csellel átjátszották a király hatalmát - hatalmának és hatáskörének 90%-át - a miniszterelnöknek, s diadalmámorában a nép észre se vette, hogy rejtélyes módon a 90% átalakult legalább 150%-ká? Melyik az a rejtély, amellyel egyetlen nép sem számol, amikor elfogadtatják vele a kan­cellári rendszert? E rejtély: a kancellári - miniszterelnöki - rendszer azért kevésbé demokratikus minden más rendszernél, mert a kancellár eleve és feltétel nélkül bir­tokolja a parlamenti szavazatok többségét. A 90% így alakul át legalább 150%-ká.)

5.

A ma­gyar nem­zet­nek nem szabad ép­pen azt a meg­ol­dást vá­lasz­ta­nia, amelyik együtt jár mind­an­nak a ta­ga­dá­sá­val, ami múlt­já­ban ér­té­kes. Ra­gasz­kod­nia kell a sa­já­to­san ma­gyar köz­jog­hoz, a tör­té­nelmi ma­gyar al­kot­mány­hoz, a Szent Ko­ro­na ta­ná­hoz - sem­mi más­ra, mint ön­vé­del­mi ösz­tö­né­re hallgatván, s kije­lentvén, hogy ami tör­té­nel­me so­rán a leg­ve­szé­lye­sebb hely­ze­tek­ben min­dig meg­men­tette, az nem meg­sem­mi­sí­ten­dő, nem ki­cse­ré­len­dő.

Nem könnyű felfogni, hogy a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sának a kér­dé­se miért nem vált a rend­szer­vál­to­ztatás­ központi kérdésévé. An­nak ellenére nem, hogy a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sa, tudjuk, nem old­ha­tó meg egy­könnyen, de még a hely­re­ál­lí­tás­nak a ter­ve­ze­te sem vet­he­tő pa­pír­ra egyik nap­ról a má­sik­ra. (Mely idő­pont­hoz köt­he­tik a ma­gyar­ság kép­vi­se­lői a jog­foly­to­nos­ság hely­re­ál­lí­tá­sát? A jog­folyto­nos­ság megszakításának napja előtti naphoz, azaz 1944. már­ci­u­s 18-hoz.) Ami bizonyos: egyet­len perc­re, de csak egyetlen percre mindent érvényesnek kellett volna tekin­teni, ami a jogfolytonosság megszakadása órájában érvényes volt. De a követ­kező percben már el kellett volna kezdeni a hatalmas munkát, mely­nek során megítél­hették volna a magyar nemzet ezzel megbízott tagjai - az alkotmányozó nemzetgyű­lés tagjai - , hogy a történelmi magyar alkotmányból mi vált korszerűt­lenné, illetve mivel kell feltétlenül kie­gészíteni.

Ami bizonyosan nem vált korszerűtlenné:

- olyan elnöki rendszer, amelyben az államfő (mindegy, hogyan nevezzük, köztársasági elnöknek, kormányzónak vagy másnak) jogutódja annak a királynak, aki méltóképpen - mert az alkalmatlan király hatalmát hatékonyan korlátozó Szentkorona-tan szellemében! - megosztja a nemzettel mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, s aki a hatalommal annak ellenére nem élhet vissza, hogy birtokolja a hajdanvolt magyar király hatáskörének a 90%-át...

- erős országgyűlés, amely azáltal erős, hogy nem támogatja mindig és feltétel nélkül a köztársasági elnököt, de ha méltatlanná, illetve alkalmatlanná válik küldetése betöltésére, akkor éppen a köztársasági elnök az, aki a kényszerítő körülményekre hivatkozva feloszlathatja...

- méltó felsőház,

- valódi vármegyei önkormányzat...

(A felsorolást folytathatnánk - több oldalon.)

Ér­te­lem­sze­rű­en kö­vet­ke­zik mindabból, amit fontosnak tartottunk elmondani, hogy ha a mai alkotmányozóink nem ta­gad­ják meg azt az alap­el­vet, amely év­szá­za­do­kon át meg­ha­tá­roz­ta a ma­gyar jog­fej­lő­dést, azt az alap­el­vet, mely sze­rint tör­vény­sér­tés jo­got nem ala­pít, ak­kor nem tehetnek mást: szembe kell fordulniuk az idegen jogból kölcsönzött miniszterelnöki rendszerrel.

A kétharmados többséggel bíró országgyűlés - megismételjük - történelmi jelentőségű hibát követne el, ha ezt az alap­el­vet mégis meg­ta­gad­ná, nem mervén szembefordulni azzal a miniszterelnöki rendszerrel, amely iszonyatos károkat okozhat a jövendőben - olyan drámai helyzetben, amelyben ismét olyan politikus foglalja el a kancellári széket, aki kész szembefordulni nemzete érdekeivel.