Márai Sándor

(1900 - 1989)

Élt egy író a szűk sikátorok, a tágas tengerparti sétányok, a végtelenség érzetét keltő Salernói-öböl "védettségében" 1968 és 1980 között, akit a helybeliek elsősorban lelki nemességéről, tartózkodó természetéről ismertek.

Egy polgár, egyidős a magunk mögött hagyott századdal, akinek sorsa, gondolkodása minden ízében európai volt. Egy polgár Kassáról, "bőröndjében" a nagy utazók emlékeivel, kényszerű és önként vállalt száműzetéseinek keserédes tapasztalataival.

A via Trento 46. falán

kétnyelvű emléktábla

őrzi márványba vésve szerény lakójának nevét.

Salerno, a tenger, a napfény, az ottani emberek nyíltszívű, barátságos, elfogadó magatartása a száműzöttek rejtett édeneként jelenik meg a Napló negyedik kötetében. Olvasott és szeretett íróvá vált Márai a Földközi-tengernek eme csendes szegletében éppúgy, mint Európa- szerte.

  Márai Sándor (1900 - 1989)

Kassán született, 1900. április 11-én. Apja Grosschmid Sándor ügyvéd, a kisebbségi magyarság sorsáról írt könyvet az első világháború után.

Öccse, Radványi Géza, a későbbi neves filmrendező a Valahol Európában alkotója.

Gimnáziumi tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba ment, és Török Gyula mellett dolgozott a Budapesti Naplónál. 1919-ben cikkei jelentek meg a Vörös Újságban, versei a kassai lapokban. 1919 októberében apja jóváhagyásával Bécsen át Berlinbe, majd Frankfurtba költözött, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. Munkatársa volt a Frankfurter Zeitungnak.

Rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, elbeszéléseit és fordításait a kassai lapoknak. Franz Kafka első magyar fordítója, s az elsők között írt róla. Kapcsolatot tartott Füst Milánnal és Komlós Aladárral.

1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát; Párizsba költöztek: innen is rendszeresen írt a német lapokba. 1925-ben megindult az Újság című napilap, leggyakrabban itt

jelentek meg írásai; mint a lap párizsi levelezője küldte tudósításait, majd a polgári liberális szellemiség nagyhatású szószólója lett.

1927-ben lapjának megbízásából hosszabb közel-keleti útra indult, élményeiből született az Istenek nyomában című útirajz.

1928-ban hazaköltözött, Kosztolányi Dezső szomszédságában lakott a Mikó utcában. Első regénykísérlete Bécsben jelent meg (A mészáros, 1924), tartósan azonban csak a húszas évek végétől kezdett e műfajjal foglalkozni. Önvallomásainak tanúsága szerint a valóság és a fikció feloldása jelentette számára a legnagyobb nehézséget. Nagy hatást tett szemléletére Thomas Mann, akit még Németországból jól ismert, és Krúdy Gyula álomvilága.

Első igazán sikeres regényeiben a konvenciók elleni lázadás lehetőségeit és bukását ábrázolta, lélektani igénnyel. 1930-ban barátaival együtt az a terv foglalkoztatta, hogy a francia Marianne című népszerű lap példájára megindítják a Nyugat ellenfolyóiratát.

1933-ban lapja Berlinbe küldte; itt nyomon követte Hitler hatalomátvételét. Hitelesen és példás bátorsággal számolt be a nácizmus valóságáról; a Messiás a Sportpalastban az egyik legremekebb m. antifasiszta írás s egyben Hitler-paródia.

1934-ben megjelent élete fő művének, az Egy polgár vallomásainak 1. kötete; egyszeriben a m. próza élvonalába került, a legnevesebb kritikusok méltatták elismeréssel önéletírását; Illyés Puszták népe című szociográfiájával és Kassák Lajos Egy ember élete című regényével állították egy sorba.

Kosztolányi Dezső halála után Márai a Pesti Hírlap munkatársa lett, Vasárnapi krónikái (kötetben 1943) keresettek voltak. 1941-ben Kassa visszacsatolása után ellátogatott szülővárosába, tapasztalatairól „őrjáratában” számolt be; Kaland 1940 című darabjának sikere után Vojnits-díjat kapott.

1942-ben az MTA levelező, 1945-től rendes tagja. A. második világháború utolsó éveit visszavonultságban töltötte, jórészt irodalmi tevékenységének élt. Megállás nélkül írta Naplóját 1946. A főváros ostroma elől Leányfalura menekült.

1945-46-ban nagyobb nyugat-európai utat tett. Hazatérve adta ki Sértődöttek 1947-48 című regényét, harmadik kötetét azonban bezúzták.

1948-ban Svájcba utazott. 1950-ben Olaszországban, majd 1952-ben New Yorkban telepedett le; 1957-ben amerikai állampolgár lett. A nyugati magyar irodalom csoportosulásaiban nem vett részt. Idejének java részét megosztotta Európa és az USA között.

1956-ban az októberi forradalom hírére Münchenbe ment, de ott már a szovjet bevonulásról értesült. 1968-tól Salernóban (Olaszország), 1979-től San Diegóban élt. Utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Felesége és fia halála után szegénységben, betegen élt, törődött egészsége miatt alig tudta ellátni magát.

Önkezével vetett véget életének az Egyesült Államokbeli San Diegóban, 1989. február 21-én.

1989-ben posztumusz visszaállították MTA tagságát, 1990-ben Kossuth-díjat kapott.

Forrás: http://campaniaegyutt.hu/html/Marai_Sandor.php

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília