Mondhatni napról napra romlik a politikusok népszerűségi indexe. Nem csoda: a híradások tele vannak a botrányos pénzügyeikkel, ahol ugyan mindig van egy főszereplő, de kimondatlanul is tudja mindenki: nem egyedül csinálta. Voltak bűntársak és sok cinkos néma…
Országos és helyi szinten is ez most a „sláger”.

Ha a saját városom aktuális botrányát nézem, itt is a két párt küzd egymással. Van egy önkormányzati érdekeltségű cég, a felügyelőbizottság ellenzéki tagjai elkezdik kiteregetni az ügyeit, aztán a másik visszavág: sorolja, hogy az ellenfelek miben hunyók, mert ugye ők sem az a patyolat…

Az átlag ember úgy van vele: eleinte figyel, aztán 2-3 nyilatkozat után nem érti mi is van itt – mind a két fél ártatlan, de bezzeg a másik.
Meddig vagyunk erre kíváncsiak?
Mikor vesszük észre, hogy micsoda színjáték ez az egész?
Botrány, botrány hátán.
Csoda hogy az embereknek egyáltalán van kedvük reggelente elindulni a munkába.

Egyelőre még van akit hajt a kényszer és a lelkiismeret. Nem akar eltartott lenni. De még szalámi szeletelés közben is az motoszkál az agyában, hogy ő 70 ezerért dolgozik napi 10-12 órát, és persze mindenért anyagi felelősséggel tartozik – ha lejárt szavatosságú áru marad a polcon, ha csökken a forgalom vagy ha épp lopnak a boltban. Mások meg milliókat tesznek zsebre a semmiért.
Ma Magyarországon vannak felelősök és felelőtlenek, elszámolók és elszámoltatottak, vagyis vannak egyenlők és egyenlőbbek.

Miért nem szeretjük a politikusokat? – ezt a kérdést feszegette Havas Henrik Hőmérő című műsora, amibe meghívást kaptam én is.
(ITT MEGTEKINTHETŐ!)
Résztvevőként nekem nagy élmény volt – remélem a nézők is tanultak belőle. Megtudhattuk például, hogy a politikus hazudik. Ha igazat mondana, senki nem szavazna rá. Mindenkinek kell a szavazat, tehát közülük mindenki hazudik. Évekre visszamenőleg tudják sorolni az egymással szemben állók, hogy a másik mikor mit hazudott.

A választási kampány is egy hatalmas színjáték. Ami a Parlamentben folyik az is színjáték. Amit demokráciaként emlegetünk az még nagyobb színjáték…
Akkor miről is szól a politika? Mire kellenek nekünk a pártok?
– Politikusra szükség van, különben kik irányítanák az országot – mondta az említett műsorban a politológus.
Tessék???

Megdöbbentő, de mit is mondana mást, hiszen ha nem lennének politikusok, akkor rá semmi szükség sem lenne. De ettől függetlenül azért én súgnék valamit neki, és nem is túl halkan, hátha meghallja az eltartott, a politikából élő kisebbség: hogy kik is vezethetnék az országot helyettük? Esetleg szakemberek, ha ezzel újat mondanék nekik – nem pedig szakértők, akikre oly gyakran szeretnek a „drága” politikusok hivatkozni, mert ugye a kettő nem ugyanaz!

Mint tudjuk a politikusság az egyetlen „szakma”, ahol nincsen semmilyen feltétel (azaz vannak, de azt inkább nem írnám le, nehogy azt a fehér hollóként számon tartott néhányat megsértsem ennek ecsetelésével), semmiféle képzettséghez, végzettséghez nem kötött – viszont van egy fontos kikötés: hihetően és meggyőzően kell tudni hazudni. Akiknek ez a legjobban megy, azokból lesznek a legfőbb vezetők, polgármesterek, vagy országot irányító miniszterek és kormányfők, mert persze győzelem esetén ők már ahhoz is rögtön érteni fognak?

Közben pedig az ország összeomlik, a társadalom többfelé szakad, a bűnözés csúcsra jár, és sorolhatnánk hosszan mindazt, amit köszönhetünk nekik. És ezért a hihetetlen mértékű rombolásért még jól meg is fizetjük őket! Olyannyira, hogy ha itt-ott néha lebukik közülük valaki, akkor még börtönben ülve is havi milliókat keres. Hát normálisak vagyunk?! Vagy nem velünk van a baj, hanem ŐK néznek teljesen hülyének bennünket?
Sajnos azt kell mondani, hogy kettőn áll a vásár, és ebben a „bizniszben” egyelőre – de remélem már nem sokáig – még ők állnak nyerésre.

Havas Henrik ismertetett egy közelmúltban megjelent felmérést (ITT OLVASHATÓ!), ami az egyes szakmák iránti bizalmat mutatta. Aki látta a műsort az tudja, hogy kik vannak az utolsó helyen. De aki nem látta, valószínűleg az is ki fogja találni: a politikusok, akik, hogy a műsorvezető szavait idézzem: a tök utolsók között az elsők. De ami a legszebb: a hatalmukkal szisztematikus és egyre agresszívebb vissza is élnek. A társadalmat és ezzel együtt a választó akaratot semmibe veszik, amit a népszavazási kezdeményezés kijátszása kapcsán is félreérthetetlenül bebizonyítottak.

Kedves honfitársaim, be kell végre látni, hogy mi ilyen emberekből, ezekből az utolsókból csinálunk elsőket! Hogy is írta a Blikk? Legalja…
És ezért valamennyien felelősek vagyunk.
Így már talán az is érthető, hogy a világ egyik leggazdagabb ország helyett miért is kerülünk a legszegényebbek és a legborúlátóbbak közé. De ezen tényleg csodálkozunk?
A csoda az lenne, ha nem így volna. Amíg ilyen gazdái lesznek ennek a gyönyörű, hatalmas szellemi és természeti kincsekkel rendelkező országnak, addig ne is várjunk mást, csak egyre nagyobb káoszt és összeomlást, amit az újabb ígérgetők hada is csak tovább fog fokozni.

Hogy is van az a mondás? Kecskére káposztát…?
És amíg a pártpénztárnokok az ország legbefolyásosabb emberei között vannak, addig ez így is marad.
Viszont van egy jó hírem: már nem sokáig…