Fekete István 

(1900.Január 25.-1970.Június 23.)

író, számos ifjúsági regény és állati történetek szerzője.

1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt.

Fekete Árpád kemény, kitartó munkával alapozta meg családja jövőjét, megbecsülését Göllén. A “mester”, Gölle fő- és kántortanítója tudásával, szigorával és tisztességével nyerte el a falusi emberek tiszteletét, de gazdálkodóként is híressé vált a környéken és országosan egyaránt.

" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...

s közben-megtaláltam a Hazámat..."

Vuk, Tüskevár, Lutra, Kele, A koppányi aga testamentuma... és lehet sorolni a csodálatosabbnál csodálatosabb műveket, Fekete István tollából...

45 évvel ezelőtt, 

1970. június 23.-án hunyt el

Fekete István,

(Gölle, 1900. január 25. –

Budapest, 1970. június 23.)

író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója, az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője.

Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

Fekete István 1900. január 25-én, 115 éve született a Somogy megyei Göllén.

Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt. Fekete Árpád kemény, kitartó munkával alapozta meg családja jövőjét, megbecsülését Göllén. A mester, Gölle fő- és kántortanítója tudásával, szigorával és tisztességével nyerte el a falusi emberek tiszteletét, de gazdálkodóként is híressé vált a környéken és országosan egyaránt.

Nagy hatással volt rá anyai nagyanyja- akivel egy szobában lakott-valamint édesanyja, akik melegszívű szeretetükkel ellensúlyozták apja vasszigorát. Fekete Árpád gyakran túlzott szigorának több oka is volt: egyrészt akkor még dívik a pálca használata és természetes a fiúgyerek verése. Másrészt a mester gyerekének a legkülönbnek kellett lennie az egész városban, de közrejátszott a maga és felesége családjában jellemző szélsőségek (iszákos és közönséges csavargók mellett szent életű papok) sora is.

Talán ettől akarta óvni fiát. Önmagát akarta látni Istvánban, szorgalmának, kitartásának, értékeinek továbbvivőjét. Fekete István így írt erről: Sokáig azt hittem, talán nem is szeret engem; soha meg nem csókolt, csak nagyon későn, akkor már erre kevés időnk volt Néha-most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom-majdnem gyűlöltem apámat.

Az elemi iskola első négy osztályát helyben végezte el, ahol az apja volt az igazgató. Időközben azonban három lánytestvére is született-jelentősen megváltoztak a körülmények. Kicsi és szűk lett a falu. Fekete Árpád hosszas töprengés után úgy döntött, hogy iskolamesteri nyugdíjaztatását kéri. Megkezdte a birtok felszámolását, hogy a család a városba költözhessen. A döntés elsősorban azért születik, hogy a gyerekek kellő fokú iskoláztatása megoldott legyen. István az elemi iskola ötödik osztályát már Kaposváron kezdi el. Egy év múlva az egész család Kaposvárra költözik, a Honvéd utcába. Az apa a Városházában kap hivatalnoki állást, a fiú a helyi gimnáziumba jár. Itt azonban gyengén megy neki a tanulás, félévkor megbukik. Az apja instruktort fogad mellé, de a bukás év végén is megismétlődik. Ezután beíratják a polgári fiúiskola első osztályába, ahol végre megtalálja önmagát és barátokra is szert tesz. 1914-ben kitör a világháború.

14 évesen, cserkészőrsvezetőként éli meg ennek keserű tapasztalatait. 1915 nyarán végzi el az iskola utolsó osztályát, év végén a hároméves felsőkereskedelmi iskolába iratkozik. A tanulás már jól megy neki, de az unalmas, száraz tananyag kényszerű ismeretei elől egyre jobban vágyik a város széli rétek, erdők világába. 1917 nyarán Somogyfajszra utazik nagyapai nagynénjéhez.

Ez a kirándulás arról nevezetes, hogy itt szerzi első vadászélményét. Igazi patronos puskával járja az erdőket, mezőket és sikerül elejtenie első rókáját. Időközben kiteljesedik az első világháború, így sokáig ez marad utolsó vadászélménye. 1917 végén besorozzák.Behívója a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez szól, amelynek Kaposváron van egy zászlóalja, így a városban maradhat.1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tesz. Ezután Gödöllőre kerül a tartalékos tiszti iskolába.

Káplárként szolgál 1918-ig, a Monarchia seregének összeomlásáig. Életének eme keserű időszakára Ballagó idő című könyvében emlékezik. 1923-ban élete felveszik a Debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végzi el. 1924 januárjában Magyaróváron folytatja tanulmányait. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott. Mivel ezredének itt is van egy zászlóalja lehetővé válik átiratkozása. 1926 júliusában ér véget az iskola. Nyolc év után végre levetheti katonaruháját is.

A frissen végzett mezőgazdász Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kap állást.

Kora hajnalban kel, lóháton járja be az uradalmat. Az erdőről, a földekről hazatérve gyakran ragad tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze. Munkája során ismét lehetősége nyílik arra, hogy visszatérjen a természethez.

A falu előkelőségei élénk társadalmi életet élnek, akik gyakran meghívják őt is. Azonban ezeken az összejöveteleken nem érzi jól magát, a meghívásokról el-elmaradozik, amiért a természetesen a társaság is kiveti őt magából.

Azonban ezeken az összejöveteleken ismerkedik meg egy hölggyel, Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával. Vele 1929. december 12-én házasságot is köt a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöznek, első közös otthonukba. Itt kap állást vezető gazdatisztként Fekete István, a holland származású, disznókereskedésből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája alatt fellendül a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tejüzemet szervez az uradalomban, búzavetőmagot nemesít, a kiállításokon pedig rendszeresen díjat nyernek az ő irányítása alatt tenyésztett kosok. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő szakember, aki gazdatisztként tekintélyt vált ki magának. Virradattal indul útnak, és késő este érkezik haza. Lovon járja az uradalom földjeit, az állattenyésztő telepeket, amelyek nagy területen, szétszórtan vannak. Gazdát és cselédet egyaránt tisztelettel köszönt. Keveset beszél és kevés szóból is ért. Hangja csendes és szelíd, az emberhez szól, a munkatárshoz, akit a földművelésnél keservesen kemény munkájában önmagával egyenrangúnak tekint.

Kislánya, aki 1930-ban születik, édesanyja nevét örökli. Kisfia pedig, aki két évvel később, 1932-ben érkezik, az István nevet kapja édesapja után. Írni nyolc éves korában kezdett Göllén. Első verse egy rövidke költemény a békéről 1916-ban megjelenik a Zászlónk című diákújságban. Nem tanult író, hanem született tehetség. Diák évei után katonasorban és akadémistaként is írogatott. Ezek az írások csak rövid vázlatok voltak. Első felnőtt írásai rövid lélegzetű megfigyelések elsősorban a vadászat vadgazdálkodás témaköréből, amelyekkel mint Nirnsee birtok gazdatisztje találkozik a mindennapi munkája során.

Ezeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldi el, aki megjelenteti azokat. Kittenberger ébreszti rá arra, hogy tudása, mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztani. Első cikkét a Nimródban újabbak követik. Ezekben a madarak vonulásáról, a vadak viselkedéséről, szokásairól, a vadászat etikájáról ír. Egy év múlva Kittenberger levélben kéri, hogy látogassa meg a szerkesztőségben. A pályakezdő vadászíró és a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő személyes találkozása elmélyíti egymás iránt érzett kölcsönös rokonszenvüket. Fekete István nagyszerű embert ismer meg Kittenberger Kálmánban, akire egész életében tisztelettel tekint, és közöttük szoros, halálukig tartó barátság kötődik.

Fekete István későbbi munkáiban a parasztembereket, parasztsorsokat, a paraszti világot bemutató írásaival a hagyományos népiességet képviselő írókhoz áll közel. Ez a népies irányzat a két világháború között népi irodalom előtt bontakozott ki, és élt tovább a húszas-harmincas években is. Ez az irodalmi vonulat-amelynek jeles képviselői Mikszáth, Gárdonyi, Móra-a parasztokat mint nehéz életű, szegény és elesett emberként ábrázolja. Fekete Istvánnak az Új időkben megjelent írásai, amelyeknek válogatása 1941-ben jelent meg öreg utakon címmel, javarészt természettárgyú írások, vadászemlékek. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatot hirdet. Ekkor írja meg a koppányi aga testamentumát. Ez volt első könyve és rögtön a pályázat első helyezettje lett. Következő kisregénye a Csí 1940-ben jelenik meg. Főszereplői madarak, pontosabban egy fecskepár. A magyar parasztság helyzetéről, a feudális úr-paraszti viszonyról Gyeplő nélkül című könyvében rajzol átfogó képet (1948). Első regényeinek megszületése után mind gyakrabban látogat Pestre, írói feladatai ide szólítják. Kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordul meg, új megbízásokat, feladatokat kap.

1940-ben a Kisfaludy Társaság soraiba választja. Ismeretségi köre bővül, ismeretséget köt a kor jeles íróival. Nem sokkal később színdarabot is ír, Hajnalodik címmel. A drámát telt ház előtt játsszák a Magyar színházban és a Kamaraszínházban is, amely a második világháború kitöréséig közel száz előadást ér meg. Ezután pedig Bánki Viktor filmrendező kéri fel egy forgatókönyv elkészítésére. Egy hét alatt megírja a Doktor Kovács István című film forgatókönyvét, amely számára újabb sikert hoz. Időközben az ajkai uradalom gondjai mind terhesebbé válnak számára, írói munkássága elé egyre nagyobb terheket gördítenek.

Eljön tehát a változtatás ideje. A Fekete család pesti barátai összefognak és segítenek. Lakást szereznek, Fekete István pedig a Földművelésügyi Minisztériumban kap állást. Hamarosan elkészül második romantikus regénye, a Hajnal Badányban. Második elbeszéléskötete 1944-ben jelenik meg Egy szem kukorica címmel. 1948-ban jelenik meg tíz szál gyertya című novelláskötete. 1949 tavaszán megtisztítják a minisztériumot, és Fekete Istvánt sokadmagával együtt nyugdíjazzák. Állása megszűnésével a nélkülözés hosszú hónapjai, sőt évei köszöntenek a családra.

Fia szerint apja az írásaiból kiérződő antikommunizmus, antiliberalizmus, antikozmopolitizmus és az előbbiekkel szemben álló nemzeti érzés, hazaszeretet, kereszténység, istenhit miatt vált vörös posztóvá a párt által irányított irodalmi vezetés szemében, ezért próbálták munkásságát kicsinyíteni, elhallgatni, ifjúsági regényírónak titulálni. Az irodalmi életben sem nagyságának megfelelően kezelték. Könyveit ugyan kiadták és az olvasók között ezek népszerűek is voltak, de politikai okokból például több lexikonban hiányosan vagy egyáltalán nem szerepelt. Az Akadémiai Kiadó 1965-ben megjelent Magyar irodalmi lexikon I-III. kötetéből az alábbi tényeket kihagyták: - Egyik versét már 14 éves korában közölte a Zászlónk című, népszerű ifjúsági folyóirat; - 1940-ben írta a Hajnalodik című drámai színművet, melynek nagy sikerére jellemző, hogy több mint száz folytatólagos előadást ért meg a budapesti Magyar Színházban; - 1941-ben ő írta minden idők egyik legnagyobb sikerű – és nagy szenzációt kiváltó – magyar filmjének a Dr. Kovács Istvánnak a forgatókönyvét; - 1942-ben írta a Túlsó part és Féltékenység című filmek forgatókönyvét; - 1943-ban írta az Aranypáva című film forgatókönyvét; - 1941 – 1948 között több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett; - Az 1940-es évek elején az egyik legkeresettebb és legsikeresebb magyar író volt; - Csí című könyve 1942-ben megjelent német nyelven; - 1936-tól az akkori évek legjelentősebb irodalmi-társadalmi folyóirat – az Új Idők – rendszeresen közölte novelláit, folytatásos regényeit. (Hajnal Badányban, Emberek között, Végtelen út, Gyeplő nélkül); - A Kisfaludy Társaság tagja volt, ami 1945 előtt a legnagyobb írói elismerésnek számított. - Fogyatékkal élt, miután egyik szemét és fél veséjét elvesztette az Andrássy út 60-ban történt vallatása után, ahova Zsellérek című regényében írtak miatt vitték.

Könyveit nem adják ki, állandó foglalkozást sehol nem kap, s alkalmi munkát kell vállalnia, hogy eltarthassa családját. 1951 őszén tanári álláshoz jut a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Itt készül a Kele, valamint Lutra című regénye.

1955-ben végre megtörik a jég: a Halászat című műve kezdi a sort; a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként adja ki. A Kele következik, a Magvető gondozásában. A Lutra 1955-ben jelenik meg, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ér száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből. Megírja Pepi-kert című könyvét, amely a szarvasi arborétum történetét meséli el, annak történelmi hátteret festve. 1960-ban a Tüskevárért József Attila díjjal tüntetik ki. 1965-ben jelenik meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el.

. E regénye már írói számvetés is, visszatekintés az elmúlt, emlékké vált java életre. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit foglalja egybe.

1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják. Hetvenedik születésnapának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben egyre súlyosbodik, 1970. június 23-án örökre lehunyja szemeit Budapesten.

Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút

a Farkasréti temetőben.

Fekete Istvánt a természettel együtt élő, titkát ismerő, vele naponta találkozó ember élményei avatták íróvá.

Új műfajt teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni.

Életútját, munkásságát talán

az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:

" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...

s közben-megtaláltam a Hazámat...