PROTESTÁNS KÖR

MEGHÍVÓ

2013.03.21-én

19 órakor csütörtökön

 BUDAKESZIN A KÁLVIN TEREMBEN

(Budakeszi Fő út 159.)

"KAZETTÁS MENNYEZETEK

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS TEMPLOMOKBAN" címmel

Bereczki Zoltán lelkipásztor

előadása

 

A festett kazettás mennyezetek

a magyar népművészet és egyházi művészet szemet gyönyörködtető alkotásai a reneszánsz kora óta.

A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.

Különösen a református

és unitárius gyülekezetek templomainak falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is.

Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az úrvacsora kiosztásának helye, az úrasztala vagy az oltár.

Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is.

 

A templom mindig

a közösség találkozásának a legfontosabb helyszíne volt.

Ezért a reformáció korában fölvirágzott reneszánsz művészet fokozatosan helyet kapott a díszeiben leegyszerűsödött református templomokban.

Fokozatosan jelent meg például a fatábla festészet, mely a karzat mellvédlapjait és a mennyezet kazettáit díszítette képekkel.

Itáliában nemcsak a fejedelmeknek, a gazdag kereskedőknek és más polgároknak a lakóhelyét, hanem a társadalmi szervezetek épületeinek (városháza, posztócsarnok,

s sok más építészeti alkotásnak) a díszítését formálta a korabeli reneszánsz művészet.

Kitekintés az eurázsiai

kapcsolatokra 

A magyarországi népek mindig őriztek hagyományokat az eurázsiai műveltségből. A beszélt nyelvben élő régiségekre bizonyították ezt a máig való továbbélést Erdélyi Zsuzsa vagy Kallós Zoltán népi imádság gyűjtései, vagy a századelőn Kodály és Bartók népdalgyűjtései.

Ugyanígy képzelhetjük el ezt a régi korokban is, és a műveltségnek és a művészeti alkotásoknak más területein is. Az eurázsiai művészetnek egy korábbi magasművészeti ága volt a Közép Ázsiából (régészeti feltárásokból) ma már jól ismert freskófestészet (Afrasiab, Pendzsikent). Valamilyen formában ez tért vissza, elevenedett meg és kapott újra helyet templomainkban a Szent László legendával. Ennek révén jelölhet ma korszakot a romanika templomi művészetében a Szent László legendával díszített templomok freskófestészete. S a Szent László legendához hasonlóan vált a templomi művészet ösztönzőjévé a reneszánsz művészet néhány alkotási formája is: esetünkben a kazettás mennyezet. Ahogyan kissé korábban a román kori építészetben gyakori íves árkádsor volt a megtermékenyítője a népi művészeti képzeletnek, s lett a reneszánsz korban ismét megerősítve, mert a reneszánsz árkádsor szintén kedvelt építészeti forma volt.

 

Kazettás mennyezettel díszített templomok Magyarországon 

A Kárpát-medencében még a mai, erősen leromlott állapotban is több kazettás mennyezet található, mint a maradék Európában összesen. (Ebben a tekintetben hasonló a helyzet az ugyancsak rangján alul kezelt kerektemplom-témához.) Nálunk a máig egészben vagy részben fennmaradt kazettás mennyezetek száma a százas nagyságrendben (száz és ezer között) mozog, és egy-egy templomra átlagosan száz kazettát számíthatunk. A Kárpát-medencén belül a festett kazettás mennyezetek és az ún. „rokonemlékek” (karzatmellvédek, padelőlapok, szószékek és feljáróik oldallapjai) ábraanyaga nem egymástól elszigetelt motívumok önkényes válogatású és elrendezésű halmaza, hanem nagyon is célszerű és jól felismerhető-rekonstruálható rendszert alkot. Ez a rendszer mind alapvonalaiban, mind konkrét formaképleteiben igen nagymértékű egyöntetűséget mutat a Kárpát-medencén belül, az egymástól tetemes távolságra lévő helységek esetében is.

 

A magyarországi kazettás mennyezetek igen szép példáit találjuk a Felső-Tisza-vidéken, Somogy megyében és Baranya megyében a Dráva mentén, Heves, Gömör, Borsod, Zemplén megye területén, de végig az egész Felvidéken és különösen gazdagon Erdélyben, Kalotaszegen (Gyalui Asztalos János, Umling Lőrinc). Az erdélyiek közül a két legrégebbi az ádámosi és a gogánváraljai festett kazettás famennyezet. A Felső Tisza vidékéről Gyügye és Csengersima templomaiból, s Erdélyből Tancsról, Oklándról és Gelencéről ismerjük a legszebb példákat.

 

 

• Csarodán
  
•  a XIII. század második felében épült a késő román stílusú templom.
•  A templombelsőben XIII-XIV-XVII. századi freskó maradványok láthatók. Nemcsak a templombelsőben, hanem a külső homlokzaton is megőrződtek részletek az 1642-ben készült 
• népies falfestésből,
  
• mely tulipán motívumokat is tartalmaz.
• 
  Az énlakai unitárius
  
• templom kazettás mennyezetéről rovásírásos
  
• felirata (1668)
• 
  

• 

  
  
• 
  

• 
  

  

• Református templom,
•  Csengersima

• 

•  
  
•  A román stílusú templom a XIII. században épült,
  
• a XV. században bővítették, 1717-ben a tatárok újra felégették a települést templomával együtt,
  
• amit 1729-34 között
  
• Tunyogi Korda Mihálynak,
  
• a falu új református birtokosának és feleségének a se
• gítségével építettek újjá... 1755-ben újrazsindelyezték, majd 1761-ben kazettás famennyezetet kapott a templom, s feltételezhetően ekkor készült a kis tornyocska és a nyugati bejárat feletti tető.
  
• A kazettás mennyezet figurális ábrázolásai között találhatók égitestek:
  
• Hold, Nap; a nagyon gazdag növényi ábrázolások
•  tulipán
  
•  mellett állatmotívumok:
  
• pelikán, kétfejű sas, sárkány, kerub. Külön kiemelendő a pünkösdre utaló szél megjelenítése vagy Noé bárkája. A csengersimai templomban sakkbábuk segítségével a mennyezet kazettákról a teljes üdvtörténet leolvasható.
  
• Fából készült kis előcsarnoka 1761-es évszámot mutat, s belső deszkamennyezete is ebben az évben készült.
  
• Az 56 népies barokk stílusban festett fatábla
  
• (a mennyezetet korábban több tábla borította) a legérdekesebb és a legjellegzetesebb a megye ilyen emlékei közül. A festett fakarzat és szószék a mennyezet kazettákkal egy időben készült, míg a szép, áttört díszítésű szószékkorona későbbi, 1799-es munka. A templom külsején kevés változtatást végeztek: román kori résablakai közül többet kinagyítottak.
  
• A nyugati oldalon, a kontyolt tetőzet felett gúlasisakos huszártorony áll, amely barokk kori, és feltehetően a középkort idézi.

2006-ban Cseuz Anett a csengersimai

festett kazettás mennyezetről sakkbábuk segítségével leolvasta a teljes üdvtörténetet, amely a Simai Sakkoló c. könyvben olvasható.

2009-ben a csengersimai általános iskolás gyerekek előadták sakkbábuba öltözve

a mennyezetkazettákról leolvasott üzenetet.

• Csetfalva
  
• református templom híres festett fakazettás mennyezete
  
• 1753-ban készült el.
  

• 

  
  
•  A Reformáció előtt a katolikusoké volt. A templomot később átépítették. - Készítője
  
• Asztalos Ládor Ferenc volt,
  
• ő készítette el a Tákosi templom festett mennyezetét is.
  
• S a díszítő elemek között kiemelt szerepet kapott
•  a tulipán.
• 
  
• A Tákosi
  
•  református templom
• 
  

• 

  
  
•  a „mezitlábas Notre Dame” és a mellette álló harangtorony a település büszkesége.
  
• A festett 58 fakazettából álló mennyezete, berendezése, szószéke, karzata adja a templom igazi értékét, s hírét kelti, messze földön is.
  
• Lándor Ferenc erdélyi asztalosmester remekműve, 1766. július 30-án készült el.
  
• A mennyezet kazettái között nincs két egyforma.
  
• A vázákból virágok nőnek ki, amiket indák, szfvek,
  
• tulipánok ,
  
• levélkék, futó "S" motívumok vesznek körül. 
• Fő jellemzőjük, hogy tengelyesen szimmetrikusak.
  
• Lukács János ácsmester 1767-ben megépíti a nagyon szép, tizenhat méter magas fatornyot,
  
• amely szoknyával, galériával és vízcsendesítővel ellátott torony volt.
  
• Galéria részén fordított fűrészelt tulipán motívumok vonultak végig.

 

 

       

  Festett kazettás

mennyezeteink motívumkincse I.

Tákos

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),
Asztalos Lándor Ferencz munkája, 1766.

 

 

 

 

A virág-mintázat - akárcsak a többi festett kazettás mennyezeten szerte a Kárpát-medencében - itt is világ-mintázatot jelenít meg a képírás ősi eszközeivel. Alul-fölül a középről induló és rendre visszakunkorodó szirmok-szárnyak a megtartó erők évköri képviseletét vállaló Mérleg-tulajdonságok megidézői.

 

 

Alul középütt a hűvös kékben úszó pikkelyes alakzatok az utolsó téli hónap, a Halak havának vizes közegét varázsolják elénk. Ebből szökik égre - kétoldalt és függőleges középvonalban - a következő, a tavaszindító Kos-hónap robbanó természeti erők nyomvonalát követő összesített mozgásképlete. A "keret" (a Mérleg-tulajdonságok) és a "kép" (a Kos működésrendje) egymással szemközti tulajdonságokat tapogat le az évkörből, így egymáshoz képest a szellemiség illetve a testiség viselkedését modellezik.

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

 

 

Csengersima

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1761.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha állóképnek véljük, azt mondjuk rá: "kétfejű sas", és mindjárt hozzátesszük:

"Habsburg címerállat".

Csakhogy a festett kazettás templomi mennyezetek ábrái nem állóképek, hanem folyamatábrák.

Sasunk hát nem kétfejű (Habsburgokhoz pedig

semmi köze sincs),

hanem egyetlen fejét ingáztatja két szélső helyzet között.

Így pontosan modellezi a tavaszi napéjegyenlőségi napfelkelte pillanatában tetten érhető természeti mozgástípusokat.

Ilyenkor az egy-egy napnyi időegységben egyforma távol vagyunk az előző éjféltől és a következő déltől, az éves időkeretben pedig az előző téli napfordulótól

és a következő nyáritól.

Ábránk azonban függőleges irányban is folyamatot ír le a madártesttel.

Alul a farokrész kancsót idéz,

egy emelettel feljebb a pikkelyes mell-rész halat

(kétoldalt a szemközti "Szárnyas"-, azaz Szűz-tulajdonságok jelzésével),

és csak legfölül teljesedik ki a tavaszkezdő Kos-hónap újító,

életre támasztó mozgástendenciáinak máig használt képjele.

A tél közepétől valóban így következnek egymásra az állatövi jegy-érvénytartamok

(mai nevükön csillagászati hónapok): Vízöntő (Kanta), Halak, Kos.

           

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

     

  
Szilágylompért

(Szilágy vármegye, Erdély),

XVIII. sz. második fele (?)

 

 

A "Bűnbeesés"-jelenet főszereplői ezúttal - várakozásunkkal ellentétben - nem a bűnbeesők, Ádám és Éva, hanem a csábítás eszköze, az Alma és eszközlője, a Kígyó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha így, nagy

 

 

 

 

 

Kezdőbetűkkel írjuk a nevüket, akkor az előbbi a Bika évköri egységét (jegy-érvénytartamát, azaz hónapját) idézi, az utóbbi pedig a vele szembe eső Skorpióét, mint annak "keleti" állat-névadója.

 

 

A kétféle - egymáshoz képest szellemiség-testiség viszonyban lévő - tulajdonságrendszert a Tejút-fa köti össze képtáblánkon, akárcsak a nekik megfelelő Bika-, illetve Skorpió-csillagképeket az égbolton.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A precesziós "nagy Nap-évben" fordított sorrendben követik egymást a hónapok, mint ahogyan a 365 napos "kis" évben megszoktuk. Itt az Ikrek havára következik a Bika hava, amikor a bennünk és körülöttünk egy ütemre lélegző természet érzéki élvezetek soha nem látott pompájával vesz körül bennünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem csoda, hogy ennek a csábítás-özönnek, amelyet a testiség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kígyó-hízelgéssel felkúszó indulatai fordítanak át nemi jellegű "bűnesetbe", nem tudnak ellenállni a mindaddig csupán "plátói" szerelmet ismerő ősszülők.

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

 

Técső

(Máramaros vármegye, Kárpátalja),

 

A técsői református templom épülete a XIII. században épült, 1546-tól van a reformátusok tulajdonában. Jelentősebb átépítést a XVIII. – XIX. Századokban végeztek rajta, ekkor került sor tornyának felépítésére is.  
A központban álló nagyméretű, egyhajós templomhoz egyenes záródású szentély csatlakozik, amelyhez északról egy vele azonos hosszúságú sekrestye tartozik.

 

A szentély keleti falában két gótikus ikerablak, déli falában pedig két félköríves barokk stílusú ablak látható. A szentélyt bordás keresztboltozat fedi, a templomhajó déli falában egy csúcsíves és

két barokk stílusú ablak van.

A templom négy fiatornyos csúcsos sisakja építészetileg

késő barokk stílusú.
A szentély keleti falának közepén áll a XIX. század elején épített szószék.

A szentélyt a hajótól félköríves diadalív választja el.

 

 

 

A hajót kazettás, festett famennyezet fedi, amely 1748-ban készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közel 200 kazettából áll, minden egyes kazetta más-más díszítésű.

Ornamentális motívumokon kívül figurális ábrázolásokat is tartalmaz, melyek sellőket, oroszlánokat, fiait etető pelikánt, sast, emberfejű sárkányt, madárfejű lényt, halat, kecskét, lovakat, seregélyeket ábrázolnak.

A técsői református templom másik ékessége az 1900-as évek elejéről való, sok vihart megért magyar zászló.

 

A zászló a teljes szovjet érát a templom padlásán vészelte át.

A református templom melletti téren áll Hollósy Simon neves kárpátaljai festőművész mellszobra,

melyet 1993-ban avattak fel.

Felsőbányai Asztalos János munkája, 1748.

Mit keres egy sárkányon lovagló garabonciás diák egy református templom mennyezet-kazettáján?

 

Úgy látszik, ennek a vallásfelekezetnek - ahol más felekezetekkel együtt szerepelt egy-egy településen, ott általában ezt nevezték

"magyar vallásnak"

- a templomai tovább őrizték az un. "szentistváni térítés"

előtti ősvallás elemeit, mint a többiek.

A garabonciás egy négylépcsős beavatási menet első állomását képviseli, és mint ilyen,

az évkörben az Ikrek

téridő-állomásán mozgósul

(a további beavatási fokozatok:

a tudósé a Szűzben,

a táltosé a Nyilasban,

illetve a megváltóé a Halakban).

 

A garabonciás - akárcsak a táltos - készen kapja tudományát,

nem részletről részletre araszolgatva, iskolapadban szerzi be azt.

Birtokában van tehát a magasabbrendű tudásnak, de még nem tudja kifogástalanul irányítani.

Hol túlságosan lazára engedi a gyeplőt, hol túlhajszolja hordozó állatát.

Ez utóbbi a técsői kazettán óriáshal-szerű lény,

amely a Halak világhónapjában esedékes, szigorúan korhoz kötött adottságok

(állapot-, azaz állat-szerűségek) összességét testesíti meg.

           

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

Rudabánya

(Borsod-Abaúj-Zemplén megye),

Contra András és Contra Mátyás munkája, 1758.

 

 

 

 

 

 

 

A fiait vérével tápláló "pelikán" a református egyházművészet egyik leggyakrabban használt jelképe.

 

Az önfeláldozó krisztusi szeretet megidézőjeként ismert elsősorban, bár jelentése eredetileg sokkal tágabb körű.

 

Jézus Krisztusnak,

mint az Igazság Napjának

az évkörben a nyári napfordulón,

a Rák havának kezdetén teljesednek ki a fénnyel szorosan összefüggő tulajdonságai:

a jóság, a szeretet és

az ingyen kegyelem.

 

Ennek az évköri egységnek

a képjele lett tehát

a hosszú nyakát ívesen visszahajlító,

és ezzel a nyári napforduló körüli természeti mozgások összesített pályagörbéjét

elénk rajzoló madár-alakzat.

 

 

(Falfestmény töredék szószéktől ballra:

Szent Zsófia gyermekével)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jobbra:

(falfestmény-töredék Szent Ilona

a kereszttel)

Ez a tulajdonság-csomag az anyaságban bontakozik ki legláttatóbb módon a hétköznapi életben,

elvontabb síkon pedig az anya-szentegyház működésében,

amelynek legbensőségesebb, ugyanakkor legtávlatosabb tartalmát éppen

a krisztusi áldozat adja.

 

Képünkön a fiókák a Rák-hónap második,

 

Halak-természetű rész-egységének (szaknyelven "dekanátusának"),

 

a kígyó pedig a harmadik, Skorpió-természetű dekanátusnak a szabályszerű,

keleti zodiákusbeli állat-képviselői.

 

A kígyó a maga hurkos vonalvezetésével ugyanakkor a Rákkal szemközti - annak testiségét meghatározó - téli napfordulós Bak-tulajdonságokat is megidézi.

 

 

 

 

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

Tancs

(Kolozs vármegye, Mezőség, Erdély),

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parajdi Illyés János munkája, 1676.

A legtöbb ember-, illetve állatalakos kazetta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az egész Kárpát-medencén belül

a mezőségi Tancs református templomában található.

 

 

A sok szokatlan témájú és vonalvezetésű képtábla közül is az egyik legérdekesebb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A középkorban nemcsak Európában,

de Ázsiában, sőt Afrikában is elterjedt apoteózis-jelenet sajátos feldolgozását találjuk itt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Sándor nem világverő hadvezérként áll elénk,a mondák Nagy Sándorának égbe ragadását ábrázolja.

tetőtől-talpig fehérbe öltözött fényhozóként jelenítik meg.

Fegyver egyáltalán nincs nála,

ehelyett virág-formában megjelenített világ(osság)ot

emel jobbjával a magasba.

A két kar egyesített mozgásvonulata az

Oroszlán évköri egységének,

a kánikula havának hagyományos jelét írja elénk,

míg a sötét madár, ha hollónak nézem,

az Oroszlánnal szemközti,

az ő testiségét meghatározó Vízöntő

második Hold-házának névadójaként,

ha viszont sasnak, akkor a hősünk

"karriervonalára"

merőleges Skorpió-tendenciák

képviselőjeként szorul megfékezésre.

 

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

                                                                           

 

 

 

 
Gyügye

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),

 

1767.

Miféle "Szent Eklésia" lehet az, amelynek a két fő jelvénye

a szőlő és a dinnye?

 

"Reformáta" - állítja magáról, tehát valaminek - vélhetőleg egy korábbi, időközben feledésbe merült-merített eszmerendszernek, illetve szertartási gyakorlatnak - a vissza-alakítására vállalkozott.

 

De vajon minek?

A két gyümölcs így együtt és ennyire kiemelt szerepkörben egyetlen vallásalakulat keretében szerepelt.

Ezt az egész középkoron át a "manicheista" jelzővel illette és eretnekségnek bélyegezte a "nagyegyházi" rangra emelkedett judeo-krisztiánizmus.

 

Nálunk azonban

- I. Endre királyunk tiltó rendelkezésének tanúsága szerint - "szkíta népi-nemzeti szertartásrend" a neve.

 

A jelek szerint a XVI. században ennek az ősi, Szent István előtti "pogány" vallásgyakorlatnak az

újjáéledése biztosította a hazai - sajátos arculatú

- reformációs mozgalom egyik, talán éppen a legfontosabb utánpótlási vonalát.

 

A Kárpát-medence magyarlakta területein ekkortól feltűnően nagy számban készülő festett kazettás templomi mennyezetek motívumkincse mindenesetre egy ilyenfajta szellemi forrásra, nem pedig Luther Márton

vagy Kálvin János tanításaira

vezethető vissza.

 

Ebben a motívumkincsben a szőlő a teremtett világ működésének energia-típusú, a dinnye pedig az anyagi jellegű megnyilvánulásaira utal.

 

Az évkörbe átvetítve azután az előbbi a Vízöntő, az utóbbi a Szűz képjeleként ragozódik tovább.

A felirat hangsúlyos jelenléte ezen az un. "király-kazettán" a kettős szerepköréből a Szűz-tulajdonságokat emeli meghatározóvá.

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

Csengersima

(Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),

1761.

Mennyezetkazettánk ábrája vitathatatlanul az ószövetségi

Noé bárkáját idézi elénk.

A fent megjelenő betűk - egyik lehetséges olvasatuk:

NB - ugyanebbe az irányba mutatnak.

A bárka azonban a magyar népi műveltség jelhasználatában ennél jóval tágabb jelentéskörű képlet.

 

Akár meseszövegben, akár hímzett, faragott, írókázott minták között tűnik föl, mindenképpen az őszi napéjegyenlőséget követő Mérleg-hónap labilis egyensúlyi viszonyait, menedék-kereső mozgástendenciáit összegzi egyetlen képjellé.

A túlélés záloga ez a "bárka" az élővilág számára az évkörnek ebben a szakaszában, hiszen ekkor fordul át a természet a fényben gazdag év-félből a sötétség és a hideg féléves birodalmába.

A Mérleg havában Vénusz bolygó-uralmát tartja nyilván a népművészetünk valamennyi ágában

kimutathatóan jelenlevő egyetemes csillagmítoszi hagyomány. A három galamb - egy világos, egy sötét, egy rejtőzködő - a Vénusz három lehetséges viselkedésmódjára utal. Van úgy, hogy hajnalcsillagként tűnik föl, van úgy, hogy esti csillagként, és van úgy, hogy nem látszik, mert vagy a Nap mögött vonul éppen vagy előtte, és akkor a "nagy világító" fénye elnyomja az övét.

A két sötét madár a bárka két szélén az ugyanitt erőben levő szaturnuszi tulajdonságokat jeleníti.

Ez a kemény visszafogó-gátló erőhatás kényszeríti menedékbe - a viszontagságoknak ellenálló, jól épített közegbe, bárkába-burokba - a máskülönben pusztulásra ítélt élőlényeket.

           

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

      
Szilágylompért

(Szilágy vármegye, Erdély), XVIII. sz. második fele (?)

"E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele." (Máté 16, 4.) - mondta Jézus a farizeusoknak. Jel lett hát Jónás az evangéliumban, és jel lett a magyarországi festett kazettás templomi mennyezeteken. A szilágylompértin például többször is, más-más szerepkörben. Az egyiken éppen a tengeri szörny szájában hadonászik kecskeszakállas, kopasz hősünk. Benyeli vagy éppen kiokádja őt a cethal? Netán ki-mondja? Azaz a teremtő Igét tovább működtetve támasztja életre a "jónásságot", Jézus-tolmácsolta tanulságaival együtt?... Mert bizony nagy és mély titok a jónási titok. Ugyanakkor igen-igen sokrétű és nagyonis nekünk, XX-XXI. századi, utat tévesztett küldetés-hordozóknak szóló. Ha a testi vágyak vonzásának engedünk, menthetetlenül elmerülünk a Halak-korszak állati létbe süllyesztő gyomrában. Emberi méltóságunk őrzője és egyben emelkedésünk szavatolója ebben a fenyegetett léthelyzetben a szellemiség (fej) és a lelkiség (kebel) rendezett önműködése. Jellegzetes Skorpió-dilemma az évkörön belül: felfelé induljak vagy lefelé? "Szálla alá poklokra, harmadnapon halottaiból feltámada..." - mondja az Apostoli Hitvallás Jézusról, de ez a vallomás a mi Jónás-képünk aláírásának is tökéletesen megfelelne.

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

Festett kazettás mennyezeteink motívumkincse X.
Csengersima (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), 1761.

Az összes állatövi jegy közül a Nyilas az egyetlen, amelynek a jele a négyzetes képmező átlójára szerveződik. Erről a sajátosságáról bármilyen konkrét fogalmazású Zodiákus-kínálatban azonnal fel lehet ismerni. Képtáblánk esetében is a négyszög alakú képmező egyik sarkából indul el a jelíró növény szára egyenesen az átellenben lévő sarok felé. Hamarosan azonban megszakad ez a nagy lendülettel nekiiramodott életfolyam. A növény törzse oldalirányba egy-egy vékonyka virágos ágat növeszt - ezek képezik a Nyilas-jel keresztvonalát -, majd se szó, se beszéd, eltűnik. Helyette két húsos sziromlevél bontakozik ki az immár láthatatlanná vált átló két oldalán, amelyek befelé egy-egy sor kis virágot növesztenek. Ez utóbbiak közén - nem az egyik virágból vagy a másikból, nem is a virágok sorából, hanem a közöttük lévő szünetből - szépen kirajzolódik az átló. És ez egyenes folytatása a sarokból kiindult, majd látszólag megszakadt törzsnek. Aztán amikor fölül már-már összeért a két húsos levél, egyszerre robbanásszerűen megújul - mégpedig ebből a "negatív" vonulatból - az élet. Íme, a magyarság sorsvonala a szkítáktól a hunokon és avarokon át Árpád népéig. A külvilág csak annyit lát mindebből, hogy népek tűnnek fel és tűnnek el a történelem nagy színpadán. Csak mi, az "íjfeszítők népe", tudjuk, hogy változó nevek alatt ugyanaz a szellemiség él tovább.

           

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

 

       
Csengersima (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), 1761.

A hurkos farkú sárkány - népművészetünknek bármelyik ágában találkozunk is vele - a tankönyvábrák pontosságával rajzolja elénk a téli napforsulóval induló Bak-hónap hagyományos jelét. Ha a farok hurkolódása Bak-sajátosságnak tekinthető, csodalényünk feje az orrába húzott karikával viszont kifejezetten disznószerűnek adódik (a Disznó a Bika keleti zodiákusbeli megfelelője!), szárnya pedig a népi szóhasználatban "Szárnyasnak" nevezett Szűz tulajdonságcsoportja felé mutat. Bika, Szűz, Bak - ezek hárman a föld-elemű jegyek az Állatövben, mint ilyenek, egymás rész-egységei, más szóval dekanátusai is. Így lesz rész-állata (-állapota) a Disznó és a Szárnyas a Baknak, az évkör legmostohább sorsú, mert legsötétebb téridő-egységének. A Bak-hurok magát az életet veszélyezteti. Ha itt nem kap energia-utánpótlást egy magasabbrendű kozmikus egységből, a saját tejútrendszerünk központja irányából, lecseng a földi élet, hiszen az évkörben mindvégig csak apasztotta a maga erőtartalékait. A Nap-hősöknek - például Jézusnak, mint az Igazság Napjának - ide kell hát születniük, hiszen ha ennél kedvezőbb helyzetbe érkeznének, az annál rosszabb helyzetben lévő földlakók megváltatlanok maradnának. A vészhelyzetre és a menekülés útjára együtt utal a képen a sárkányfarok hurkába írott bibliás szöveg: "Az aszszonyi állatnak magva meg rontya a kigyonak fejét."

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

Festett kazettás mennyezeteink motívumkincse XII.
Técső (Máramaros vármegye, Kárpátalja),
Felsőbányai Asztalos János munkája, 1748.

"Kánaáni követjárás" - ezen a néven emlegeti a művészettörténeti szakirodalom ezt az ábratípust, akár az Ormánságban bukkanjon fel (Patapoklosi), akár a Szamosháton (Csenger), akár itt, a kárpátaljai Técsőn. Az utóbbi két tábla olyannyira közel áll egymáshoz a rajzi sajátosságok tekintetében is, hogy könnyen ráismerhetünk a közös mesterkézre. Az ószövetségi téma-ürügy mögött ezúttal is mélyebb, az évkörben jól modellezhető tanulságcsoport húzódik meg. A két, megszólalásig hasonló férfiú az Ikrek-tulajdonságok megjelenítője. A vállukon átvetett rúd a maga középső kipúposodásával a Mérleg-tulajdonságoké. A képmező leghangsúlyosabb formaeleme azonban kétségkívül a kettős közepén terpeszkedő óriás-szőlőfürt, a Vízöntő hagyományos képjele. A másik két "levegős" jegy-képviselet szemmel láthatóan az ő jelentőségét hivatott kiemelni. Tehetik, hiszen ők ketten a Vízöntő-hónap rész-egységei, s a három dekanátus - a Vízöntő, az Ikrek és a Mérleg - mozgástendenciáit nehézségek nélkül leolvashatjuk a hátulsó, a kisebbik alak kéztartásának összesített nyomvonalából. A tengely-szerepű rúd túlsó végén pedig ugyan miféle mozgás-diagram bontakozik ki a "fejesebb" figura karjaiból? Természetesen a Vízöntővel szemközti Oroszláné. Mintha ez a viselkedés-tendencia irányítaná - modern szakszóval: vezérelné - az egész díszes Vízöntő-menetet.

           

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

        Festett kazettás mennyezeteink motívumkincse XIII.
Drávaiványi (Ormánság, Baranya megye), 1792.

A szimbólum-lexikonok egybehangzó vallomása szerint a sellő a bujaságot jeleníti. No de egy templom mennyezetén? Ráadásul 167 tábla közül az egyetlen alakos - értsd: ember- és állatalakokat felvonultató - díszítésűn?... Valószínűbbnek látszik, hogy a kép üzenete évköri keretben fogalmazódott, és a Halak havának fő gondjait-örömeit foglalja képjelekbe. Ebben a hónapban a Vénusz, a szerelem bolygó-istennője van "erőben", ami rövid ideig tartó, de rendkívül erős, cselekményindító megnyilvánulást jelent. A kérdések kérdése ilyen körülmények között leginkább így szólhat: sikerül-e az emberségnek kiemelkedni a Halak-testiség érzéki szerelembe fullasztó bűvköréből, vagy visszazuhanunk az állati lét szintjére? Ábránk tanúsága szerint a lelkiség már szabadulóban van, sőt a maga harcias indulatait (kardok!) a szellemiség emeletére tornászta föl, a fejtetőn pompázó piros virág pedig lángoló szellem-kitörésekre utal. Ha a testi megjelenést Halak-tulajdonságok határozzák meg, akkor a szellemiség csakis a túloldali Szűz jegyében működhet (Virág = Virgo = a Szűz latin megnevezése!). Ugyanakkor a lelkiség szintjén Ikrek-tulajdonságok mutatkoznak, ugyancsak szabályszerűen. De ugyanitt azt is megtudhatjuk, hogy a kettősség a felemeléssel nem szűnt meg: az egyenes vonalú tőr és a görbe kard a gondolkodás lineáris, illetve fordulatos működésének jeleként értelmezhető.

Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György

Csetfalva

A református templom festett famennyezetének egyik kazettája (1773, Bereg vármegye, jelenleg Kárpátalja)

Kassette der bemalten Holzdecke der reformierten Kirche (1773, Komitat Bereg im ehemaligen Ungarischen Königreich, jetzt Ukraine)

Panel of the painted wooden ceiling of the Calvinist church (1773, county Bereg of the one-time Hungarian Kingdom, now Ukraine)

Un pannello di un soffitto in legno decorato della chiesa Calvinista (1773, contea di Bereg al tempo della dominazione ungherese, attualmente in Ucraina)

                                          

         

Énlaka

Székely rovásírásos kazetta az unitárius templom festett famennyezetéről (1668). Valószínű olvasata: "Georgyius Musnai csak egy az Isten" (Erdély, Udvarhely vármegye, ma Hargita megye)

Szeklerisch-ungarische Runenschrift auf einer Tafel der bemalten Holzdecke der unitarischen Kirche (1668, Siebenbürgen, Komitat Udvarhely im ehemaligen Ungarischen Königsreich)

Székely-Hungarian runic writing on a panel of the painted wooden ceiling of the Unitarian church (1668, Transylvania, county Udvarhely of the one-time Hungarian Kingdom)

Scrittura a tacche ungherese su un pannello di un soffitto in legno decorato della chiesa Unitariana (1668, Transilvania, contea di Udvarhely al tempo della dominazione ungherese)

 

 

 

 

Mit tud egy mai átlagos műveltségű magyar honpolgár a hazai festett kazettás templomi mennyezetekről?

Jószerivel semmit. Szembeszökő az a hanyagság, amellyel ezt a témát mindhárom, ügyében illetékes szakterület - a vallás-, illetve művészettörténet éppúgy, mint a néprajz - kezdettől fogva mind a mai napig kezeli. Mintha szégyelleni való vétek-halmazatról volna szó, vagy mintha félni kellene tőle.

És ez még mindig a jobbik eset.

Már tudniillik az, ha semmit sem mondanak-írnak róla.

Mert ha teszik, ilyenfajta sommás ítéleteket hallhatunk-olvashatunk:

az itáliai későreneszánsz megkésett

(a későhöz képest is késett!) utóvirágzása, amely importként került a Kárpát-medencébe és itt folklorizálódott.

Művészi értéke a nulla körüli tartományban mozog, legfeljebb művelődéstörténeti vagy szociológiai szempontból minősíthető figyelemre méltónak.

Ami pedig az egyes kazetták ábraanyagát illeti, ezek - egyik méltatójuk példásan lelkiismeretlen megfogalmazása szerint -

„félreértett előképeket rosszul utánoznak”.

Ezzel szemben mit mutatnak a tények?

Először is: ami a mennyiségi mutatókat illeti, a Kárpát-medencében még a mai, erősen leromlott állapotban is több kazettás mennyezet található, mint a maradék Európában összesen. (Ebben a tekintetben hasonló a helyzet az ugyancsak rangján alul kezelt kerektemplom-témához.) Nálunk a máig egészben vagy részben fennmaradt kazettás mennyezetek száma a százas nagyságrendben (száz és ezer között) mozog, és egy-egy templomra átlagosan száz kazettát számíthatunk. Vannak helyek, ahol ennél jóval kisebb a számuk, például Csengersimán vagy székelyföldi Székelydályán, de vannak olyan templomok is, ahol kétszáznál többet találunk belőlük. Ilyen a szilágysági Kraszna vagy Szilágysomlyó, de ilyen a kárpátaljai Técső mennyezete is. A százas átlag tehát mindenképpen reális adatnak tekinthető.

Összesítve: a maguk tárgyi valóságában - már akár az eredeti helyszínen, akár múzeumban - megtekinthető kazetták száma a Kárpát-medencében tízezres nagyságrendűnek (tíz és százezer közöttinek) adódik. Ekkora tételben negligálja művelődési örökségünket a jelenlegi szakkutatás.

 

 

Másodszor: míg a feltételezett „kölcsönadó fél” kazettás mennyezetei - amennyiben egyáltalán vannak neki ilyenjei - jellemző módon egyetlen vagy feltűnően kevés mintaelemmel gazdálkodnak, és ezeket mechanikusan, általában szigorú tükörszimmetrikus elrendezésben sorakoztatják fel a rendelkezésre álló felületeken , addig a Kárpát-medencei anyagban gyakorlatilag nincs két egyforma kazetta. Onnan ide irányuló kölcsönzést vagy átvételt feltételezni ebben az esteben ugyanolyan képtelenség, mintha a magam egészséges és rendeltetésszerűen, a maga helyén és ott jól működő lábamat a szomszédom műlábából „vezetném le”, onnan származtatnám.

Harmadszor: a Kárpát-medencén belül a festett kazettás mennyezetek és az ún. „rokonemlékek” (karzatmellvédek, padelőlapok, szószékek és feljáróik oldallapjai) ábraanyaga nem egymástól elszigetelt motívumok önkényes válogatású és elrendezésű halmaza, hanem nagyon is célszerű és jól felismerhető-rekonstruálható rendszert alkot. Ez a rendszer mind alapvonalaiban, mind konkrét formaképleteiben igen nagymértékű egyöntetűséget mutat a Kárpát-medencén belül, az egymástól tetemes távolságra lévő helységek esetében is.

Negyedszer: ennek a rendszerszerűen „működő” ábraanyagnak, illetve az ilyen típusú - „beszédes” jelzővel illethető - kazettás mennyezeteknek megléte vagy hiánya egy-egy területegységen belül nem vallásfelekezetek függvénye, hanem kifejezetten etnikai, illetve anyanyelvi hovatartozás szerinti eloszlást mutat. Idegenes, de rövidsége miatt praktikus meghatározással: kazettás mennyezeteink nem felekezet-, hanem etnikum-specifikus jelenségek a Kárpát-medencében.

A legtöbbet a református egyház kebelében találjuk belőlük, utána az unitáriusok következnek, de római katolikus templomokban is maradtak fenn - ha nem is nagy számban - ilyen emlékek.

(Például az Ózd melletti Szentsimonban vagy a nógrádi Nádújfalun.) Mind-mind magyar nyelvterületen!

 

Ahelyett, hogy tárgyalási szempontjainkat szaporítanánk - lehetne! - , vizsgáljuk meg inkább az utolsó két pontunkban emlegetett „rendszerűség” néhány fontosabb ismérvét, a teljesség igénye nélkül.

Konkrétan: nézzük meg, melyek azok a rendszer-típusok amelyeknek a jelenléte perdöntő pontossággal kimutatható kazettás mennyezeteink ábraanyagában, illetve ennek az ábraanyagnak a rendeltetésszerű „működésében”. Kereteink szűkössége miatt szorítkozzunk egyelőre a puszta felsorolásra, egyetlen példával illusztrálva minden egyes tételünket.

 

1. A tizenkét csillagképből, illetve jegy-érvénytartalomból álló zodiákus (Kóros).
2. A klasszikus hétbolygó-rendszer (Patapoklosi).
3. Az ugyancsak klasszikusnak nevezhető ötelem-rendszer (Gyügye)
4. 
   
5. A háromrétegű - alsó, középső, felső szintekből álló, hallal, négylábú állattal, madárral jelzett – világkép (Csengersima)
6. A néphagyományunkban továbbélő „ősi magyar hitvilág”, egyik jellegzetes képviselőjével, a sárkányon lovagló garabonciással
   
7. (Técső).
8. A szkíta gyökerekig visszanyomozható manicheista üdvtörténeti rendszer, központi jelvényeivel, a szőlővel és a dinnyével
9.  (Noszvaj).
10. A magyar nyelv sajátosságait maximális mértékben érvényre juttató - a növekedést (növényi mintázat) és megállapodást (állatoknak) folyamatosan, lüktetésszerűen váltakozó képírási rendszer (Rudabánya).
11. A természetes fényjárás képértelmező szerepének, mint középkori örökségnek, sajátos keretek között történő újrafogalmazása
    
12. (Zsurk).

Forrás: http://embers-eg.webnode.hu/news/az-eg-mennyezeti-altalanos-tudnivalok-a-festett-kazettas-templomi-mennyezetekrol/

http://mennyezet.naput.hu/html/main.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazett%C3%A1s_mennyezet,

http://sandorson.fw.hu/Szatmar/

Bereczky Zoltán - Cseuz Anett: Simai sakkoló, Budapest, Püski 2008.

Pap Lajos

Fotó: Horváth Zoltán György

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília