Nehezen szoktuk meg reszelős hangját, fura hanglejtését. Mimikája és gesztusai eleinte olyan panoptikumszerűnek tűntek, hogy Madame Tussaud gondolkodás nélkül szorított volna neki helyet valamelyik sarokban. Nem is nagyon ismertük, annyit tudtunk róla, hogy szigorú jogász, s mint ilyen, háromszor meggondolja, hogy meggondolja-e egyszer egyáltalán.

Amikor ő lett a köztársasági elnökünk, nem gondoltuk volna, hogy a barázdált arcú ember részese lesz mindennapjainknak, hogy reszelős hangjára néha jobban fogunk figyelni, mint a szirének vérforraló és vágyvad énekre. Előtte volt egy Árpi bácsink (Göncznek az Updike-fordításokat köszöntük, de a besúgó múltra történő utalásokat azért nem töröltük), és volt egy tekintélyes, joviális nyúl(fog)unk, a Mádl Feri bátyó, aki annyira súlytalan volt, hogy akár még űrutazásra is vállalkozhatott volna, mindenfajta kiképzés nélkül.

Úgy is voltunk ezzel a köztársasági elnöki címmel, hogy ez is csak a bajnak van, semmi jelentősége: az érvényben lévő jogrend szerint az államfőnek szinte semmiféle hatalma nincs, nem hozhat jelentős döntéseket, nincs semmire érdemi befolyással, ismert és elismert ugyan, de akkor is csak egy jelentéktelen bábfigura – ezt hittük, mert ezt sugallták, mert ezt mondták a politikusvezérek meg a szakértők, meg mindenki.

Aztán Sólyom szállt közénk, és öt év alatt bebizonyította, hogy ha valaki komolyan veszi a szerepét, akkor könnyen válhat statisztából színészkirállyá. Márpedig a mi reszelős-méltóságos Sólyommadarunk komolyan vette, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, nem foglalkozott a demagóg és politikai akaratból csiholt korlátokkal (az államfőnek szinte semmiféle hatalma nincs, nem hozhat jelentős döntéseket, nincs semmire érdemi befolyással, stb., stb.), hanem elkezdett dolgozni, gondolkodni, dönteni és még tenni is.

Panoptikumba való arcél ide, nyekergő hanghordozás oda, ez a már a Bős-Nagymarosi vízlépcső elleni küzdelmet is segítő, a környezetet szerető és védő, a megvert gyűlésezőkért kiálló, a törvényeket nemcsak úgy, unottan, automatikusan átengedő alkotmányjogász bebizonyította, hogy igazi férfi.

Egy okos, megbízható, igazságos, korrekt, becsületes és felelősségteljesen dolgozó férfi, aki a fentebb felsorolt ismérvek és eddigi tevékenysége okán egy jó királyra emlékeztet. Mi sem logikusabb tehát, hogy most, hogy mandátuma lejár, a kiszivárgott információk szerint nem őt jelölik köztársasági elnöknek. Úgy látszik, itt nincs szükség ilyen típusú emberekre: király nem kell ide, csak sok-sok buta alattvaló.
Tóth Csaba Zsolt