Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
7 éve | Szathmáry Olga Ottilia | 0 hozzászólás
SZÁNTAI LAJOS
A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA
A szoláris akarat
Ha mitikus távlatból közelítjük meg az akarat szó jelentését,
akkor mindenekelőtt ősi koŗ gyökkel szükséges összefüggésbe
hozni,amelyből többek között
a Kronos (az Aranykor Királya),
a Khronos (az Idő istene),
a Krisztus (Khristos) és a Krisna (Kŗşņa) nevek is
származnak.
A szanszkrit nyelvben a kŗ gyök jelentéseihez tartozik a teremtés,
a tett és az uralom.
Innen eredeztethető a jól ismert karma szó (aktus, tett, akció, sors),
amely arra hívja fel a figyelmet,hogy a sorsot, pozitív vagy negatív
értelemben, a tudat hatalmi képessége teremti meg.
Figyelembe véve tehát a mélyebb, úgy is mondhatnánk, tudományon túli „etimológiai” vonatkozásokat,
megállapíthatjuk, hogy az akarat lehetőségében áll létrehozni, megteremteni azt a világot,
amelyben a halandóság,az idő (Khronos) és a halhatatlanság, az időtlenség (Kronos),
az időbe alászálló és az időtlenségbe visszatérő (Khristos, Kŗşņa) princípiumok egyaránt jelen vannak.
A gyakorlati műveletek terén ez laya-kriyā (feloldó-teremtő) yōga elveinek felel meg, amelyre a mesében még lesz konkrét utalás.
Ha a Királyfi tehát azt mondja, hogy nem akar meghalni, akkor ezt úgy kell értelmeznünk,
hogy élő kapcsolatba került mindazzal, ami a tudatban szoláris, fényszerű akaratként támad fel.
Képessé vált arra, hogy megteremtse azt az állapotot, amely nem időbeliséghez kötött,
amely túl van a teremtettség fogalmán.
Képessé vált arra, hogy létrehozza saját halhatatlanságának, abszolút éntudatának időtlen és időfeletti hordozóját.
A halhatatlanság számára nem egy „szép” és távoli gondolat
(a számtalan üres, vitalitás nélküli gondolat között),
hanem az, ami valójában:
betölti a tudat teljességét, biztosítja a megvalósításhoz elengedhetetlenül szükséges transzcendens lángolást, energiát, kitartást.
Más szóval:
az örökkévalóság ideájából táplálkozva merít szellemi erőt, önmagából valóságfeletti élettel teli életéből táplálja önmagát.
Egyes mesékben ez úgy hangzik, hogy a hős saját húsából eteti az őt magasba emelő, felfelé segítő griffet.
A feltarisznyázás
az eddig megszerzett tapasztalatok, képességek, ismeretek összegyűjtése, összevonása, összpontosítása.
Egy állandó meditációs állapot, amelyből merítve
a hős fenntartja magát azon a krízisekkel, nehézségekkel,
válságokkal bővelkedő úton,
amely minden megvalósítás sajátossága.
Hasonló készenléti szintet jelez ez, mint
az Evangéliumban a tíz szűz példázata, ahol, akik „eszesek valának,
a lámpáikkal együtt olajat is vivének az ő edényeikben”, hogy a csalhatatlanság fényében megláthassák (vidyā)
a legmagasabb rendű szellemi állapotot.
Ez tehát azt jelenti, hogy a megvalósítás útjára csak az léphet,
aki a szellemi műveletekhez biztosítani tudja a hősi elszántságot, az élő akaratot és szakrális lángolást, vagyis aki „feltarisznyált”.
Az akarat hevéből kell meríteni az energiát, „mert az akarat valami olyasmi, mint amikor egy lázas állapotban megjelenik a hő s elpusztítja a szennyeződéseket”, a fertőzésektől megtisztítja a tudatot.
A szellemi láng által megtisztított tudatban az a gondolat,
hogy „halhatatlanság”,
mindig makulátlan marad,
mindig erőforrásként, táplálékként jelenik meg a törekvő számára.
Az aranyszőrű paripa
Folytatva az eddigi gondolatmenetet, megállapíthatjuk, hogy a Királyfi egy olyan megvalósítási úton jár, amely még csak véletlenül sem keverhető össze az általános értelemben vett „önmegismerési” és „önmegvalósítási” gyakorlatokkal.
Ezt többek között az olyan mesei szimbólumok is alapvetően alátámasztják, mint az aranyszőrű paripa.
Az „aranyszőrű” jelző egyértelműen utal a már említett szolaritásra.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Királyfi hátterében álló szellemi világot, tradicionális életet és Hagyományt szolárisnak: fényhordozónak, fényfelszabadítónak kell tekintenünk.
A fényhordozó itt természetesen az aranyszőrű paripa.
A paripa szimbólumában van megfogalmazva mindaz,
amit a Királyfi hagyományvilágáról, végső soron
az ősmagyar tradícióról tudni kell.
A magyar hagyományban a paripa,
a ló szimbóluma az,
amin a „Mindenség mozog”.
A ló lehet maga a világ is, az elszabadult, fékevesztett „fenevad”, amelyet meg kell ülni,
meg kell fékezni,
s a száguldásával ellentétes irányba fordulva,
a szellemi valóságot meg kell célozni.
Van olyan eset azonban, amikor a szellemi eredetet (fényt) elhomályosító sötét erő a célpont,
lényegében ez a hátrafelé (visszafelé) való nyilazás metafizikai értelme.
A hátrafelé, a visszafelé való nyilazás, a ló, vagyis a világ mozgásával ellentétes irányba fordulás olyan heroikus aktus,
amely egyben a magyar hagyomány ‚milyenségére’ mutat rá,
túl a szoláris jellemzőkön.
Ez a milyenség, minőség egyetlen szóval is megfogalmazható: harcos, vagyis kşatriya, lovagi és nemes.
A hagyományt általában papi irányítás mellett a harcos, nemes réteg tartotta mozgásban. Ennek a „kasztnak” eltűnésével az a veszély áll fenn, hogy a Hagyomány dinamikája is lecsökken, elvész.
Ezért sohasem véletlen, hogy mindig a nemes-erények felbomlasztásával, a nemesi kvalitások felszámolásával,
akár a fizikai szintig lehatoló megsemmisítésével
(lásd: templárius lovagrend, illetve a táltos-kaszt sárkány-rendje)
iktatják ki a szellemellenes erők a Hagyomány folytonosságát, közvetlenségét a világból. (...)
Nekiindult a világnak
A világ, ha „kinti” (vagyis tárgyi), ha „benti” (vagyis alanyi), minden esetben a tudat világa.
A világ a tudatban van, a világ (lét) határa és a tudat határa egybeesik.
Éppen ezért teljesen mindegy, hogy a világnak-indulást miként is képzeljük, mert a megvalósítás nyelvén ez azt jelenti, hogy a királyfi saját tudati centruma, halhatatlansága felé indul el, a „világon” keresztül.
„Nekiindult a világnak” – ebben a kijelentésben feltétlenül egy harcos, hősies mozdulatot kell látnunk, nem pedig valamilyen „világgá-menést”.
Nekiindulni annyit jelent, hogy nekimenni, erőt belevinni, elfoglalni, visszahódítani, megragadni azt a világba zuhant centrumot, amit elfoglalt a sötétség, a halál.
A halállal szembe kell nézni és meg kell küzdeni vele,
nem lehet elkerülni, elodázni ezt a küzdelmet.
Erre emlékeztet a haláltusa kifejezés, még a passzív, a közönséges halál esetében is.
Az élet centrumát elfoglalta a halál, a sötétség, s ezt csak úgy lehet visszafoglalni, ha a halállal megküzdök,
ha legyőzöm az önmagamban levő nem-tudatost, a démonit, az összezavartságot,
mert minden világnak-menés az ‚én’ világa felé történő akcióval azonos. (...)
Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Addig ment, amíg egy nagy hegy tövébe nem ért.
A hegy teteje majdnem az eget verte. A hegy lábánál egy szép fenyőfa állt.
A királyfi a fenyőfa alá lepihent, és mély álomba merült.
Álmában odament hozzá egy ősz öregember, és azt mondta:
– Fiam, jó, hogy elindultál.
Bár én is ilyen fiatal koromban indultam volna el, mint te.
Csak kitartás, ne rettenj vissza semmitől!
A királyfinak, mikor felébredt, eszébe jutott az álma, s újult erővel indult neki a hegynek.
Hét nap, hét éjjel folyton-folyvást ment a hegy oldalán felfelé.
A nyolcadik nap reggelén észrevette, hogy a hegy tetején valami emberféle mozog,
s mikor felért, látta, hogy ott egy óriás hányja a földet olyan nagy lapáttal, mint a templomfedél, egy akkora talicskába, mint ez a falu.
A királyfi köszönt az óriásnak:
– Jó napot, óriás bátyámuram, mert úgy látom, hogy ahhoz van szerencsém!
– Hol jársz te itt, halandó, ahol még madár se járt idáig?
– kérdezte az óriás.
– Én bizony a Halhatatlanság országát keresem – felelte a királyfi.
– Nem akarok meghalni.
Addig akarok élni,
míg a világ, s még két nap.
Nagyot kacagott erre az óriás, hogy még a hegy is rengett belé.
– Na, te fickó, akkor jó helyen jársz, mert nekem az az átkom, hogy addig meg nem halhatok,
amíg ezt a hegyet el nem hordom.
S ez eltart éppen ezer esztendeig.
– Mi nekem ezer esztendő, bátyámuram, én addig akarok élni, míg a világ s még két nap – mondta erre a királyfi.
Hiába kérlelte az óriás:
– Fiam, elég ebből az életből ezer esztendő is.
A fiú hajthatatlan maradt, ragaszkodott az elgondolásához.
– Nagyobb bolond vagy, mint én – mondta az óriás.
– De ha már így döntöttél, akkor adok egy pár rézsarkantyút, azt kösd fel a sarkadra, repülhetsz véle erdőkön, hegyeken keresztül, nem kell koptatnod a lábadat.
A királyfi megköszönte az óriásnak az ajándékot, elbúcsúzott, felkötötte a rézsarkantyút, s mint a szélvész, olyan sebesen repült erdőkön-mezőkön keresztül.
* * *
és aztán ellankadni,
ez az, amitől félnie kell az embernek.
Forrás: Szántai Lajos -Facebook
Szerkesztette: Szathmáry Olga Ottilia
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!