Széchenyi István 150 éve, 1860. április 8-án maga vetett véget életének Döblingben.

Számos összeesküvés-elmélet született már arról, hogy a gróf valójában nem öngyilkos lett, hanem a bécsi udvar titokban ölette meg a számára kellemetlenné vált államférfit az elmegyógyintézetben.

A valóság ennél azonban egyszerűbb, a történészek szerint nem osztrák ügynökök likvidálták Széchenyit, de öngyilkosságában kulcsszerepe volt egy besúgónőnek.

„Széchenyinél a politikai rendszer a lelki konstitúció szüleménye. Ezt bizonyítani fölösleges: naplójának minden sora arról beszél, hogy lelkiélete a haza politikai sorsával már kora gyermekségétől feloldhatatlan kapcsolatban volt” – írta róla Szekfű Gyula. A Három nemzedék és ami utána következik című munkájában a történész így folytatta az általa leghívebb magyarnak is nevezett gróf jellemzését: „A haza sorsa neki mindenkor személyes ügye volt; jól érezte magát és fellélegzett, mint pázsit üdítő esőre, ha a hon ügye rendben folyt, elkeseredett és testi-lelki beteggé lőn nemzeti veszedelmek idején. A negyvennyolcas katasztrófa lelki életében is katasztrófát, az egyensúly felbillenését okozta.”

Szekfű ezzel arra utal, hogy 1848-ban Széchenyi, látva, hogy a szabadságharc kitörése immár elkerülhetetlen, önmagát vádolva amiatt, hogy a dolgok idáig fajultak, öngyilkossági kísérletekkel próbálkozott, és idegileg teljesen összeomlott. Naplója szerint a gróf 1848. szeptember 4-én ezt írta: „Nem volt még ember, ki nagyobb zűrzavart hozott volna ebbe a világba… mint én! Ó, Istenem, irgalmazz nekem.” Ekkor már Jellasics készülődött a magyarok ellen, Széchenyi pedig nem bírta a feszültséget, naplója is megszakad, csak 1859-ben, 11 év múlva folytatja napjainak jegyzetelését.

Ekkor már Döblingben találjuk, ahová barátai vitték 1848-ban, hogy megmentsék az életét. A Bécs melletti magán-elmegyógyintézetben Görgen doktor felügyelete alá helyezték. Az intézetet ezután a gróf már sosem hagyta el, de megélte a szabadságharc leverését, majd évekkel később kezdett újból talpra állni. Teljesen egészségesnek nem minősíthetjük állapotát, de gondolkodási képességét az 1850-es évek második felére visszanyerte. 1856 után titokban, külföldön, álnéven jelentette meg politikai írásait és újságcikkeit.

Cikkeket írt az elmegyógyintézetből

Ferenc József titkosrendőrsége évekig nem jött rá arra, hogy éppen az osztrák császár közvetlen közeléből, a Bécs melletti Döblingből viszik a közvetítők a külföldi nagyvárosokba a rendszert bíráló leveleket, tanulmányokat és újságcikkeket. Széchenyi eljuttatta írásait a külföldi kormányokhoz, köztük III. Napóleon francia uralkodóhoz, de fia, Széchenyi Béla segítségével a londoni Timesba is írt cikkeket – ahogyan erre Falk Miksa, a neves hírlapíró, a gróf egyik munkatársa is visszaemlékezett. Naplójának kiadói szerint Ignotus néven írta e cikkeket.

Ekkoriban, az 1850-es évek második felében Széchenyi talán legnagyobb hatású írása az Ein Blick (Pillantás) című munka volt, amely 1859 márciusában jelent meg Londonban, német nyelven. Ebben az írásában Széchenyi kíméletlenül leleplezte a Magyarországról külföldön terjesztett osztrák hivatalos propaganda hazugságait. Gúnyosan támadta írásában például a Bach-rendszer névadóját, jelképét, az adminisztratív elnyomás jelképévé vált Bach Sándort (Alexander Bach), akit időnként Patakinak nevezett írásában – magyarra fordítva a bécsi miniszter nevét.

Kempen báró, bécsi rendőrminiszter ezért egy nevezetes dátum alkalmából, 1859. március 15-én, tehát a magyar forradalom 11. évfordulóján parancsot adott Széchenyi állandó rendőri megfigyelésére. A megfigyelés hamarosan eredménnyel is járt, és bár maga Széchenyi tudta, hogy a lehető legóvatosabban kell eljárnia, környezete persze már nem volt ennyire elővigyázatos.