Szent Ágota szűz és vértanú

A keresztény ókor egyik leghíresebb szentjére,

Szent Ágotára emlékezünk liturgikus emléknapján.

Vincéhez és Balázshoz hasonlóan az ő élete és halála felől is

csak a számos változatban ránk maradt, legendásan fölékesített szenvedéstörténet tájékoztat.

Zurbarán: Szent Ágota (1630–33.)

Ágota a szicíliai Cataniában született előkelő szülők gyermekeként.

A fiatal, Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar

a kéjvágyó helytartó, Quintianus mesterkedéseinek célpontjává lett.

Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette.

Az ilyesmi az antik korban nem ment ritkaságszámba. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia.

De az Afroditéről elnevezett és minden odavágó mesterségben járatos hölgy gyorsan fölismerte,

hogy Ágota esetében a kívánt érzületváltozást nem lehet elérni.

Ezért a helytartó maga lépett akcióba.

Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták,

megkínozták és börtönbe vetették.

Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia.

Amikor a földühödött bíró

semmire sem ment,

poroszlóival

szinte halálra verette,

majd levágatta a leány mellét.

Mindezek után a börtönben olyan megerősítésben részesült,

amilyen még a legendákban is ritkán fordul elő:

a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította.

Giovanni Lanfranco: Szent Péter meggyógyítja Szent Ágotát

(1614 körül)

A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus továbbfolytatta

a gyalázatos eljárást.

Végül is Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben.

A legendás szenvedéstörténetnek ez a lényegi tartalma.

Giovanni Battista Tiepolo: Szent Ágota mártírsága (1756 körül)

Ágota tiszteletét az indította el,

hogy szülővárosa, Catania a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült

az Etna kitörésétől.

A lakók a vértanú sírjáról elhozott lepellel (vagy pajzzsal) segítségét kérve vonult a megsemmisítő lávafolyam elé, és az február 5-én minden várakozás ellenére megállt, és a tűzhányó elcsendesedett.

A legenda szerint angyal véste Ágota sírjára e feliratot:

MENTEM SANCTAM SPONTANEAM, HONOREM DEO,

ET PATRIAE LIBERTATEM

(Szent, készséges lelkület, Istennek dicsőség, a hazának szabadság).

Catania népe töretlenül őrizte szent leánya emlékezetét és állandóan segítségül hívták, s hívják ma is a tűzhányó veszedelme ellen.

A Szent Ágota-fesztivál Cataniában

Ugyanakkor Szent Ágota híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül is az egész egyházban.

A római misekánon megemlékezik

róla, s ugyanazt teszi a karthagói kalendárium és minden régi vértanújegyzék is.

Rómában Symmachus pápa egy régi templomot szentelt Ágotának a Via Aurelián, Nagy Szent Gergely pedig az egykori ariánus templomot szentelte a tiszteletére.

Ereklyéinek fölemelésén

és elosztásán kívül tiszteletének elterjedését szolgálta a 10. század óta saját ünnepi officiuma is.

Tűzvész és földrengés ellen hívják oltalmul – a lávafolyam megállítása miatt.

Hasonló okból Ágota az ércöntők, harangöntők, a kohászok és

a bányászok védőszentje is.

A középkorban a tizennégy segítőszent között találjuk.

A mell- és méhrákban szenvedő asszonyok is hozzá fordulhatnak.

Hazánkban a középkor óta virágzott tisztelete, tűzvész ellen hívták segítségül: kis papírlapra felírták a sírföliratát, ezt emléknapján megáldották a templomban, majd a házak kapujára szögezték.

A 6. századi Jeromos-féle martirológium február 5-ére teszi Szent Ágota temetését. Ünnepét Rómában a 6. század óta ülik.

A legenda megőrizte Szent Ágotának azokat a szavait is, amelyeket bírája szemébe vágott,

miután az szörnyű indulatában megcsonkíttatta:

„Embertelen zsarnok!

Nem szégyenled,

hogy egy nő testéről azt vágatod le, amiből mint gyermeket

anyád téged is táplált?

Tudd meg, hogy lelkemben továbbra is épek melleim, melyeket Istennek szenteltem.

Belőlük merítek erőt magamnak.”

Ezek a szavak elevenen megőrizték a fiatal vértanú nő képét a kereszténység egész története folyamán.

Jacobello del Fiore: Szent Lúcia édesanyjával Szent Ágota sírjánál (15. sz.)

Az 5–6. századból származó legendás szenvedéstörténete szerint Szent Lúcia Ágota sírjához kísérte el beteg édesanyját, hogy gyógyulását kérjék. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által.

Urunk, Istenünk, járjon közben nálad bűneink bocsánatáért Szent Ágota szűz és vértanú, aki mindig kedves volt előtted, mert tiszta életével és vértanúhalálával megmutatta kegyelmed erejét.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon;

Magyar Kurír

Szerkesztette: Szathmáry Olga Ottilia