Talán három szélforgó üzenetem.

Egy igen valamit szeretnék közre adni nektek,ami 1945-tel fejeződőkbe...Előszónak csak ennyi..

Idézet.

  The Auschwitz Album.The Story of a Transzport V-2!
Szemeimmel követtem távolodó anyámat, amint kézen fogva viszi a kis Valentint és maga elé tereli az ikreket, nehogy elveszítse őket a sokaságban. Hogyan is gondolhattam volna, hogy tekintetemmel utolsó útjukra követem őket.

  Idézetem.

Asher Cohen: SOÁ című könyvéből…

A túlélők, amikor ismét cselekvőképessé váltak, először is megpróbálták családjuk eltűnt tagjait újra megtalálni. Millió és millió ember köztük zsidók is kutatta végig a feldúlt Európát. A különböző országokból deportáltak mind hazaindultak! De hazamehettek-e a kelet-európai zsidók. Akartak-e, tudtak-e hazatérni. A visszatérőket gyakran ellenséges hangulat fogadta, sőt volt ahol pogromot rendeztek. Például a lengyelországi Kielcében és Miskolcon. 1945-46-ban ezért sokan visszafordultak a DP (Displaced Persons ) táborok felé..

A három szélforgó üzenetem.

Tavaszi szél ölelte a fákat,
de hiába jártak az ágak
szerelmi táncot
a feldúlt otthon
kirabolt szobáiban
az élet nyugtalan hiánya kotorászott.
Az ablaktalan szemeken át
huzat szaladgált,
meg, meg tépázva a papírokat
és a sarokban egy rongybaba
úgy bámulta rajzolt szemeivel
a foltokat,
mint félbeszakadt gondolat,
vagy kettévágott szemfedő.

A néni tipegő lépteit
nem hallotta más
csak a lapuló homály.
Nem jött át a küszöbön,
megállt,
tekintete körbejárt a romok felett,
de nem találta már
a meleg kis vackokat, ahol az ikrek
bujkáltak oly sokat,
nem hallotta nővérük
huncut kuncogását,
sem a megvagytok-e kiáltást.
Mégis várt,
talán jön egy hang valahonnan,
besurran egy köszönés,
nem csak a semmi néz át
a lélektelen alkonyt.

A kórházi pincei ágyon,
szendergő álmaiban
oly sokszor hallotta hangjukat,
most mikor hazaért,
most miért, miért nem.

A sunyi csend nem válaszolt,
ott bujdokolt a megroskadt ágy alatt,
ahol csak por és szemét maradt,
de ni csak, mi az ott,
két kis kék szélforgó meg egy nagyobb,
egy piros hevernek
mint odadobott lomok
eltévedt csillaglelkek.
Csendre intve a sóhajtó lélegzetet,
lassan odatipegett.

Óvatosan felemelte
és magához ölelve
a kerítéshez vitte őket,
mint kincseket, mint irányjelzőket,
Gondosan feltűzte mindegyiket
amilyen magasra csak lehetett.
Hogy tudjátok, merre jöjjetek majd,
mert én itt várlak, itt leszek,
míg haza nem érkeztek .

A dühödt suhancokat látva,
már nem üres a zsidó szatócs háza,
gyújtottak egy nagy szalmaköteget,
a ház gyorsan tüzet fogott.
és a néni csak azt látta,
hogy itt szalad a három unokája,
mintha lángok hoznák őket,
a táncolókat
a bújócskázókat
a kacagva nevetőket.

A házikó teljesen leégett,
de néha a tavaszi szélnek
bolond kedve támad
s táncolni, pörögni kezd
az üszkös romok alatt,
mint féktelen öröm
kirobbanó jókedv,
mint mikor megtalálva,
unokáit a lángokban
a boldog nagymamácska.