Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a BUDAKESZI KLUB közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
BUDAKESZI KLUB vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
13 éve | Szathmáry Olga Ottilia | 0 hozzászólás
Tokody Ilona
operaénekes
Az 1953. április 27-én, Szegeden született operaénekesnőt, drámai szopránt a világ legelismertebb szoprán-csillagai között tartják számon. Szegeden Berdál Valériánál és Csóka Bélánál kezdte énektanulmányait.
A Tömörkényes évek után 1971-ben lett a Zeneakadémia növendéke, ahol dr. Sipos Jenő és Mikó András voltak mesterei.
1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, a következő években a genfi, az ostendei, a pozsonyi és budapesti Erkel-énekverseny győztese lett.
1976-tól az Operaház magánénekese és a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze. 1977-ben mutatkozott be, az Operaházban Durkó Zsolt Mózes c. művének ősbemutatóján az Anya szerepét alakította. Európa és Amerika számos nagyvárosában és operaházában vendégszerepelt. Alakításai kiemelkednek az átélés őszintesége, bensőségessége, muzikalitása és tökéletes hangi és technikai felkészültsége által.
1992-ben egyik legemlékezetesebb fellépése volt a José Carrerasszal tartott közös áriaest a budapesti Népstadionban.
A művésznő szívéhez az olasz operák állnak a legközelebb. Kezdeti sikereit főleg Verdi- és Puccini-szerepekben (Bohémélet, Manon Lescaut, A köpeny, Angelika nővér) érte el, de nem idegenkedik Mozarttól sem. Sőt, újabban Schuberttel, Schumannal is kacérkodik, méghozzá teljes sikerrel.
1985-ben Kossuth-díjjal, 1980-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1983-ban érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címmel tüntették ki. 1996-tól az Operaház örökös tagja.
Főszerepei: Pamina (Mozart: A varázsfuvola);
Fiordiligi (Mozart: Così fan tutte); Giselda (Verdi: A lombardok); Erzsébet
(Verdi: Don Carlos); Aida (Verdi); Desdemona (Verdi: Otello); Mimi (Puccini:
Bohémélet); Liu (Puccini: Turandot); Angelica nővér (Puccini);
Pillangókisasszony (Puccini).
Több mint ötven CD-je közül több is szerepel a londoni Gramophone magazin által a világ legjobb 100 operafelvételének ítélt listán. Placido Domingoval közösen készített TV-felvétele Puccini Bohéméletéről mindmáig az egyik legelismertebb Bohémélet-interpretáció.
Tokody Ilona dalénekesként is kiváló és szimfonikus koncerteken is gyakran szerepel.
Így vall önmagáról:
"Híd vagyok a szerző és a közönség között,
és ezt a dolgomat csak akkor tudom hibátlanul teljesíteni,
ha egész életemet a zenének,
az éneklésnek és a tanulásnak szentelem."
Mi a boldogság?
- kérdezték tőle egyszer, amire a következőképp felelt:
"Amit mindenki kerget.
Az a valami, amire a legjobban kell vigyázni. Nekem boldogság az, hogy egészségesen énekelhessek, hogy megtarthatom a barátaimat, hogy tudjak adni és kapni.
De hogy egészen őszinte legyek,
az a boldogság, hogy az ember énekel.
Mostanában sokat írnak Maria Callas-ról,
a csodálatos tüneményről,
aki oly hamar eltűnt az énekesi pályáról,
és sokan nem értik, miért volt ily rövidre szabva a karrierje.
Pedig nagyon egyszerű a magyarázat:
csak a boldog madár tud énekelni."
A művészet, amire én feltettem az életemet, a zene,
nem elválasztható az élettől,
hiszen, mondjuk mi művészek,
amikor a színpadra lépünk, akkor ez semmiben sem különbözik attól, mint amit a papok tesznek.
Egy hivatás, egy ember-, erkölcsnevelő hivatás, felelősség.
Milyen jövőről álmodozott egykor Tokody Ilonka?
– Már öt-hat évesen az operaénekeseket igyekeztem utánozni, akiket a rádióban hallottam. Balettet sem láttam még, amikor már spiccelve illegettem magam a tükör előtt.
Akkori világomat Tápé-Kutas jelentette, ahol apám egy frissen épült tanyasi iskola első néptanítójaként harminckilenc éven át tanított gyerekeket, felnőtteket. Fantasztikus ember volt, gyönyörűen hegedült, énekelt, komédiákat írt, még régészkedett is.
Egyedüli gyerek voltam, apám fiúsan, édesanyám és nagyanyám lányosan nevelt, így a focizásban is jártasságot szereztem, nemcsak a konyhában, kézimunkázásban. Ma is megvan az első zongorám, amit nekem kuporgattak össze kis pénzükből. Emlékszem első fellépésemre, amikor is a május elsejei ünnepségen két népdalt adtam elő – ötévesen. Az első élő színházi élményem tizenegy évesen a Pillangókisasszony volt; apám meglepett bennünket a jeggyel, így bebicikliztünk a városba. Nagy korszaka volt ez a Szegedi Nemzeti Színháznak, Vaszy Viktorral, Berdál Valériával, Karikó Terézzel, Réti Csabával, Szabó Miklóssal. A hetedik osztályt már Szegeden jártam, ahová apám nyugdíjazása után költöztünk. Zeneiskolába, majd konzervatóriumba jártam.
Jellemző a naivitásomra, hogy a felvételi vizsgán Nadir románcát meg Cavaradossi Levéláriáját kezdtem el, s nem is értettem, miért várnak tőlem női áriákat, amikor én a tenorokat szeretem!
Énekesi pályámnak igen jót tett, hogy a zeneiskolában napi több órát gyakoroltam fuvolán, így később sem okozott gondot a rekeszizmú körkörös légzés.
Berdál Valériától és Csóka Bélától annyi mindent tanultam az éneklésről, hogy huszonkét éves korom óta magam is tanítok.
A Zeneakadémián dr. Sipos Jenő, Kroó György, Pernye András, Újfalussy József, Varasdy Emmi, Mikó András voltak a mestereim.
Életem nagy fordulópontját a Kodály-énekverseny megnyerése jelentette 1972-ben, elkezdtek hívogatni külföldre, az Operaház tagja lettem, és a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze.
Önöknek rövid egymásutánban eltérő rendezésekben, esetleg eltérő felfogásokban, más-más partnerrel kell színre lépniük.
Hogyan lehet ezt megoldani?
– Számomra első, hogy jól kidolgozzam a szerepet, amit a zene, a szöveg, a helyzet sugall. Szerettem mindent eredeti nyelven is megtanulni, nem csupán magyarul. Egyszer külföldről hazajövet elkezdtem Mimi legismertebb áriáját, aztán a második sornál leblokkolt az agyam, és se olaszul, se magyarul nem jutott eszembe a folytatás, pedig évek óta énekeltem, a súgó meg nem is gondolt rá, hogy nekem ezzel bajom lehet. Ha már sztár az ember, alkalmazkodnak hozzá, de addig eljutni nem könnyű.
Én például egyre kevésbé szeretem egyesek "önmegvalósító", de az eredeti műtől igencsak elrugaszkodó rendezéseit, ezeket leginkább nem is vállalom el.
Ami a partnereket illeti, azokat kedvelem, akik hozzám hasonlóan "beleélős" típusok. Pavarotti, Domingo, Carreras is azért választott sokszor, mert ahogy mondták, "mellettem jobbak tudtak lenni".
De a magánember "otthon marad", a színpadon a szerepek szeretik egymást, függetlenül attól, hogy akadhatnak egyesek, akik az előadás után is szeretnék folytatni a kapcsolatot. Én mindig tudtam és éreztettem is a határt, hogy eddig, és ne tovább! Volt, hogy rajtam múlott, hogy "csak" barátság lett a színpadi szenvedély folytatása, de mindenkinek így a jobb.
Monogám típus vagyok.
Rákérdezhetek a magánéletére?
– Elvált vagyok, de négy éve együtt egy nagyon jó partnerrel, aki
szintén szakmabeli. Az én kapcsolataim évtizedekre szólnak, de mert
szeretek beszélgetni, nemigen tudnék olyat elképzelni, akinek semmi köze
a hivatásomhoz. Így, ha kevés idő is jut egymásra, azt intenzíven
töltjük együtt. Egyébként szeretek főzni, a kertben dolgozgatni, ha időm
engedi, hazalátogatok édesanyámhoz, vagy ő jön föl besegíteni. 1989 óta
élek Mártonhegyen. Egy harmincas években épült házat hoztunk rendbe
nagy nehezen.
A külföldi előbbre jutáshoz ma már menedzser is kell.
Mit jelent ez ténylegesen? Pénzt fektet valakibe, nézi a művész szakmai fejlődésének érdekeit, vagy csupán egy közvetítő ügyintéző?
– Nem ismerek olyat, aki a pénzét fektetné bárki karrierjébe, vagy vigyázna, hogy az énekes csak olyasmit vállaljon el, ami mindenben előbbre viszi. Leginkább önmagukra gondolnak, a közvetítői munkáért százalékot kapnak mind a művésztől, mind a felléptető intézménytől.
A művész legjobban magát tudja védeni, bár közvetítő menedzserre is szüksége van. Nem szabad mindent elvállalni, ami látszólag megérné, de később visszaütne például a hangra. Így mondtam nemet már huszonhat évesen Salome szerepére, ami nem való nekem.
Viszont néhány mentor – ilyen volt nekem José Carreras – kifejezetten kéri, hogy velem együtt lépjen fel; ez valóban jót tesz az embernek. Intelligencia kell ahhoz, hogy felismerd a magad képességeit, és vigyázz arra, amit könnyelműen elveszíthetsz.
Szerette minden szerepét? Maradtak szerepvágyai?
– Általában igen, de nem mindent. A modern darabok nekem nem adnak
annyit, mint a klaszszikusok, ugyanakkor sokszoros energiát visznek el.
Meg nem valósult álmom Bellini Norma, illetve Massnet Wetherének Charlotte szerepe, amelyekre még nem kért fel senki.
Szeret ellenben esteken fellépni, akár vidéki felkéréseknek is eleget téve...
– Ha az ember szabad, sok olyasmit is elénekelhet, például mediterrán
olasz, francia, spanyol dalokat, amelyekben a közönség örömét leli…
Nekem a dal, a kamarazene nagy öröm. Annyit jártam külföldön, hogy
sajnálatosan kevéssé ismerem a hazai vidéki közönséget, amely sokszor
sokkal tisztább, igényesebb, és tisztelettel várja a művészt, mert
ritkábban is találkozik vele.
Említette, hogy szívesen tanít. Kiket és mire?
– Mesterkurzusokon segítem a már lediplomázott, fiatal kollégáimat,
mint Csonka Zsuzsát, Fülöp Zsuzsát, Muskát Andrást, Szentidai Szilviát,
Szeredy Krisztát, Várhegyi Évát, akik segítséget kérnek tőlem. Alfredo
Kraus elveit vallom: az énekpedagógia nehezen meghatározható.
Helyretenni egy hangot, kidolgozni egy szerepértelmezést, elgondolkozni
azon, hogy ha valami nem stimmel, hogyan, mivel lehet megoldani, kiket
érdemes hallgatni, mit jelent a hivatástudat és így tovább.
Az éneklés komoly testi, fizikai munka.
A hazai zenei életben való tevékeny részvétele mellett számos külföldi operaszínpad évek hosszú sora óta megbecsült vendége Tokody Ilona.
Énekelt szinte mindenütt a világon: Prágában, Hamburgban, Moszkvában, Münchenben, Liége-ben, Barcelonában, Las Palmasban, New York-ban a Metropolitanben, a bécsi Staatsoperben (Claudio Abbadoval), a londoni Covent Gardenban (José Carreras-szal és Placido Domingoval), a barcelonai Liceoban, a berlini Deutsche Operban (Giuseppe Sinopolival), a berlini Staatsoperban, Madridban a Teatro Real és a Teatro Zarzuela színpadán és Luciano Pavarottival Buenos Airesban, a Teatro Colonban.
Magyarországon megjelent hanglemezein (például az Angelica nővér felvételen és a Verdi-Puccini szopránáriák válogatáson) egészen közel kerülhetünk művészetéhez.
Képes ugyanis kizárólag zenei eszközökkel alakítani, jellemet formálni. A semleges tónustól a lángoló szenvedélyig izzik Angelica-figurája. Hangja magvas, fényes, de sűrűbbé, súlyosabbá és mélyebbé változik, ha szükséges.
Operaszerepeken túl önálló hangversenyeket is adott New York-tól Tokión át egészen Berlinig; énekelt 20.000-es közönség előtt hatalmas arénákban.
Előadta "Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt című népdalfeldolgozását" személyesen Margaret Thatcher és Tony Blair tiszteletére Londonban, a Westminster katedrálisban.
Forrás: Internet, Muzsay András, Tóth Anna
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!