Tölgyesrekoppantósy Dániel cicája.

Reményi Mehahem Győző

Egyszer volt hol nem volt Völgyrekopintos városba volt egy laktanya, ahonnan kijártak a tisztek meg a katonák presszóba meg ilyen hasonló helyekre.. Egy nagyon széplány a galambokat etettet az erkélyen, Villantóskardos Kelemen kapitány úr leánya, Klárika. Azt gondoljátok, hogy talán jószívűségből.  E téren eltértek a vélemények. A galambok szerint Klárika ezt jószívűségből cselekedte. Erre gondoltak azok a lelkesen leselkedő fiatalemberek is, akik ezt a leselkedést a közeli kávéházból, kávézás közben, lószerszámboltból lószerszámvásárlás közben, illetve esernyőüzletből esernyővétel közben végezték.

Az erkély alatti lakásban pedig özvegy Hergyerabegyra Mártonné azonban, akit csak Mártonka néninek hívtak a városkában, Klárika rossz szívűségére szavazott, mert a galambok az ő erkélyét piszkolták le. Maga Klárika ez ügyben nem tudott dönteni a galambokat némileg kedvelte, Mártonka nénit, aki az ő viselt és még nem is viselt dolgairól is pletykált, nem igen sem, némileg sem. Így saját galamblelkű jószívűségét illetően maga sem tudta, hogy mi az igazság. Mártonka néni azonban még elég fiatalosan volt néni.

Összegyűjtötte a Klárika iránt érdeklődő fiatalembereket, megvendégelte őket tejszínhabos kávéval, közben pedig ügyesen kifaggatta őket Klárika iránti érzelmeikről. Leginkább megtetszett neki Tölgyesrekoppantósy Dániel, vagyis Dani, aki a városkától messze lakott, ha most átmenetileg a laktanyában, de mint hadnagy. Dani bevallotta legfőbb szívcélja, hogy elnyerje Klárika kezét, és elvigye távoli kastélyukba, Tölgyearekoppantósra. Mártonka néni arra gondolt, hát így erkélye megtisztulhat a galambpiszoktól. Így szólt Danihoz: Édes drága fiam, a leány apja, a kapitány, közismerten szigorú, és könnyen a kardjához kap. Ám én elrendezem az ügyet, csak vegyél fel engem hírszerződnek, de vésd észedbe, hogy amit én elárulok majd neked, az nem a Júdás fél pénzes csúf árulkodáshoz lesz hasonló. Remélem, nem akarsz majd holmi ezüstpénzzel jutalmazni. Holmi ezüstpénzből nem igazán kérek. Dani korántsem volt nehéz felfogású, egyből egy aranyat csúsztatott Mártinkó néni kezébe, kézcsókólom kíséretében. A néni búcsúzóul azt mondta neki. Legközelebb hozz nekem a továbbiakhoz valami nagyon szép vagy érdekes macskát. Egy ideig szükség lesz rá. Nincs ilyen cicusod.

Dani örömmel válaszolta, hogy van, a kishúgának cicája. Sziámi cica, bájosan mogorva pofikával. Ő azt szokta mondogatni neki, Sziámi, sziámi, hogy lesz-e belőled szalámi. No, ezt csak úgy tréfából mondta. Azt majd észrevétlenül kölcsönveszi. Húgocskája bánkódni fog egy ideig, de azután, ha visszakapja, annál nagyobb lesz az öröme. Hát elvitte Martinka néninek. Éjjel, amikor mindenki aludt, Mártinkó néni fogta a létrát, meg a sziámi macskát, és feltette a cicát Klárika erkélyére. A cica nyávogott egy ideig, de amikor látta, hogy senki sem nyitja ki az erkélyajtót, abbahagyta.
Reggel az ezredes észrevette a cicát, és mivel nem sok érzéke volt a költői beszédhez, így mennydörgött. Teringette, teremtette azt a kutyfenés ördögmotollás rendetlenségégit. Hogyan került ez a ronda pofájú nyávogó rusnyaság az erkélyünkre. Klárika azonban nagyon megörült a cicának, amelyen látszott, hogy nem akármilyen macska. Megreggeliztette a cicust, utána elhatározta, hirdetni fog a lapokban, és ha jelentkezik a jogos gazdája, visszaadja neki.

A cica gazdája nem jelentkezett, mivel az Tölgyesrekoppantósy Dániel hadnagy úr kishúga volt, aki a cica eltűnése miatt nagyon, de nagyon bőgött. Dani úr biztatóan húzta meg húgocskája copfját, de az a bőgést nem igen mérsékelte.

Mártinkó néni jó tanácsa viszont aranyat ért. Annak segítségével Dani hadnagy akkor csöngethetett be Klárikánk lakásának ajtaján, amikor a leány apja már elment a barátaihoz, sörözni, a cselédlány pedig szintén elment, mivel elküldték a városka távoli boltjába Csippencsappancsokkan tisztítószerért, de kikötötték neki, hogy fehéret hozzon, és olyat, amelyik sárga dobozban van. Így hát Klárika nyitott ajtót Daninak, és kedves, csengő hangon kérdezte. Kit keres a kapitány úr. Dani összevágta a bokáját, bemutatkozott, de hozzátette, hogy ő még csak hadnagy, a leánytévedésből két ranggal feljebb sorolta.

Ilyenkor, tette hozzá, a katonai rendszabály szerint, a szép leánytól két csókot kell kapnia, kárpótlásul.

Egyébként a cicáját keresi, amelyik sziámi. Állítólag ide szökött be. Klárika nevetett, és a csókokat illetően annyit mondott, ha majd utánanéz, hogy így van-e a rendszabályban, vagyis a katonai szabályzatban. Ha így van, akkor a csókok követelése törvényes, ha nem így van, akkor is lehet még önkéntes. A sziámi cicát kész odaadni, bár igen megtetszett neki. Ám nem kér a hadnagy úr egy kis kávét.

Dani hadnagy kért kávét, kapott hozzá mazsolás kalácsot is, később kész volt segíteni Klárikának galambot etetni. A galambok azonban most nem repültek oda, pedig a sziámi cica is élénk nyávogással hívogatta őket. Klárika és Dani azonban nem vették a szívükre a galambok tartózkodó viselkedését. Az idő gyorsan elröpült, mert Klárika is, Dani is sok mindenről mesélt. Végül megérkezett Klárika apja is, a kapitány. Nagy kardcsörtetéssel jött be az előszobába, de amikor Tölgyesrekoppantósy Dániel hadnagy katonásan jelentkezett nála, rögtön megenyhült, mert jól ismerte Dani édesapját, az ezredest. Ezt követően a kapitány a sziámi macskának, amelyet reggel, ami még ronda pofájúnak nevezett, az érdekes kinézetű cica elnevezést adományozta, továbbá meghívta Danit másnapra, ebédre. Időközben Dani, nem könnyen ugyan, de másik sziámi macskát vásárolt. Kishúga nem vette észre a dolgot, azt hitte ez a Miztcikacemorciporci, és Dani kapott tőle jutalmul egy puszit.

Az igazi Miztikacemorciporcit Dani Morginamargidorombori névre átkeresztelte, amit a cica egykedvűen vett tudomásul, és Klárikának ajándékozta, amit a leány kitörő örömmel fogadott. A cica is meg szerette, mert szerette a lúdmájat. Az, hogy cicaügyben ki volt a ludas, sohasem derült ki. Egyébként, amikor Klárika is a Tölgyesrekoppantósy kastélyba került, mint Dani felesége, az eredeti sziámi cica is visszakerült oda, ha megváltozott néven is.  A laktanyában a szép kantinoskiasszony férjhez ment, és helyére a szépnek csak legfeljebb katonai parancsra mondható özvegy Hergyerabegyra Mártonné került, némi pártfogói segítséggel.

A laktanyában nincs más hely, ahol ételt meg italt lehet venni, így a katonák, akik eleinte nem a kellő lelkesedéssel fogadták az özvegyet, kénytelenek voltak belenyugodni a dologba. Kell is ám a nyugalom, mint ökör alá az alom. Itt a vége hát lesd meg kérlek.