Városunk zöld fejű vendégei  

   NÁDAS TÓ

Alighanem a mögöttünk hagyott kivételesen csapadékos nyárnak és télnek köszönhetjük, hogy újra futballpálya méretű víztükör csillog a valaha volt Nádas-tó medrében.

Gyakran, hetente többször is járok arra és az örömmel figyeltem a tó keletkezésének folyamatát. Most pedig a legnagyobb örömmel számolhatok be arról, hogy már szárnyas lakói is vannak a Nádas-tónak!

Lehet, hogy csak átutazóban vannak, de akkor is fontos üzenetet hoztak nekünk: teret adhatnánk az Életnek, és a befektetés többszörösét kaphatnánk vissza.

Tél derekán kezdett el gyűlni a víz a ma már inkább csak tőzeglápra emlékeztető tómederben, s a csikorgó fagyban ennek meg is lett az eredménye: korcsolyázó gyerekek visongásától lett hangos a környék.

Aztán enyhült végre a tél szorítása, a jég előbb megkásásodott, végül eltűnt, s maradt a tavaszi szélben szelíden fodrozódó víztükör.

Belvíz ez, nem tart sokáig, majd elviszi Nap – gondoltam magamban, s az elmúlt hetekben, ha csak tehettem, kiballagtam Hunor kutyámmal az alkalmi tó partjára, mert újra és újra látni akartam a tűnékenynek gondolt csodát.

Teltek a hetek és csak nem akart eltűnni, ami annál is inkább érdekes, mert a Meggyes patak felé eső oldalán szakadatlanul folyik ki belőle a víz. De akkor honnan az utánpótlás? Nem tudom. Egy biztos, a tó egyelőre itt van, vadonatúj, szemet gyönyörködtető természeti látnivalója a városnak.

Aztán úgy esett, alig egy hete, hogy Balázs fiam vitte ki futni a minden lében kanál vizslát, s visszatérve a fiam arról számolt be, hogy a hős vadászeb a hozzá illő, fékezhetetlen vehemenciával rontott be a tóba, ő pedig, mármint fiam, mintha valami hápogásfélét hallott volna sűrűből.

Alig akartam elhinni. Mentem is másnap, kacsakeresni.

És ott voltak! Két csillogó, fémesen zöld fejű tőkés réce gácsér és a szolídan elegáns, barnás tollkabátban mellettük úszkáló tojó. Hunor kutya persze ezúttal is szolgálatba helyezte magát, nyakig gázolt a jéghideg tóba, kacsák pedig újra megalázták, arisztokratikusan emelték meg csőrüket, és kényelmesen odébb úsztak. Összességében le sem sajnálták a lelkes Hunort, aki persze csöppet sem szomorkodott emiatt, hiszen a vizslának nem az eredmény számít, hanem csak maga a vadászt.

Hosszasan figyeltem távcsövemmel a madarakat és arra gondoltam, mi mindent lehetne itt

még nézni, ha ez egy igazi tó lenne. Ha végre akarat és teremtő szándék váltaná fel az elmúlt, hosszú évek hatósági és döntéshozói töketlenkedését és végre tényleg megcsinálnák ezt a tavat.

Létre jönne Budakeszi határában egy vizes élőhely, amelyet – és ezt jelenlegi kacsa-vendégeink ékesen bizonyítják -, villámgyorsan benépesítene az Élet. Mert az Élet már csak olyan, ha teret talál, akkor foglal.

A tó, egy igazi, állandó tó pátartlan természeti értékekkel gazdagítana bennünket. Vízi madarak soksága, réce, gém, szárcsa telepedne meg rajta, környezetében pedig olyan madarak – gólya, jégmadár -, találhatnának megfelelő életteret, melyeknek víz hiányában most színét sem látjuk.

Felbukkannának a kétéltűek, békák, gőték, gazdagodna a rovar- és növényvilág. Talán még pecázni is lehetne?!

Már hallom is:…jó, de honnan lenne erre pénz?!

Lám, a Teremtő/természet utat mutat, ráirányítja figyelmünket a helyes irányra: nem a profitot kalkulálja, hanem értéket teremt. Nem tudom, mennyibe kerülne ott egy igazi tó megalkotása, nyilván medret kellene kotorni, nyilván biztosítani kellene a folyamatos vízellátást és mindez – nyilván – pénzbe kerülne. És az is biztos, hogy nem termelne egy csipetnyi profitos sem.

De az egészen biztos, hogy így is nagyon megérné.

És nem csak a kacsák éreznék jobban magukat, hanem mi, mindannyian.

I.L.L.

(Kacsáinkról a fényképeket Odri Ágnes képviselő-asszony készítette, köszönet érte.)

Forrás: Budakeszi Hírmondó, Dr.Illisz László, Odri Ágnes

Hálász szívvel köszönöm írásotokat, mely figyelemfelkeltésül szolgál a természetkedvelőknek! Összefogással azt gondolom, hogy élhető életteret teremthetünk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak! Csodálattal adózom az ötletért és a természeti megfigyelésért! Ettől leszünk környezetünknek egészségtudatos részesei. Én is Mátyás kutyámmal sokat járom be ezen helyeket immáron vele 15 éve és gyermekeimmel 30 éve. Lelkes híve vagyok Budakeszin az élő természet, az energiamezők éllettérteremtő gazdagításának, hiszen nemcsak lelkünk lesz tisztább! Környezetünk és gyermekeink is fogékonyabbak lesznek az élet-természet szépségei iránt, ezáltal egészségesebb - a mai természetromboló ember-társadalom megrögzött szokásai ellenében.

Mindenképpen követendő, példaértékű gondolkodásod kedves Odri Ágnes!

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia