Szathmáry Olga Ottilia

Fáj a hiány!

(„Rólam, Jézus, emlékezzél,

Recordare, Jesu pie)

Halottaink az Ősök napján őszidőn,

elménk emlékeztet a múltra őrzőn.

Messze lobogott nyarunk, a forró tűz.

Megnyugvásra vár testünk és lelkünk.

Bensőnk elcsöndesült békére vágy.

Fák ágai hullatják levélékszereiket.

Lábunk alá terít puha avarszőnyeget.

Lépteink neszét az alvók ne hallhassák!

Hideg éjeken Anyaföldnek paplan-takaró.

Tél jöttével fehér hó lepi el védve fagytól.

Borongós nappalokon széltáncra kelnek,

majd humusszá érnek tavasz születésére.

Temetők halmai öltenek most díszes báli ruhát.

Virágözöntől színeset,

s pislákolnak mécsesek.

Árnyak játszanak fényekkel,

végzet az élettel!

Ünnep ez a nap, már szeretteinké a boldogság.

Megérkeztek oda, ahol minket is örök fényesség vár.

Csillagösvényen megyünk majd fölfelé az Őseinkhez,

kiket nem a halál győzött le, lelkük újjászületésre talált!

Teremtő boldogságos ölében pihennek, várnak minket.

Ó’h igen, mily nagyon fáj szeretteink evilági hiánya!

Csak most tudjuk meg mit is jelentettek itt nekünk.

Tisztelettel gondoljunk reájuk,

bíráik nem lehetünk.

Mindenség Teremtőnk tisztje ítélni „elevent és holtat”!

Sírhantjukra tegyük emlékezésünk kerek koszorúját.

Szórjuk be százszínű virággal

és gyújtsunk gyertyát!

Holtakért az élők mondjanak imát, szertartások teszik

méltóvá fényévnyi távolokból az emlékezés pillanatait!

Drága Szüleim! Pihenjetek és éljétek békén új léteteket!

Szívemben gondolataim által éltek, amelyek Hozzátok

szállnak szemnek láthatatlan könnyű Angyal szárnyakon.

Szeretet a legnagyobb kincs,

Tőletek kaptam akár életem.

„Örök nyugodalmat adj, Uram, nekik és az örök világosság

fényeskedjék nekik” –

hallgatom Liszt Ferenc Requiemjét.

Könyörgésem méltósággal teli szelíd kérés benne reménység.

„Recordare, Jesu pie, Rólam, Jézus, emlékezzél”, fáj a hiány!

Ámen!

Debrecen-Budakeszi, 2018. november 2-án

Szathmáry Olga Ottilia